DR. RAJK ANDRÁS FŐORVOS ÚR 80 ÉVES!

Tisztelettel köszöntjük kórházunk egykori osztályvezető főorvosát. Ez alkalommal először egy közel 20 éves interjút ismétlünk meg, majd egy rövid beszélgetést közlünk, ami a napokban készült vele.
 

   

 

1981-től 1993-ig volt kórházunk Gyermek Osztályának vezetője. Amikor utoljára, búcsúlátogatásodkor itt ültünk a szobámban próbáltam egy beszélgetést kezdeményezni a Kór-Lap olvasói számára is, de te akkor nem álltál kötélnek és arra kértél, hogy egy verset közöljek le távozásod alkalmából. Ezt a kérésedet teljesítettem. Ennek később - talán tudtodon kívül is - elég komoly visszhangja, bizonyos szempontból máig ható következménye lett.
   
    -  Erről csak annyit tudok elmondani, mikor búcsúzásomkor kértél erre a beszélgetésre én úgy gondoltam - abban az időben nagyon sok riport jelent meg a lapban nyugdíjba vonuló főorvosokkal - még nem kell az én nekrológomat megírni, hisz nem nyugdíjba vonultam. Ezért zárkóztam el a beszélgetéstől. A vers közlését pedig nem kell összefüggésbe hozni a távozásommal, nem nekrológ helyett ajánlottam, hanem annak a mottónak az ismeretében, ami az újság utolsó oldalán szokott megjelenni, nevezetesen, hogy “”Korunk hőse a vállalkozó?!  Nem a verset olvasó ember!?” Ehhez akartam egy verssel hozzájárulni, mert Karinthytől nem közöltetek semmit.
   
    Köszönöm, hogy ezt elmondtad, hisz a Struggle for life c. verset nagyon sokan félreértelmezték.
   
   
    - Sokféleképpen lehet egy verset értelmezni. El tudom képzelni, hogy volt, aki összefüggést érezhetett a távozásom és a vers között, bizonyára oka volt rá.
   
    Itt kell megkérdeznem mi vitt rá, hogy elhagyd Esztergomot?
   
    - Szeretném eloszlatni azt a feltételezést, hogy távozásom hátterében valami konfliktus állt a kórházvezetés és kőztem. Elsősorban azért mentem el, mert az ember életében vannak pillanatok, amikor változtatni kell. Ilyen volt az életemben, amikor 20 éves kórházi gyakorlat után döntöttem és Esztergomba mentem. Itt is eljött a pillanat, amikor úgy éreztem változtatnom kell. Családi körülményeim is úgy alakultak, hogy az esztergomi tartózkodásomat Budapestre kellett cserélnem. Lehetőségem adódott a nyugdíjhoz közel és én kihasználtam azt.
   
    Tehát nem megbántódva mentél el Esztergomból?
   
    - Nem haraggal mentem el. Mindig jó emlékekkel gondolok vissza az esztergomi éveimre.
   
    Fordítsunk egyet az idő kerekén és térjünk vissza jóval az esztergomi évek elé a kezdetekhez.
   
    - Budai születésű gyerek vagyok. Senki sem volt orvos a családban. Apám autómérnök volt, édesanyám a háztartást vezette. Nagyapám is autókkal foglalkozott, javítóüzeme volt még az autózás őskorában. Középiskolába a budai cisztercita gimnáziumba jártam, amíg nem államosították. Utána pedig a jogutódjában a József Attila Gimnáziumban érettségiztem 1953-ban.
   
    Miért akartál orvos lenni és miért pont a gyermekgyógyászatot választottad?
   
    - Diákkoromban a nyarakat egy távoli rokonomnál Békés megyében töltöttem. Ott a körzeti orvosi munkát megismerve döntöttem e pálya mellett. Amikor pedig végeztem nem sok választási lehetőségem volt. Kifüggesztették a lehetséges állások listáját és abból kellett választani. Én ragaszkodtam a gyermekgyógyászathoz. Az elosztó bizottsághoz az évfolyam rangosabb része után hívtak be. Ezeket a rangokat főleg politikai szempontok motiválták. Nem tartoztam, lévén polgári értelmiségi származású, a rangosok közé.  Bár “Summa cum laude” minősítéssel végeztem, demonstrátor voltam az Élettani Intézetben és tudományos közleményeim jelentek meg, TDK tag voltam, 2 választásom lehetett Kazincbarcika vagy Kisvárda. Ezt azzal indokolták, hogy a legkiválóbbaknak kell a legnehezebb helyeken az egészségügyet felemelni.
   
