BESZÉLGETÉS DR. RÉNYI-VÁMOS FŐORVOS ÚRRAL

Dr. Rényi-Vámos Ferenccel az Onkológiai Intézet főorvosával, a Semmelweis Egyetem docensével munkahelyén ülhettem le beszélgetni. Kedves főorvos úr, neved és munkásságod, az első sikeres magyar tüdőtranszplantáció kapcsán országosan is ismertté vált. Az interneten számos riport elérhető a témával kapcsolatban. A világhálón ugyanakkor kevés szó esik elődeidről, nagyapádról és édesapádról, akik ugyanezt a nevet viselték?
 

-Róluk tényleg viszonylag kevés információt lehet találni az interneten, bár a nagypapának még mindig több cikke van, mint nekem. Ők az internet előtti világban éltek és ezért nyilván kevesebb anyag érhető el róluk. Nagyapám nefrológus volt, a Semmelweis Egyetemen, az Urológiai Klinikán dolgozott. Inkább elméleti szakember volt nagy klasszikus tudással. Latinul, görögül olvasott, de a gyakorlati medicinában talán kevésbé volt jártas. Édesapám viszont szívsebészként abszolút gyakorlati ember volt.  Azt mondják róla, hogy nagyon tehetséges sebész és jó szervező volt. Az ő nevéhez fűződik a magyarországi pacemaker program beindítása. Komoly energiát fektetett a szívtranszplantáció hazai elindításába, de sajnos meghalt mielőtt ez megtörtént volna. Ezt kaptam örökségül, hogy valamilyen mellkasi transzplantációban vegyen részt egy Rényi-Vámos. Mivel a szívtranszplantációt Szabó Zoltán professzor elsőként elvégezte, nekem a tüdő maradt. Tavaly decemberben ezt el is tudtuk végezni.

Számos interjú készült veled az utóbbi hónapokban. Az egyikben azt olvastam, hogy fiatal korodban kedvenc sportod a vitorlázás volt. Ezt magas szinten űzted, ugyanakkor az egyetemi éveid alatt újságkihordó, sőt a Lehel piacon rakodó is voltál?

-A vitorlázás a fiatal koromhoz kötődik. 18 éves voltam, amikor meghalt édesapám. Ekkor elég nehéz anyagi körülmények közzé kerültünk. Úgy is lehet mondani, hogy egy huncut garasunk se volt. Édesapám tisztességesen űzte a szívsebészi hivatását. Egy tanácsi lakáson kívül egy Trabant maradt utána minden felhalmozott tőke nélkül. Nehéz időszak köszöntött ránk. Pénzt kellett keresnünk. Őszintén mondom, hogy nagyon sokat tanultam a Lehel piacon a rakodók között. Soha nem fogom elfelejteni azt a világot. Igazából minden fiatal fiút egy időre elküldenék a Lehel piacra rakodni.

Mikor és hol volt az a műtét, amikor már neked asszisztáltak és mit operáltál?

-Az első műtétemet itt végeztem az Országos Onkológiai Intézetben. Egy hereeltávolítás volt. 1998 szeptemberében kerültem ide. Akkor itt általános és mellkassebészet volt Köves István tanár úr vezetésével. Ő asszisztált nekem az első a végzés után 1 hónappal az első műtétemnél. Kicsit rosszabbul voltam, mint a beteg. Nagyon izgultam. Köves István, aki kiváló sebész volt természetesen a másik oldalról tökéletesen megoperálta a beteget és én azt hittem, hogy valami közöm nekem is volt hozzá. Ma is meg van az a műtéti kiírás, ahol már operatőrként szerepeltem.

Nem sokkal később úgy döntöttél, hogy a gyakorlati időd egy részét Esztergomban töltöd. Hogyan jutottál erre az elhatározásra?

