"Nem szeret, aki kedvesének hibáit nem erénynek tartja."
Goethe
Szürke, súlyos felhők ültek a tájra,
Fehér leplet terítettek a világra.
Betakarva fenyvest, hegyi legelőt,
Kicsi házat, s benne fagyos levegőt.
Didergő csöppségek, éhesen ébrednek,
Az ablak virágai fagyosan égetnek.
A legnagyobb lány, édesanyját nézi,
Emlékeiben, a nyarat idézi.
Mikor élt még apja, anyja mosolygott,
Boldogak voltak, a gyomruk nem korgott.
A betegség elkerülte a házat,
Mostanra albérlő lett ő, s a bánat.