IN MEMORIAM DR. POLÁK GYULA (1942-2017)

Esztergomban született. A diploma megszerzése után, 1966-tól kórházunk dolgozója volt 1969-ig. Ezt követően az Országos Kardiológiai Intézetben gyógyította a betegeket.  Haló poraiban visszatért szülővárosába. Borbola professzor úr búcsúszavai a belvárosi temetőben hangzottak el.
 

A gyász, a temetés mindig megren¬dítő, szomorú esemény, felborzolja, felzaklatja a szívet és a lelket is, emlékeztet mindnyájunkat a földi élet múlandóságára. Még inkább szomo¬rú a gyász, még inkább hevesebben ver a szívünk, ha a váratlanul elhunyt embertársunk orvoskollégánk, klinikai munkatársunk, nekem pedig több, mint negyven éven át klinikai barátom is volt. Nem könnyű megnyugodni a Mindenható Isten akaratában, hogy dr. Polák Gyula főorvos úr váratlanul, tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket, sietős léptekkel elment a többi, elhunyt kollégánk után, befe¬jezte földi pályafutását és belépett az örökkévalóságba.

Új évre új erőt gyűj¬teni, pihenni utazott külföldre, de im¬már csak hamvai térhettek haza sze¬retett szülővárosába, így a sors nem adta meg neki, hogy felkészüljön az ezerarcú halálra. A régi apostoli írás szerint „a jó Isten minden embernek kimérte, kinek hol a kezdete és hol a vége". A gyászoló család vigasztalá¬sául szeretném idézni a híres római költő Horatius szavait: „Non omnis moriar" - vagyis nem halok meg egé¬ egé¬szen, nem fed el végleg a sír, mivel mindenki hagy maga után az életbe vezető lábnyomokat, a családot, az immár felnőtt gyerekeket, a családot összetartó Polák dr. reménységeit, valamint a rokonok, barátok, pályatár¬sak, kollégák, a betegek megbecsülő szeretetét, jó emlékezetét.

Most elbúcsúztatjuk az arany orvosi diplomás Polák Gyula főorvos urat, aki közel 50 évig volt a budapesti Országos Kardiológiai intézet egyik vezető orvosa. Az Országos Kardioló¬giai Intézet igazgatósága, orvoskara, de minden munkatársa, dolgozója nevében is szeretném tolmácsolni mindnyájunk mély megrendülését, együttérzését, kegyeletét, osztozunk a váratlanul ránk zuhanó gyászban.

Polák Gyula 1942. május 29- én született a magyar Rómában, a híres Esztergomban. 1966-ban kapott diplomát - summa cum laude eredménnyel - a Budapesti Orvos- tudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, Végzése után itt, szülővá¬rosában kezdett dolgozni a Városi Kórház Belgyógyászati osztályán. Ha¬mar kitűnt orvosi tehetségével, ezért 1969-ben felhívták őt az akkoriban alakult budapesti Országos Kardioló¬giai Intézetbe, ahol haláláig dolgozott. Nagy tehetségnek indult, az 1970-es évek derekán ösztöndíjas orvosként bejárta az Egyesült Államokat és Ang¬liát is. Dallas, Boston, London híres kardiológiai osztályain szívta magába a tudást és a nyugati világ szabad intellektuális levegőjét. Hazatérte után fényes csillagként emlegették a ma¬gyar kardiológia horizontján, pl. az el¬sők között kezdett echovizsgálatokat csinálni hazánkban. Hallatlan tudásra tett szert, különösen a magyarokat tizedelő szívkoszorúér-betegségek, az angina pectoris és a hypertonia gyógyszeres kezelésében. Fürkésző tekintetű, kitűnő diagnoszta volt, mindig mélyen a beszélgetőpartnere szemébe nézett és figyelt mindenre. Holisztikus szemléletű orvos volt, Hippokratész elveit követte, sohasem csak a betegséget, hanem mindig a beteg ember egészét kezelte.

Ezért betegei rajongtak érte, szerették fanyar humorát, gyógyítását, lelkiismeretességét. Orvosként a gyakori klinikai ügyeletekben turbulens időket éltünk át együtt, orvosi élete, munká¬ja példaértékű, irányjelző volt szá¬munkra. Tiszteletre méltó, közkedvelt személyiség volt. Rá igaz volt az író és orvos, Németh László mondása, hogy jó orvos csak jó ember lehet.

Ő jó volt a szó nemes egyszerű¬ségében, reneszánsz műveltségű, intellektuális ember volt a javából, egy fából faragott. Felette állt minden orvosi klikknek és szekértábornak.

Volt ambulanciavezető, szintvezető, egyre feljebb került az orvosi ranglét¬rán. Gyógyszeres kezelési, kápráza¬tos tudása révén Békés Miklós, Török Eszter és Matos Lajos tanítványaként az ezredfordulón kinevezték a GOKI Klinikai Farmakológiai Osztályának az élére. Orvosi élete itt teljesedett ki: már régóta rajongott a kardiovaszku- láris klinikai farmakológiáért, számos ma használatos, fontos külföldi és hazai gyógyszer kifejlesztésében vett részt. Vizsgálati eredményeit hazai és külföldi kongresszusokon adta elő, hazai és nemzetközi szaklapok¬ban, könyvekben publikálta. Orvosi munkája elismeréseként ő kapta meg először a Török Eszter Emlékérmet. Nyugdíjba vonulása után is rendsze¬resen bejárt az ambulanciára rendel¬ni, a gyógyítást haláláig folytatta.

Kedves Gyula! Hiányozni fogsz mindnyájunknak, de emlékezni fogunk huncut mosolyodra, szemed fürkésző tekintetére, az arcodra, a gesztusaidra, az orvosi hitvallásodra, hogy a gyógyítást művészi szintre le¬het emelni. Elment közülünk egy igaz, jó ember, egy, a szakrális értelemben vett nagyszerű, gyógyító orvos, de egy fényes csillaggal több lett oda¬fenn az égen. A Főorvos Úr nagyon sok embert kezelt, sokat meggyó¬gyított, sokaknak visszaadta az élet örömét, de sajnos magát az utolsó percekben már nem tudta egyedül meggyógyítani.

Tisztelt Gyászoló Család! Csak az őhozzá közel állók tudták róla, hogy a gyógyítás mellett rajongott a művészetekért, a zenéért, a jó írásokért, a színházért, a versekért. Ha a halál felkészülten éri, bizo¬nyos vagyok benne, hogy megkért volna arra, hogy mondjak valami megnyugtató, szép üzenetet a családjának, szeretteinek. Polák Gyula főorvos úr választásom szerint most a kolozsvári, 50 éves korában elhunyt Reményik Sándor egyik versének néhány sorával búcsúzik tőlünk:

„Viszontlátásra: - mondom mégis, mégis.
Viszontlátásra - holnap.
Vagy ha nem holnap,
-    hát holnapután.
Vagy ha nem akkor
        hát majd azután.
És ha aztán sem
       talán egy év múlva.
S ha még akkor sem
       Hát ezer év múlva.
Viszontlátásra a földnek porában,
Viszontlátásra az égi sugárban.
Viszontlátásra a Hold udvarán,
Vagy a Tejút valamely csillagán.”

Kedves Gyula! Isten Veled, búcsúzom tőled a külföldi és a hazai kardiológusok, kollegáid, az intézeti orvoskar, a munkatársaid, a jó barátaid nevében. Isten áldjon, nyugodjál békében! Requiem aeternam dona ei, Domine!