LEGINKÁBB AZ ŐSZINTESÉG HIÁNYZIK A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYBŐL

– Ha valaki a gyógyítást választja hivatásának, miért lesz valakiből radiológus? Nem éppen slágerszakma.
– Magam sem a radiológiát választottam elsőként, az egyetem elvégzése után az esztergomi kórházban urológusként kezdtem. Urológusként is szakvizsgáztam, eztán mentem át a radiológiai osztályára.
 

– Esztergom nincs éppen közel Kaposvárhoz.
– Dorogon születtem, Esztergomba jártam középiskolába, sokáig éltem a városban. S ugyan ma már kaposvári vagyok, azért egy kicsit még maradtam esztergomi is.

– Egy-két vargabetű biztosan akadt addig...
– Az esztergomi nyolc év után Budapestre kerültem a Semmelweis Egyetem Érsebészeti Klinikájára, ott már radiológusként dolgoztam tíz évet. Egy budapesti magán CT- MR cég kilenchónapos kitérője után kerültem Kaposvárra. Akkoriban többen jártunk Somogyba konzultálni a fővárosból, CT-t MR-t működtetni Repa Imre professzorral, megkérdezte lenne-e kedvem jönni. Rövid gondolkodás után, szinte azonnal igent mondtam. Egy jó darabig az egyetem diagnosztikai intézetének voltam a munkatársa, közben a Pécsi Tudományegyetemen is dolgoztam a radiológián. Akkoriban még Esztergomban laktam, néha bedolgoztam Győrbe is. De úgy közel két évtizede a kaposvári kórház az állandó munkahelyem.

– Miért a radiológia?
– Nem vagyok abban biztos, hogy minden ember minden döntése racionális, vagy éppen megalapozott..., nem tudom pontosan. De azt őszintén mondhatom: nem bántam meg.

– Ha a szakmáját nézi a laikus, a beteg, kicsit olyan, mintha Önök lennének az „ítéletmondók”. Nem okoz ez, az orvoslásnál különösen jelenlévő lelki teher mellé még egy plusz nehezéket?
– Az ítélet egy súlyos dolog, de azt gondolom, ebben tekintetben nincs különbség az orvosi munkák között, hiszen mindannyiunknak nagyon komoly döntéseket kell hoznunk nap mint nap. A miénk egy sajátos dolog, képeken keresztül adjuk írásba a szakvéleményünk, ami nagyon erősen dokumentált döntések halmaza. Ráadásul nagyon nagy számban, hiszen a radiológiai osztályon naponta akár ötszáz beteg is megfordul. Ezekben vannak nagyon pici döntések, hiszen egy kalapáccsal megütött kisujj is egy beteg, és egy árokpartról összeszedett politraumatizált, kritikus állapotú beteg ugyanúgy egy eset.

– A radiológiai eszközei talán az egyik legjobban fejlődők közé sorolhatók. Könnyebb most a munkája, mint amikor kezdte?
– Az egész orvostudomány viharosan fejlődik, bizonyos területeken, ilyen például a radiológiai, ez kifejezetten látványos. Amikor kezdtem, kizárólag röntgen felvételeket készítettünk, ultrahang készülék sem volt az intézményben. Most egy olyan helyen dolgozom, s tegyük hozzá, hogy Kaposvár egészségügyi intézményrendszerét tekintve egy kivételesen jól ellátott hely –, ahol a röntgen mellett öt-hat ultrahang van csak ezen az osztályon, de itt van a modern CT, invazív beavatkozást végzünk, nagyon sok intervenciós beavatkozásban dolgozunk, s itt a városban van az MR a PET CT, a PET MR. Elképesztő változás ez a 30 évvel ezelőttihez képest.

– Kevesebbet is láttak akkor értelemszerűen?
– Nem olyan nehéz ezt feldolgozni. Mert, amikor csak röntgent csináltunk meg ultrahangot, akkor is úgy éreztük, hogy sokkal többet kellene tudni, és még mélyebbre menni. ez az érzés megmaradt végig. Ez, azt hiszem, minden orvos munkájához hozzá tartozik.

