Oscar Wilde: A jótevő

Leszállt az éj, s Ő egyedül volt.
A távolban pedig köralakú város falait pillantotta meg, és elindult a város felé.
És midőn a közelébe ért, kihallotta a városból a vidámság lábainak lépéseit és az öröm szájának nevetését és lantok sokaságának hangos lármáját. És zörgetett a kapun és az egyik kapus beengedte.
És márványból épült házat látott, s előtte gyönyörű márványoszlopokat. Virágfüzérek függtek az oszlopokon, s kívül-belül cédrusfák világítottak. Ő pedig belépett a házba.
És midőn áthaladt a kalcedon-csarnokon, s a jáspiskőcsarnokon és a lakomának hosszú csarnokába jutott, egy ifjút látott heverni tengervörös fekhelyen, az ifjú hajában piros rózsakoszorú, ajkai bortól pirosak.
És mögéje lépett és megérintvén a vállát, így szólott hozzá: - Miért élsz így?
Az ifjú pedig hátrafordult és megismerte Őt, és válaszolt, mondván: - De hiszen bélpoklos voltam egykor, és Te meggyógyítottál. Hogy élhetnék másképpen?
Ő pedig elhagyta a házat, és ismét az utcára ment.
Kisvártatva pedig egy asszonyt vett észre, kinek orcái és öltözete festve voltak és a lábait gyöngyök díszítették. Mögötte pedig, settenkedve, mint a vadász, egy ifjú lépkedett kék színű köntösben. És az asszonynak arca, akár egy szép bálványarc, és az ifjúnak szemei vágytól csillogtak.
Ő pedig utánuk iramodott, és megérintette az ifjú kezét és így szólott hozzá: - Miért nézed így az asszonyt?
És az ifjú hátrafordult és megismerte Őt, és így felelt:
-    De hiszen vak voltam egykor, és Te visszaadtad a látásomat. Mi mást nézhetnék?
Ő pedig előrefutott és megérintette az asszony festett öltözékét, és így szólott hozzá: - Más úton, mint a bűnén nem lehet járnod?
Az asszony pedig hátrafordult és megismerte őt és nevetett és így felelt: - De hiszen bűneimet megbocsátottad, és olyan kellemes ezen az úton járni.
Ő pedig elhagyta a várost.
És midőn elhagyta a várost, látta, hogy az út szélén egy ifjú ül és sír.
És hozzája lépett és megérintette hosszú hajfürtjeit, és így szólott hozzá: - Miért sírsz?
És az ifjú föltekintett és megismerte Őt, és így válaszolt: - De hiszen halott voltam egykor, és Te föltámasztottál halottaimból. Mi mást tehetnék, minthogy sírok?
(Molnár Miklós fordítása)