ÉPÍTÉSTÖRTÉNET

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 8.

1895

A város ez évi költségvetését még 1894. november 20-án fogadták el. 118 990 Ft 03 kr. kiadással és 84 400 Ft. 17kr. bevétellel számoltak. A közegészségügyi kiadásokat új tétel terhelte meg, nevezetesen egy gőzfertőtlenítő gép beszerzését irányozták elő 765 frt-ért. A főorvos 500, az alorvos 250, a bába 75 frt évi díjazásban részesült. Az állatorvosnak 400, a gyöpmesternek pedig 200 frt-t utaltak ki.

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 7.

Nem mindenki osztotta Bártfay Géza optimizmusát ezen megoldással kapcsolatban. Ezek közé tartozott dr. Földvári István városi főügyész is, aki szerint “a sorsjáték eredménye oly bizonytalan, hogy kiindulási alapul nem szolgálhat”. Földváry arról tudósítja az Esztergomi Közlöny olvasóit november 8-án, hogy a városi tanács behatóan foglalkozott az új kórház építésével, de “ily alkotáshoz ez idő szerint szegények vagyunk”.

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 6.

Központi intézkedés alapján választották szét 1894-ben a tiszti főorvosi és a kórházigazgatói állást. Így lett dr. Mátray Ferenc egyenlőre, mint h. igazgató főorvos a kórház vezetője. Ezt a központi intézkedést sokan bírálták, de fokozatosan elfogadták Mátray Ferencet és egyre több elismerő jellegű írás jelent meg róla. Nem csak az általa vezetett kórház belső rendjét, a jó adminisztrációt dicsérték, hanem a gyógyító tevékenységéről is megemlékeztek.

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 5.

Mi volt a Memorandum lényege?

Bevezetőjében a szerző kifejti, hogy a korábbi években többnyire csak a legszegényebb réteg került kórházba, a jövőben viszont a módosabbak is itt szeretnék visszanyerni egészségüket.

AZ ESZTERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 4.

Az egészségügy országos vezetésében is lényeges változások történtek ebben az időben. 1892-ben Chyzer Kornél, korábbi Zemplén megyei tiszti főorvos került a belügyminisztérium egészségügyi osztályának élére. Számos nagyjelentőségű intézkedés, törvény fűződik majd a nevéhez / pl. 1898 XXI törvény /.

AZ ESZERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 3.

Folytatásokban szeretnénk megismertetni olvasóinkkal a kórházunk építéstörténetének 10 évét. Eközben betekintést nyerhetünk a korabeli Esztergom életébe, az akkori közéleti emberek döntéseibe, egykori kollegáink munkájába is.

AZ ESZERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 2.

Folytatásokban szeretnénk megismertetni olvasóinkkal a kórházunk építéstörténetének 10 évét. Eközben betekintést nyerhetünk a korabeli Esztergom életébe, az akkori közéleti emberek döntéseibe, egykori kollegáink munkájába is.

Tartalom átvétel