A REFORMÁCIÓ HATÁSA A MEDICINÁRA

1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és ezzel kezdetét vette a reformáció. 2017 a reformáció emlékéve. Ez alkalomból közöljük le újra Szállási tanár úr írását.
 

Az újkor kezdetét az Újvilág felfedezésétől szokás számítani, holott a 15. század utolsó évtizedében, de még a következő első harmadában is a spanyol, a portugál és az angol uralkodó külpolitikai ügye maradt. Európa járványok tizedelte összlakosságát ekkor még nagyobb kivándorlással, illetve létfontosságú élelmiszerek / burgonya, kukorica / behozatalával nem érintette. Később annál inkább. Vagyis azoknak szintén igaza van, akik a középkor lezárásában a könyvnyomtatás felfedezését legalább olyan fontosnak tartják. Így Kolombus és Gutenberg neve nehezen választható el egymástól, az információ ilyszerű „robbanása” nélkül lassabban értesült volna tagolt kontinensünk a világban bekövetkezett eseményekről.
 Gondoljuk meg, amikor a török 1543-ban elfoglalta Esztergomot, egy hónap múlva Bécsben, majd Nürnbergben német nyelvű nyomtatott tudósítás jelent meg az iszlám újabb terület-hódításáról. Mint ismert, Hans Sachs ezt megénekelte Richard Wagner-nek „A nürnbergi mesterdalnokok” című operájában.
 A sajtó az egyszerű, valamint olcsó sokszorosítással „demokratizálódott”. Fellendült az iskolai oktatás, feszíteni kezdte a skolasztika kapuit a kritika szelleme előtt. A Szent Biblia és az orvostudomány bibliái: főleg Galenosz és Avicenna művei már nem csak drága pergamen lapokon, hanem rongyból készült papíron kerültek a beavatottak kezébe, akár tetszés szerinti mennyiségben. A középkor végének szellemi hullámaiba / humanizmus, reneszánsz / nem előzmények nélkül került a hitújító mozgalom, amelyet főleg Luther Márton és Kálvin János neve fémjelzett.
 A német reformátor nemzeti nyelvre fordította le a bibliát, amelyet Gutenberg zseniális találmánya nélkül nehezen lehetett volna az egyszerű emberekhez eljuttatni. Kálvin Svájcban teremtett szilárd bázist a saját irányzatának. A reformáció azért hatott indirekt módon a medicina fejlődésére, mert segített a palackból kiszabadítani a kritika szellemét. Luther ugyanakkor féltette az isteni kinyilatkoztatást a napközpontú világkép elfogadásától, Kálvin pedig / igaz nem természettudományos vita eredményeként / máglyára küldte a kisvérkört elsőként leíró Servetius Mihályt.
 A reformáció pozitív effektusa a medicinára főleg a könyvkiadás terén mutatkozott meg. A brüsszeli születésű Andreas Vesalius boncoláson alapuló, hiteles anatómiája, Kalkar híres illusztrációival 1543-ban hagyta el a bázeli Oporinus nyomdát, amikor Bécs hírt adott Esztergom elestéről.
 Sorra adták ki főleg német nyelvterületen a természethű ábrákkal ellátott botanikai munkákat / Brunsfels, Bock, Lonicenrus /, a közgyógyítás szolgálatába állítva. Jellemző, hogy az első magyar nyelvű Herbariumot a debreceni kálvinista püspök Melius Juhász Péter írta és Kolozsvárt jelent meg 1578-ban. Példáját követte Beythe András németújvári predikátor. Ugyancsak a reformáció sodorta hazánkba a kor egyik legnagyobb európai botanikusát, Vesalius honfitársát: Carolus Clusiust, aki a világ első gombaatlaszát készítette.

