LÉTEZIK A ROSSZ?

 

Egy nap, egy egyetemi tanár, a következő kérdést tette fel hallgatóinak:


Az Isten teremtett minden létező dolgot?


Egy bátor diák azt felelte: "Igen, természetesen"
- Tényleg, mindent? - kérdezte a professzor.
- Igen, mindent! - válaszolt a diák.


„Akkor az Isten a rosszat is teremtette! Mert a rossz létezik!” – mondta a professzor.


Erre az érvre a diák nem tudott mit mondani, ezért elhallgatott. A tanár elégedett volt, hogy ismét bebizonyította, hogy a hit csak egy mítosz.


Egyszer csak egy másik diák jelentkezett:
-“Megenged egy kérdést, professzor úr?”
-“Természetesen” - jött azonnal a válasz.
„A hideg létezik?”


-”Természetesen!”- válaszolta a professzor. Hiszen maga is tapasztalhatta már, amikor fázott, ugye?


“ Valójában ellent kell mondjak önnek, professzor úr: a hideg nem létezik . A fizika tudománya azt mondja, hogy a hideg a meleg hiánya. Egy tárgyat akkor tudunk tanulmányozni, ha az hőt bocsát ki magából, a hő által energiát közvetít, amit mérni tudunk.

Hő nélkül, az említett tárgy képtelen bármit kisugározni. Az emberek azért alkották meg a hideg fogalmát, hogy kifejezzék a meleg hiányát.”


-“Hát a sötétség, létezik?” - kérdezi a diák.


-”Létezik!”, - mondja a tanár.


“Szerintem, nem létezik, uram, - a sötétség a fény hiánya”

A fényt és a fényességet tanulmányozhatjuk, de a sötétséget nem. Nicholson prizmája megmutatja a különböző színek árnyalatait és a fény visszaverődését a hullámhossz függvényében. A sötétség, az egy általunk létrehozott kifejezés, amivel a fény hiányát magyarázzuk.


A diák még megkérdezte:


“És a rossz, professzor úr, a rossz létezik?”

Az Isten nem teremtette a rosszat. A rossz, Isten hiánya az emberek szívében, a szeretet, az emberség és a hit hiánya. A szeretet és a hit olyanok, mint a fény és a meleg. Léteznek. Hiányuk hozza létre a rosszat.”


Most a tanár hallgatott.
A diákot úgy hívták, hogy :
ALBERT EINSTEIN