-A diploma megszerzése után itt az Országos Onkológián kezdtem dolgozni, de arra, hogy sok műtétet végezzen egy kezdő sebész, arra itt nem volt lehetőség. Komplexebb, nehezebb esetek kerültek ide és ezek nem kezdőnek való volt. Köves Istvánnak nagyon jó barátja volt Jankovich Mihály és ezért azt mondta nekem, hogy Magyarországon a legjobb képzőhely Esztergomban van. Elvitt Jankovich főorvos úrhoz, aki szeretettel fogadott az esztergomi kórház általános sebészetén. Majdnem 3 évig dolgoztam Esztergomban. Nagyon-nagyon jól éreztem ott magam. Sokat tanultam. Azt gondolom, hogy olyan képzés, mint amiben Jankovich főorvos úr vezetése alatt részesültem az párját ritkította abban az időben. Nem csak orvoslást, hanem emberséget is tanultunk. Ő az első perctől bizalmat szavazott a fiataloknak. Éjjel-nappal hívhattuk, mindig jött, segített.  Nála ismeretlen volt az én betegem, a főorvos betege fogalom. Többet operálhattunk, mint az osztályvezető. Az össze nehéz műtétet leasszisztálta nekem a főorvos úr. Persze szigorú is volt. Mindent pontosan tudnunk kellett, de minden nehézségben ott állt mellettünk. A mai napig havonta legalább egyszer beszélek, találkozok vele. Ha nehézségeim vannak, sokszor kérem ki a tanácsát.

Kikre emlékszel vissza az esztergomi kollegák közül?

 -Nagyon szép emlékeim vannak Ungár Dénesről. Kiváló kollega volt, kitűnő manualitással. A tehetséges Wilner Péter is velünk dolgozott. Zsoldos László szintén kiváló tehetségű sebész volt akkoriban. Szoros kapcsolatban voltunk az intenzívesekkel. Nagyra tartottam Kanász Gábort, de kitűnő kollega volt Mátéffy Ági is. Az ügyeletekben főzött lecsója legendás volt. Jó viszonyban voltam a traumatológusokkal is. Hámory Zsolttal barátságot is kötöttem. Amikor meg kellett operálni a térdemet akkor az esztergomi kórházba mentem és Zsoltot kértem meg a műtétre. Mátéffy Ági altatott. Azt gondolom, ha nem Esztergomban töltöm el a szakképzésem elejét, más lett volna a szakmai sorsom.

Esztergom városát mennyire sikerült megismerned a z itt töltött gyakorlati időd alatt?

-A várost nagyon megszerettem. A Csülök csárda egyik munkatársát operáltam akkoriban és azóta is el szoktam látogatni hozzájuk, ha egy jót szeretnék enni Esztergomban. Szerettem kirándulni a környéken. Nagyon örültem, amikor kész lett a híd. Még az átadása előtt átsétáltunk rajta Jankovich Mihállyal. Szóval nekem szívem csücske Esztergom!

Sok fiatal kezdő orvos került akkoriban Esztergomba!

-Jellemző módon divat lett, az orvos gyerekek között Esztergomba jönni. Utánam a dékán úr gyermeke Szolár András, a rektor úr fia Sótonyi Péter is Jankovich Mihályhoz került. Sótonyi Péter kiváló sebész lett és hatalmas karriert futott be az egyetemen. Ott volt Benkő Tamás is, aki azóta az esseni egyetem legnagyobb májtranszplantációs programjának az egyik vezetője lett.  Ezeknek a karriereknek egy nagy részét Esztergomnak, az esztergomi kórháznak és elsősorban Jankovich Mihálynak köszönhetjük.

Te is jelentős karriert futottál be. 45 évesen a szakmai csúcson vagy. Hogyan tovább?