A hitújítás atmoszférájában tűnt fel egy jellegzetes alak, akit Paracelsus néven ismer az orvostörténelem. Teljes titulusa: Philippus Aurelius Theophrastus Bombastus ad Hohenheim. A medicina Luther Mártonjának szokták nevezni. Amerika felfedezése után egy esztendővel a svájci Einsiedeln városkában látta meg a napvilágot, ahol apja orvos, anyja betegápolónő volt. Orvosi tanulmányait Bázelben végezte, Ferrarában folytatta, de hivatalosan soha be nem fejezte. Lutherhez annyiban feltétlenül hasonlítható, hogy ő is latin helyett az anyanyelvén kezdett írni, valamint előadni, de a tekintély-rombolásban messze felülmúlta teológus kortársát. Nyugtalan alaptermészete űzte Európán át, hazánkban és Erdélyben is megfordult. Ahova betette a lábát, vihart kavart. A betegek rajongtak érte, az egyetemek és az orvosok gyűlölték. Ő ezért mindent megtett. Amikor 1526-ban Bázelben kötött ki, ahol a nagytekintélyű nyomdász Frobenius pártfogása révén oktatási joggal felruházott városi orvossá nevezték ki, első dolga volt a város főterén nyilvánosan és látványosan tűzre vetni Galenosz és Avicenna összes műveit.
 Ha a kor hazai vonatkozású részét nézzük, alig két héttel a végzetes mohácsi csata után vagyunk. Európát akkor / is / jobban érdekelte egy ember különcsége, mint a magyarok veresége. A Paracelsus-csoda rövid ideig tartott, 1528-ban menekülnie kellett az egyébként legtoleránsabb helvét városból, Erasmus nem véletlenül választott székhelyéről. A Hohenheim-i azután állandó lakhelyre nem lelt. 1541-ben Salzburgba vetődött, ahol gyanús körülmények között halt meg, aránylag fiatalon.
 A nagy elődök közül egyedül Hippokratészt becsülte, akihez hasonlóan nem a teóriák, hanem a tettek embere, a gyógyítás gyakorlója volt. Az orvosokkal együtt a gyógyszerészeket szintén sikerült maga ellen hangolnia. Saját szavaival „a gyógyszerészek olyan szélhámosak és csalók, hogy a párnadoktorokat a bolondok madzagján rángatják”. A párnadoktorok szerinte egyetlen hatásos szert, a vánkost rendelik, amelyen a páciens megpihen.
Paracelsus meg-, illetve elítélése így túlságosan egyszerű lenne.
 Csakhogy ő az orvosi kémia, a iatrokémia úttörője. A fémeket / antimon, higany, arzén /, a fémsókat és egyéb ásványi anyagokat bevezette a gyógyításba. Felismerte, hogy a reneszánsz udvarok klasszikus mérge, az arzén kis adagokban roboráló hatású. Az antimon ma sem ment ki a gyógyító gyakorlatból. Galenosz hosszú receptjeit lerövidítette, illetve egyszerűsítette. A patikusok ennek nem örültek. Sebészeti valamint farmakológiai munkái nagy népszerűségnek örvendtek. Hívei és ellenfelei egyaránt akadtak. Köztük magyarok is, felekezettől függetlenül. Vándorlása egy prédikátoréra, vagy hittérítőjére emlékeztet.
 Protestans nyomdában / Majna-Frankfurt / jelent meg Kopernikus heliocentrikus világképű műve után egy másik tudománytörténeti mérföldkő, Harvey könyve a vérkeringésről.
A kicsiny Hollandia nagy eredményei a medicinában elképzelhetetlenek lennének a protestáns polgári életforma térhódítása, a nagyító készülékek / Leeuwenhoek /, az anatómia / pl. Graaf-tüsző / felfedezésének, valamint a híres egyetemek nélkül, amelyeket annyi magyar diák látogatott. Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós és Pápai Páriz Ferenc kora ez. Jelentőségüket nehéz lenne túlbecsülni.
 Helvéciában Gaspar Bauhin, Conrad Gesner és Felix Plater neve garantálta az orvosi oktatás színvonalát. A református vándordiákjaink közül kinek hol jutott egyházi ösztöndíj.
Természetesen külön „protestáns medicina” nem létezett. A reformáció ösztönző hatása azonban a humanizmus, a reneszánsz, Amerika és a könyvnyomtatás felfedezése mellett is vitathatatlan. Hollandiától Erdélyig, Svédországtól Svájcig, keresztül kasul a kontinensen.
Paracelsus vándorútján, ahol Luther és Kálvin hite gyökeret vert. Belőle a katolicizmus szintén profitált, mert a monopol helyzet megszűntével versenyre kényszerült.
A vallási hatás kelet felé az orthodoxia, délkeleten az iszlám gátvonalán tört meg.
 A medicina azonban tovább haladt és azóta sem sikerült tartósan semmilyen egyoldalú világnézet szolgálatába állítani.
 
Szállási Árpád dr.
1998. november