Szijj Ferenc: Biztos tudat

Vissza kellett volna mennem apámhoz
a kórterembe, miután beszéltem az orvossal,
elmondani neki, hogy mit mondott: túléli,
meg fog gyógyulni, de azt gondoltam,
holnap úgyis jövök megint, majd akkor
elmondom, legalább lesz egy téma, amiről tudunk
beszélni, nemcsak a”hogy aludtál?” „rosszul”,
és a hallgatás a nyilvánvaló halálfélelemről,
mert elmondhatta neki is az orvos,
és talán nem olyan tárgyilagosan, mint nekem,
hogy rossz állapotban van a mája, „pedig –
magyarázta nekem apám, amikor egyszer
megszólalt önként – ő nem is ivott annyit,
mint”, és mondott egy nevet, valaki a faluból,
de erre se tudtam mit mondani,
csak gondolhattam, hogy az a valaki
nem esett le részegen a bicikliről.

Hazafelé menet még büszke is voltam magamra,
hogy lám, most az egyszer mindent jól csinálok,
beszélek az orvossal, pénzt adok neki,
és jó hírt viszek majd a betegágyhoz. Másnap
azonban apám már nem volt magánál. Pedig
mennyire más lett volna, ha ő is a gyógyulás
biztos tudatában veszti el végleg az eszméletét,
mint négy évvel korábban anyám.

Amikor beléptem a kórterembe,
először a szomszédasszonyt ismertem fel,
és csak utána, mondhatnám, róla,
amikor, eléggé bizonytalanul, már odamentem
hozzájuk, anyámat. Összetört a protézise,
szája, arca beesett, a haja kócos volt,
úgy feküdt az ablak felőli ágyon,
deréktól lefele lebénulva. Nehéz volt elhinni,
hogy ő, aki régebben elől is , hátul is vitt
egy-egy gyereket a biciklin, most nem tud
bevenni egy kanyart, vagy nem tud lefékezni,
megállni, ha kell. És hogy hová igyekezett
éppen, annak sem volt semmi értelme,
egyik dombról le, fel a másikra,
hogy neki ott dolga van, pedig ennyi idősen
már mi dolga lehetne? Persze tudtam,
hogy nem lehet változtatni a megszokáson.

Másnap még megkért, hogy simogassam
a lábát, mert mondták neki, hogy az jót tesz,
simogassam csak végig, mindenhol,
fel egészen a combok tövéig,
ne szégyelljem magam, mondta derűsen,
mintha örülne neki, hogy ilyesmire engem
senki más nem biztathat. S hogy a bénulás miatt
majd utókezelésre is szüksége  lesz,
felhozzák Pestre. Némileg megnyugodva,
a további törődést az otthon élőkre hagyva
visszautaztam, de alig értem haza,
jött a telefon.