    Úgy tudom Kisvárdát választottad?
   
    - Igen, a kisvárdai Gyermek Osztályon kezdtem a pályafutásomat, elég szomorú körülmények között, mert abban az időben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a legelmaradottabb megyék közé tartozott. Az egészségügye is ennek megfelelő volt, igen magas csecsemőhalandósággal. Kisvárdán, megyei atrófiás csecsemőotthon is volt 30 ággyal ez is hozzánk tartozott. Áldatlan állapotok uralkodtak ott. 3 kilométerre volt az osztálytól és egy falusi házból lett kialakítva. Naponta kellett vizitelni mindkét osztályon. Az atrófiás gyerekek halálozása 25% körül volt.
   
    Nem hatott rád, mint fiatal kezdőre ez az egész deprimálóan?
   
    - Bizonyos mértékig igen, el voltam keseredve. Azt hittem sohasem fogok onnan elkerülni. Visszagondolva nem volt teljesen haszontalan az ott eltöltött néhány év, mert megtanultam hogyan kell lehetetlen körülmények között is megoldani bizonyos dolgokat.
   
    Pályád következő állomása már a főváros volt.
   
    - Felkerültem Budapestre először a Heim Pál Kórházba, majd 1 1/2 év után átkerültem a Péterfy Sándor utcába. Itt töltöttem el 20 évet, végigjártam a szamárlétrát a gyakornokságtól az adjunktusságig. Szakmai életem nagyobbik részét e kórház falai között töltöttem el. 1981-ben eljött az a pillanat, amikor úgy éreztem váltanom kell és megpályáztam az esztergomi Gyermek Osztály vezetői állását.
   
    Mennyire ismerted addig Esztergomot?
   
    - Nagyon kevéssé. Igaz diákkoromban sokat kirándultam erre, de sohase gondoltam arra, hogy egyszer itt fogok dolgozni.  Esztergomot azért választottam, mert minden rokonságom Budapesten él, és úgy gondoltam, ha vidékre megyek, akkor olyan távolságra kerüljek Budapesttől, ami még elérhető. Fel tudok menni egy koncertre, színházi előadásra. Nem is csalódtam, mert ideális munkahelyem lett. Igaz hosszú ideig nem tudtam letelepedni, és bent laktam a kórházban.
   
    Hogyan emlékszel vissza az indulásra?
   
    - Egy kicsikét problematikus volt. Megtudtam ugyanis, hogy az elődöm nem távozott el neki csak a vezetői státuszát nem hosszabbították meg. El lehet képzelni ezt a szituációt. Természetesen informálódtam a körülményekről és ezzel együtt vállaltam. Az elődömmel egyébként végig a legjobb kapcsolatban voltam. Megtudtam, hogy milyen hibákat követett el és milyen hibákat követtek el ellene és próbáltam ezekből tanulni. Sajnos egyes döntéseimet később meg is bántam. Tudniillik az egyik problematikus pontja volt az elődömnek, hogy amikor idekerült egy klinikáról, akkor meglehetősen erélyes módon próbált mindent kiharcolni és ezt nem jó szemmel nézte az akkori vezetés. Később ezt az első lehetséges alkalommal meg is torolták rajta. Biztos, hogy neki is voltak magatartásbeli problémái. Mikor idekerültem ezekből okulva megpróbáltam lassú lépésekkel haladni. Nem léptem fel - sajnos - olyan kérésekkel, követelésekkel, melyek az osztály érdekében feltétlen indokoltak lettek volna.
   
    Konkrétan mire gondolsz?
   
