Vas István: Kórházban

Hódolat Petőfinek
 
Hányadik már ez a hét? A hetedik?
Ez a fogság napról napra rosszabbul esik.
Ültem hiszen rosszabbakban, szentigaz,
No de az mind tiszta sor volt- ez nem az.
Hajdanában nem is egyszer nyakon csíptenek -
Ellenségeimtől nem is vártam egyebet.
No és munkatáborokban, svábhegyi börtönben
Ennyi időt egyvégtében sosem töltöttem.
 
De hogy éppen jótevőim, derék doktorok
Tartanak e furcsa sitten, ez tán szép dolog?
Ők! akik szakavatottan szegény hasamat
Fölvágták és összevarrták ötven perc alatt.
Sőt mi több, közben a mélyből gyöngéden
                   kimetszették
Vénkoromnak egyik régen fenyegető keresztjét.
De azóta, hetek óta cellám el nem hagyhatom,
Itt ülök felszabadítva, ámde mégse szabadon.
Tudom persze, jól tudom, hogy előkelő, kellemes,
Halványzöld csempéjű, fehér falú különcella ez.
De ha képzelnék helyette vártornyot.
                  színes szerájt,
Az is kényszerlakhely volna, én meg benne
                   internált.
 
Esedezem, fő jótevőm, Professzor Uram,
Helyezzen már szabadlábra, de hamarosan.
Ó, hiszen már kutyabajom, kár volna itt töltenem
Azt a kurta időt, melyben vár még lopott,
                  öregkori szerelem.
Higgye el, hogy majd a kórházkapun túl
Saskeselyű lelkem börtönéből szabadul.
Sőt, az is lehet, hogy fent még egyszer hívják
                  szállani
A százszorszent égi szabadságnak fehér zászlai.