Esztergomi egészségügy

ESZTERGOM KÖZEGÉSZSÉGÜGYE A DUALIZMUS KORÁBAN 7.

Pátrovics Mikolt diplomamunkáját tárjuk ismét olvasóink elé folytatásokban. Az eredeti, teljes cím: „Esztergom közegészségügye és egészségügyi intézményei a dualizmus korában”. Az elismerést megérdemlő fiatal szerző dolgozatát 2000-2001 telén írta.

MÍRŐL ÍRT A KÓR-LAP

2004-ben létszámleépítés volt kórházunkban! Ebbe a létszámleépítésbe került bele Szabó Gyula is. A Kór-Lap teret adott búcsúzójának, azért is, hogy megmutassa, milyen könnyen válunk meg a „fűnyíró elv” alapján dolgozóinktól, és hogy elgondolkozzunk, mennyire nem ismerjük egymást! Az internet segítségével ismét kapcsolatba kerültem Szabó Gyulával. A közeljövőben megtudhatjuk, hogyan alakult a sorsa, és folytatásokban írásait is megjelentetjük. Emlékeztetőül közöljük újra búcsúzó sorait!!

H1N1 tünet!

Kép és fogalomzavarosnak tűnik a cím. A H1N1 az influenza egy támadó vírusa, melyben a „H”, a hemagglutinin fehérjére, az „N” a neuroamidáz proteinre utal. Különleges virulens változata volt az 1918-as spanyolnátha okozója, mely az emberiség történetének egyik legpusztítóbb járványát okozta, 50-100 millió embert megölve.

ESZTERGOM DÍSZPOLGÁRA: PROF. DR. PÉNZES ISTVÁN

Az esztergomiaknak aligha kell bemutatni prof. dr. Pénzes Istvánt. Jelzésértékűnek is felfogható, hogy Szent István Városa 2009. október 23-án, az ünnepi testületi ülésen egy esztergomi kötődésű orvosnak, a magyar aneszteziológia kiemelkedő egyéniségének adományozza az Esztergom Díszpolgára címet. Ismerkedjünk meg a hivatalos indoklással:

ESZTERGOM KÖZEGÉSZSÉGÜGYE A DUALIZMUS KORÁBAN

Pátrovics Mikolt diplomamunkáját tárjuk ismét olvasóink elé folytatásokban. Az eredeti, teljes cím: „Esztergom közegészségügye és egészségügyi intézményei a dualizmus korában”. Az elismerést megérdemlő fiatal szerző dolgozatát 2000-2001 telén írta.

ÚJ MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÓ KÓRHÁZUNKBAN

Nem hiszem, hogy sok embernek be kellene mutatnom Lászlóczky Ágnes főorvos asszonyt, mégis most egy új funkció elvállalása kapcsán beszélgetnünk, nevezetesen augusztus 1-jétől a kórház minőségbiztosítási igazgatója lettél.

MINDEN KÖZSÉGBE KÓRHÁZAT???

Ne mosolyogjunk a 111 évvel ezelőtti írás „minden községbe kórházat” igényén! Gondoljunk csak a környezetünkre: Dorogra, Lábatlanra, Nyergesujfalura. Mindenki új modern szakrendelőt akar építeni. Ki is fogják harcolni, mert egészségügyünk vezetői képtelenek átfogó, racionális döntésekre. A 111 éves írás több részlete olyan kérdéseket vet fel, amit a mai napig nem sikerült rendezni. Pedig eltelt 111 év!

KÓRHÁZI SZABÁLYRENDELET 1898-BÓL

Esztergom Város Képviselőtestülete egyik legutóbbi kórházra vonatkozó rendelkezése sürgeti az új SZMSZ mielőbbi megszerkesztését és a testület elé való terjesztését. Ez adta az ötletet, hogy az 1898-ban készült „ Esztergom szabad királyi város közkórház szabályrendelet”-éből, rövid bevezető után néhány paragrafust idézzünk

ESZTERGOMI SIMOR KÓRHÁZ

A mai Vaszary Kolos Kórház alapjait 1900-ban rakták le, de Esztergomban már 15 évvel ez előtt átadtak egy új egészségügyi létesítményt. 1885. szeptember 6-án megkezdődött a gyógyító munka a Simor János által építtetett szentgyögymezei kórházban.

Az esztergomi Szent István gyógyszertár monográfiája

Rövidesen beszélgetést olvashatnak az esztergomi Szent István gyógyszertár, mindenki által tisztelt és megbecsült tulajdonosával. Nemeskéry Edvin gyógyszerész úr nyugdíjba készül. Életének jelentős részét töltötte el az egykori 2/9-es gyógyszertárban, melyet ma már Szent István patika néven tartanak számon az esztergomiak. Ismerkedjünk meg a patika történetével!

Tartalom átvétel