    - Bizonyos átépítésekre, fejlesztésekre. Később, aztán ha valamit kértem, azt mondták, hogy most más fontosabb helyre kell a pénz, laborra, belgyógyászatra, ideggyógyászatra. A szükséges fejlesztések rendre elmaradtak. Az osztály 1952 óta nem volt felújítva. A gazdasági körülmények romlásával egyidőben az objektív lehetőségek is folyamatosan csökkentek. Távozásom előtt az épület elkezdett süllyedni, a falak repedezni, hol a fűtés, hol a vízellátás szenvedett zavart.
   
    Mivel magyarázod, hogy ilyen mostohagyerek volt a Gyermek Osztály?
   
    - Egyrészt a rossz gazdasági körülményekkel, másrészt az én természetemmel. Többször kellett volna az asztalra ütnöm, de nem tettem. Én megalkudtam a hangoztatott nehézségekkel, mások nem.
   
    Rossz volt a kapcsolatod a kórház többi osztályával?
   
    - Nem! Ezt nagyon szeretném hangsúlyozni. Nekem soha senkivel ilyenirányú nézeteltérésem nem volt. Értekezleteken elmondtam a problémáimat, meghallgattak, bólogattak és minden maradt a régiben. Kollegáimmal és a főorvosokkal jó viszonyban voltam és senkire sem gondolok vissza rossz emlékkel vagy haraggal.
   
    Az egészségügyi reformtörekvések mostanában nem kedveznek a gyermekgyógyászatnak.
   
    - Úgy vagyunk, mint annakidején a tüdőgyógyászok voltak, akik olyan jól dolgoztak, hogy bizonyos betegségeket sikerült megszüntetni. Ma a gyermekgyógyászat egyre kevésbe kórházi szakma. Az a helyes elv, hogy a gyerekeket otthon gyógyítsuk meg. Persze ma is vannak, akik kórházi kezelést igényelnek. Ma azok a gyerekek kerülnek kórházba, akik vagy nagyon betegek, vagy nagyon szegények.
   
    Indokoltnak tartod Esztergomban, 50 km-re Budapesttől a gyermekosztály fenntartását?
   
    - Indokoltnak tartom, nemcsak a fenntartását de a modernizálódását is. Erre próbáltam nem sok sikerrel lépéseket is tenni. Szükséges a koraszülött ellátás. Sajnos Magyarországon nagyon magas a koraszülési frekvencia. Az utógondozás, a rehabilitációs problémák, az onkológiai és anyagcsere-betegségek még kórházhoz kötöttek. Komárom Esztergom megyében 2 centrum fenntartása indokolt. A két kórház között bizonyos specializálódást is el tudtam volna képzelni.
   
    Volt munkatársaidról, a nálad tanult fiatalokról szólj néhány szót!
   
    - Név szerint nem akarok senkit említeni, mert esetleg valakit kihagynák a sorból. 13 év alatt 19 szakorvos került ki az osztályomról, akik nagy része teljes gyakorlati idejét nálam töltötte. Többségük területre került és kitűnően megállják a helyüket, de klinikán dolgozó tanársegéd is van közöttük
   
    Esztergomból elmenve mit csinálsz most?
   
    - Nem vagyok nyugdíjas. A Fővárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál dolgozom, mint az általános ellenőrzési osztály egyik orvosa, és ellenőrző főorvosi minőségemben a négy kerület és a váci meg a szentendrei terület tartozik hozzám.
   
    Nehezen tudlak elképzelni szigorú ellenőrként.
   
    - Nem vagyok szigorúbb a többieknél. Ez egy egészen más jellegű munka, kevésbé szakmai terület, mint amit eddig csináltam. Emellett egy KFT-ben gyermekpsychiatriai rendelést is folytatok, hisz az egyik szakképzettségem ez.
   
    Te is pesszimista vagy, mint megannyi beszélgető-partnerem?
   
    - Általában azt mondhatom, hogy manapság optimizmusra nincs ok, de én nem tartom magam pesszimistának. Belenyugszom abba, hogy az életem delén már túl vagyok és a hátralévő időt nyugalmasabb körülmények között és bizonyos egzisztenciális biztonságban szeretném leélni. Családi körülményeim is úgy alakultak, hogy úgy lettem nagypapa, hogy apa nem voltam. Párom első házasságából született gyerekének lett egy kisfia és nagyon sokat “nagypapázom”. Úgy látom, mindig történik valami jó is és a reményt sohase szabad feladni.
    Remélem, hogy a mai fiataloknak és a mai gyermekeknek, azoknak is, akik a kezeim között megfordultak egyszer talán jobb lesz és meg fogják teremteni maguknak a boldogságot.
   