– Előfordulhat, hogy a képalkotás során olyan diagnózis áll elő, hogy a nagy bizonyosság száz százalékot, vagy majdnem annyit jelent?
– Ez egy összetett kérdés, mert nem csak a képalkotáson alapul a diagnózis. Mintha az utóbbi időben a beteggel való beszélgetésre, a fizikai vizsgálatra, a kórelőzmény felvételére kevesebb energia jutna, de ezek nem nélkülözhetők. A gyógyítás ezekkel kezdődik. S a képalkotáson kívül ott van még a laboratóriumi diagnosztika, vagy a patológia, melyekről az érdemüknél kevesebb szó esik. Nem hiszem, hogy valaha el fogjuk érni, hogy betesszük egy gépbe a beteget, az meg megmondja helyettünk, mi a baja.
Horváth Gyula osztályvezető főorvos
1952-ben született Dorogon, 1977-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1985-ig az esztergomi városi kórházban dolgozott. Ezután tíz évig a SOTE Érsebészeti Klinikáján gyógyított. 1991-ben az Egyesült Államokban kapott lehetőséget egy pályázat révén, ahol egy évig a New York Albert Einstein University Long Island Yewish Centerben kutatott és dolgozott. 1996-ban került Kaposvárra, előbb a Pannon Agrártudományi Egyetem, majd az Egészségügyi Centrum, végül a Kaposi Mór Oktató Kórház alkalmazásában. Nős, két felnőtt leánygyermeke van. 2017. január 23-án Kaposvár Város Szolgálatáért díjjal ismerték el gyógyító munkásságát.
– Nehéz megfogalmazni, mit is élhet meg egy radiológus sikerként a munkája során. Ön megtudná?
– Ami jól sikerül, ami rendben van – s ezt nagyon őszintén mondom – nem nagyon érdekel. Nem arról van szó, hogy nem tudok örülni egy jó diagnózisnak, de az nagyon rövid ideig tart, s nem igazán lényeges. Annak kell a minimumnak lenni. Jobban érdekel, ha valami nem egészen tökéletesre sikeredett.

– Sokszor hallani, hónapokat várni az ultrahangra, vagy más vizsgálatokra. Az egészségügyi ellátási rendszernek mi a legnagyobb hiányossága?
– Többrétegű a kérdés. Szerintem a magyar ellátási rendszer legnagyobb hibája, hogy nem őszinte. Soha senki, legalábbis a lehetőségekhez mérten világosan, nem mondta meg, hogy ennek az országnak az egészségügye mire képes, mit tud, mit nem tud adni az embereknek. Ez a legnagyobb baj. Nem, hogy mennyi a pénz rá, hogy sok-e, kevés-e a GDP-hez mérten, mennyi a fizetés, hanem ez. Nem őszinte a dolgozókkal és a betegekkel szemben sem.

– A mindennapok problémái azért ennél konkrétabbak a rendeléseken...
– Vissza kell térnem az őszinteségre. Sokszor kell heteket várni, de ha világosan elmondanánk, hogy nem tudunk mindig mindenkinek mindent azonnal – például ultrahangot – biztosítani, s bár jó lenne a vizsgálat, de emiatt várni kell rá, viszont a betegsége olyan, hogy komoly kára nem származik, akkor kevesebb lenne az indulat. Néha a betegek miatt, néha a kollégák miatt felnagyítjuk ezt a sokat kell várni dolgot. Kellene egy kis türelem. Nagyon sokszor viszont nem az időn múlnak a dolgok. Kaposváron azt hiszem, ez a fajta várakozási türelmetlenség nem érződik a jó intézményhálózatnak köszönhetően.
Intervenciós kezelések a Kaposi Mór Oktató Kórházban
– A radiológia nem teljesen passzív szakma, hanem nagyon sok úgynevezett intervenciót végzünk, azaz nem csak képeket gyártunk és arról véleményt mondunk, hanem a radiológiai módszereket a gyógyításhoz használjuk – emelte ki Horváth Gyula professzor az osztályán dolgozó orvosok napi gyakorlati kihívásainak egy részét. – Az érbetegségek egy részét radiológusok gyógyítják, évi százas nagyságrendben vannak olyan betegek, akiket Kaposváron is radiológus kezel. Egy relatíve új terület a radiológiának, amikor a stroke-os agyi területről eltávolítják trombust. Hasi tályogot ma már nagyon ritkán operálnak meg hagyományosan, de például epeúti szűkületeket is tudunk kezelni, de Kaposváron végeznek onkológiai intervenciót is, amikor a radiológus roncsolja el a daganatot –.
2017. március 12.
Szűcs Tibor
Sonline.hu