"Aki nem parancsol önmagának, mindhaláláig szolga marad."
Goethe
Testem
Míg vizsgálgatják, méregethetem:
milyen középkor-képű, satnya test.
Ha most egy botot adnának nekem,
indulhatnék az égbe egyenest.
Betegszoba
Itt megpihensz. A környezet kiszolgál,
az ápolónak gondja van reád.
Mintha régi, beteg fiúcska volnál.
De - vén gyermek - mondd, hol maradt anyád?
Műtét
Rembrandt. Fekszem a műtő-asztalon,
mélyül a perc, mintha sűrítve élném.
Az orvos megnő, sorsos hatalom,
s életem ott remeg a kése élén.
Ennyi maradt
Az élet sebbe költözött, sajog.
Világom: tükör egy fehér falon.
A négyszögben szelíd felleg-rajok
vonulnak át szőkén, fiatalon.
Esik
Csepergés indult, őszi dallamú,
a tükrömben sötét maradt az ég,
a hajnalban sem volt fény, csak hamu,
s künn sírt, egész nap sírt a szürkeség.
Keselyű
Mit ér a jaj, mely torkomon kitör?
Szemem az éjbe hasztalan meresztem.
Az ősi kín, mint vad keselyü-csőr,
estétől hajnalig szaggatta testem.
Hajnalodik
A kakas künn a hajnalszót kiáltja,
lassan derengni kezd a kórterem.
A láznak véremből fakadt virágja
- bíbor virág - bezárul testemen.