Esztergom

ESZTERGOM FELFEDEZÉSE – HELEMBA SZIGET

Az év Dunai Szigete elnevezésű versenyben az esztergomi Helemba sziget győzött. Reméljük a döntéshozók figyelme tartósan fordul a sziget irányába. A gyönyörű sziget páratlan szépségére, történetére és hasznosítási lehetőségeire Kolumbán György néhai képviselő 10 évvel ezelőtt az alábbi írásában hívta fel a figyelmet!

 

A „SZÁGULDÓ” PROKOPP MÁRIA KÖNYVBEMUTATÓJA

November 4-én, a budapesti Barabás Villában került sor a Mindenki egyformán fontos c. kötet bemutatására, melyben Dvorszky Hedvig művészettörténész beszélget Prokopp Mária egyetemi tanárral, művészettörténésszel - 91 oldalon.
A villa terme kicsinek bizonyult, annyian gyűltek össze. Tisztelők, barátok, ismerősök és hozzátartozók. Vidáman pergett le ez a másfél óra, hiszen a művészettörténész nagyon vidám személyiség és szereti a humort. A kiadóból újabb köteteket kellett hozni, mert azok bizony egy-kettőre elkeltek. A közönség soraiban ott láttam Pécsi L. Dániel jelképtervezőt, aki vallja, nemcsak nyelvében, hanem jelképeiben is él a nemzet, valamint Kovács Gergelyné kultúrtörténészt, etnográfus-muzeológust. Mindkettőjükkel szintén készült beszélgetés ebben a könyvsorozatban.

95 ÉVE TÖRTÉNT

95 éve, azaz 1919. október 10 - én Esztergom román megszállása véget ért és a románok elhagyták a várost. Ennek a napnak állít emléket a Vaskapuban felállított Magyarok Nagyasszonya szobor. Az esztergomi hazafias turisták szívében fogant meg a gondolat, hogy ezen a gyönyörű ponton szobrot állítsanak Magyarország Védasszonyának, kinek Szent István felajánlotta trónját és országát” – olvashatjuk a Turisták Lapja 1921. évi egyik számában.
 

IN MEMORIAM PALKOVICS LÁSZLÓ

1934. október 17-én avatták fel Palkovics László emlékpadját Esztergomban a Dunaparton.
„Ez a pad is szeretetünk emléke,…Ez a szeretet, ez az emlékezés megilleti azt a férfit, aki egész életét a köznek szentelte”…- mondta többek között az avatóbeszédében Frey Vilmos alispán.

IN MEMORIAM HELCZ ANTAL!

„Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.”
 

IN MEMORIAM NAGYFALUSI TIBOR (1937-2014)

Esztergom modernkori kultúrtörténetének megkerülhetetlen alakja volt Nagyfalusi Tibor. Hosszú körmondatait nem mindig tudtuk követni, de tudását, műveltségét, elhivatottságát senki nem vonhatta kétségbe. Egyik fontos művéből „Műhelyből-emlékhely” /Babits és esztergomi házának válságos évei. 1933-1961/ megismerhetjük az előhegyi ház történetét, melynek középpontjában természetesen Babits Mihály áll. Ebből a dolgozatból származó idézetekkel emlékezünk Nagyfalusi Tiborra.
 

120 ÉVE ALAPÍTOTTÁK AZ ESZTERGOMI KONYVTÁRAT

Az esztergomi önkormányzat 610/2004 sz. határozatában új nevet adott a könyvtárnak: Helicher Józsefről nevezték el. A könyvtár megkerülhetetlen része Esztergom kulturális életének. Várady Eszter irányítása alatt egyre színvonalasabb munka jellemzi az intézményt. Kevesen tudják mégis, hogy ki is volt Helicher József? A jubileum alkalmából egy korábbi írásunkkal válaszolunk erre a kérdésre.
 

SZÜLETÉSNAPJÁN KÖSZÖNTÖTTÉK PROKOPP MÁRIÁT

Március 24-én, este a Tár-lak Szalonban, rokonok, barátok, ismerősök tanítványok köszöntötték Prokopp Mária professzort, egyetemi tanárt. A neves művészettörténészt – a szintén 75 esztendős - Kaposi Endre képzőművész faggatta ifjú koráról, egyetemi éveiről, élete főbb állomásairól, jelentősebb munkáiról – és természetesen az esztergomi vár, Vitéz János Studiolójának falán lévő,(nagy valószínűséggel) Botticelli freskóról.

 

ESZTERGOM VÁRKÁPOLNÁJÁBAN

Orbán Viktor miniszterelnök képviseletében Hölvényi György államtitkár december 15-én ünnepség keretében nyitotta meg hazánk legjelentősebb középkori művészeti emlékét, az esztergomi vár XII. századi kápolnáját.

 

KI IS VOLT MAJER ISTVÁN?

Kovács Tamás,  szülőfalujából a felvidéki Kürtből 3. alkalommal vág neki kerékpárral a Majer István emléktúrának. Ez adja az indokát, hogy megismételjük egy 10 évvel ezelőtti írásunkat, amikoris az Esztergomi Képviselő-testület Majer Istvánról nevezte el a Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekjóléti Szolgálat szervezetét.

 

Tartalom átvétel