    Köszönöm a beszélgetést!
    1996. március
   
    Mikor jártál utoljára Esztergomban?
   
    Havonta egyszer szoktam Esztergomba menni. Hűséges vagyok Attilához, a Széchenyi téri fodrászhoz. Persze ismerősökhöz is betérek. Meg van még a lakásom is, amit egy védőnőnek adtam ki.
   
    Mennyire vagy tisztában a mai esztergomi gyermekellátás helyzetével?
   
    Nem biztos, hogy napra kész vagyok, de szoktam olvasni az ekor-lapot, a Hídlapot és más portálokat is. Legutóbb arról értesültem, hogy a kórház egy nagyobb összeget kapott a várostól a gyermekgyógyászati ügyelet megtartására.
   
    A te távozásod után megindult a kórházban a gyermekgyógyászat mélyrepülése!
   
    Az a helyzet, hogy az én távozásomban már szerepet játszott az a körülmény, hogy számot vetettem azzal: mi a helyzete és mi a jövője a kisvárosi gyermekosztályoknak. Látszott, hogy előbb-utóbb számos kórházban megszűnnek ezek az osztályok.
   
    Hol képződnek majd a jövő gyermekorvosai, és hogyan fog feltöltődni a gyermekorvosi hálózat?
   
    Nagyon nehéz kérdés. A gyermekgyógyászat is nagyon súlyos emberhiánnyal küzd. A feleségem, aki valamikor Dorogon volt gyermekorvos, most, 75 évesen a VII. kerületben dolgozik és a kollegái is 60 év felettiek. Nincs utánpótlás. Ez a főváros belvárosában is probléma, és akkor a vidékről még nem is beszéltünk.
   
    Miben látod a megoldást?
   
    A kórházi gyermekgyógyászati ellátás egy sajátos változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Centralizálódott a szakma a specializálódás miatt. A betegségek nagy részét az alapellátásban el lehet látni. Nem tudom, hogy a fiatalok nem választják ezt a hivatást
   
    Nem lehet, hogy az anyagi és az erkölcsi megbecsülés hiánya az ok?
   
    Valószínű. Nemrégiben egy írásomban áttekintettem a gyermekgyógyászat elmúlt 50 évét, azokat a változásokat, amiket átéltem. A végén szomorúan kellett megállapítanom, hogy nem virágos a jövő. Elképzelhető, hogy a helyünket a családorvosok fogják átvenni, megfelelő kiképzés után.
   
    Csakhogy családorvosok sem lesznek. 19 orvos szerzett a te osztályodról szakképesítést. Van-e velük kapcsolatod?
   
    Szomorú eseményre kell a kérdésed kapcsán emlékeznünk. Nem olyan régen együtt voltunk Esztergomban Nobilis Andrissal, aki a közelmúltban elhunyt. Ő volt, akire a legbüszkébb voltam. Előtte egy szép karrier állt. A többiek döntően háziorvosok lettek. Sokukkal van kapcsolatom.
    Korábbi beszélgetésünkben egy Karinthy versről is szó esett. Mennyire határozza meg a mindennapjaidat a költészet?
   
    A házban, ahol lakom a lépcsőházban minden héten kiteszem a „hét versét”. Ez most egy Kányádi költemény lesz.
   
    Mi a titkod, hogy 80 évesen szellemileg és testileg is ilyen kiváló állapotban vagy?
   
    Közhelynek számít, hogy ez nem érdem, meg kell élni, és aki megélte az örüljön neki. A Jóistentől egy adomány ez.
   
    Te egy boldog, kiegyensúlyozott, fiatalos 80 éves ember vagy!
   
    Azt hiszem igen. A fiatalos talán túlzás. Boldog házasságban élek. Van egy unokám, aki akkor született, amikor eljöttem Esztergomból.
   
    Köszönöm a beszélgetést!J ó egészséget és boldog születésnapot kívánok! Isten éltessen sokáig!
   
    Osvai László dr.