-Ezt én egy kicsit másként látom. Aki ismer engem közelről, az tudja, hogy se a pozíciók, se a rangok nem érdekelnek. A feladatok kötnek le és ezekből van bőven. Az, amit itt elindítottunk, akár a mellkassebészetben, akár a tüdőtranszplantációban az valaminek a kezdete. Amire talán a tüdőtranszplantávciónál is büszkébb vagyok az a mellkassebészi képzésünk. Igyekeztem Misi bácsi iskolájához hasonlót teremteni. Nálunk 4 rezidens van, akik mind a négyen fejenként évente több mint 100 műtétet végeznek.  Budapesten, főleg ilyen bonyolult szakmában ez nem kis teljesítmény. Mindegyiküknek saját tudományos kutatóprogramja fut, PhD képzésben vesznek részt. Azt ígértem nekik, hogy mire meg lesz a szakvizsgájuk, addigra megtanulnak operálni és mindegyiküknek lesz PhD-je. Persze ezért nagyon sokat kell dolgozniuk.

Nem lehetett könnyű mindezt beindítani

-Meg kellett sokmikndent változtatnunk a környezetünkben és a fejekben is. A jövőnket építjük. A mellkassebészet utánpótlásáért vagyunk felelősek. Egy ilyen programot nehéz elindítani. Amíg a felszálló ágban vagyunk mindenki lelkes, de amikor egy program eljut a plató fázisba, akkor már egyre nehezebb motiválni a kollegákat. Szóval sok feladat van még.

A plató fázis azt jelenti, hogy Magyarországon évente 15-20 tüdőátültetésre számíthatunk?

-Remélem, hogy többre Ez most nálunk egy új műtét, mindenki szívesen bejön az első műtétekre jobbra-balra tologatni a műszereket. Az 50. műtétnél már sokkal kevesebb lesz a lelkesedés.

A tüdőtranszplantációval kapcsolatban engem nem csak a sebészi bravúr nyűgöz le, hanem az a szervezettség, ami keretet ad egy ilyen műtétnek. Ez tényleg egy csapatmunka.

-Így van!  Ezt én Bécsben tanultam egyrészt Lang György professzortól, aki kiváló magyar kollega és vele itt az egyetemen is együtt dolgozunk, másrészt Klepetko professzortól, aki a kinti program vezetője. Ő a jelenleg élő egyik legtehetségesebb mellkassebész, olyan manualitással, ami párját ritkítja. Ugyanakkor azt mondhatom róla, hogy jobb szervező, mint amilyen sebész. Az egész program működtetéséhez igen komoly logisztika szükséges.

Hogy bírod ezt fizikailag is, hisz gyakorlatilag bármikor megszólalhat a telefonod és rohanhatsz, a repülőtérre, hogy landolj Európa valamelyik országában egy alkalmas tüdő kivételére. Azt olvastam valahol, hogy ez már 100 esetben fordult elő.
-Sokkal többször. Évente 50-et veszek ki és 10 éve csinálom. Persze ezt sokáig nem lehet folytatni, de Magyarországon nagyon sok kiváló mellkassebész van már, aki majd át tudja venni ezt a feladatot. Egyébként, aki transzplantációval foglalkozik a világban és ez lehet bármely szerv transzplantációja, annak fizikailag is megterhelő élete van

Nem a Korányiban vagy a Tüdőklinikán történt meg az első hazai tüdőátültetés. Mi ennek a magyarázata?

-A Tüdőklinikán műtéti tevékenység soha nem folyt. Itt az Onkológiai Intézetben alakult ki egy olyan szakmai műhely, ami képes volt erre. Ehhez nem csak mellkassebészek kellenek, hanem aneszteziológusok s és még sok-sok más ember közös munkája.
A véletlen hozta úgy, hogy beszélgetésünk pont a születésnapodon történik, úgy hogy befejezésként boldog születésnapot és további szakmai sikereket kívánok.. Őszintén remélem, hogy az év második felében egy házi tudományos összejövetelen Esztergomban köszönthetünk.
Köszönöm a meghívást és a köszöntést. Ott leszek!

Köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.