VÁLASZTÁSI KAMPÁNY ESZTERGOM 2009-2010

Egy ruhadarabról!
„Jó napot kívánok! Tessék panaszkodni, miben segíthetek?” Megszámlálhatatlanszor mondtam már el ezt a pár mondatot! A beteg leült, és sorolta a panaszait, nekem meg furcsa érzésem támadt. Valami nem stimmelt! „Tessék levetkőzni” - a következő sztereotípia. A fején keresztül kibújt a ruhájából és akkor döbbentem rá! A pulóver! Ugyanaz a pulóver!!!

Anyám és apám, akik közül már csak az előbbi él!
Néhány hete, valami csoda folytán volt annyi időm, hogy elkísértem Őt, az egyik legolcsóbb bevásárlóközpontba. Siettem és gyorsan próbáltam telerakni a bevásárlókocsiját. „Nem lehet így pazarolni kisfiam, várj, majd én megnézem az árakat, és aszerint kell vásárolni!”
Valamikor együtt jártak apámmal az „MDF” piacra, ahol sok nyugdíjassal együtt a legolcsóbban tudtak mindent beszerezni.
A családi ajándékokat is többnyire itt vásárolták. Ezek, ha nem voltak elfogyaszthatók, általában a szekrényeink vagy a kamránk mélyén végezték. Egy ilyen ajándék volt a pulóver is!
Nagy szeretettel adták át! A mérete megfelelt, meleg volt, de viselhetetlen. A szekrény mélyére került. Elfelejtettem!
Aztán apám örökre elment!
Az MDF piac sincs már sehol. Képviselő lettem az ország egyik legcsodálatosabb városában.
Emlékszem, március eleje volt, néhány nappal az egyik legfontosabb ünnepünk előtt, nem ünnepi, hanem „rendes” testületi ülésre indultam. Véletlenül esett ki a pulóver a szekrényből! Percekig álltam és néztem a ruhadarabot!
Ezer emlék rohant meg apámról! Az örökös vitáink, az ellen-mondásaim és ugyanakkor az a határtalan, feldolgozhatatlan hiány, amit távozása okozott.
Majdnem boldogan húztam magamra a pulóvert, tűztem rá a kokárdát!
A hosszú testületi ülésen úgy éreztem apám mellettem volt. Nem biztos, hogy egyetértett a hozzászólásaimmal, de ott volt velem!!

Néhány nap múlva levelet hozott a posta!

„Spontán véleményemet szeretném az alábbiakban megosztani Önnel. Ezideig azt hittem, hogy a tréningruha / a „mackófelső” / sportoláshoz, kiránduláshoz, otthoni, háztáji munka végzéséhez, netán kerti munkához / ásás, trágyaszórás, stb / nagyszerűen megfelel. / Megjegyzem, hogy dekoratív kokárda viselése ilyenkor sem ajánlott!/ Egy tiszteletreméltó Testület ülésén azonban abban megjelenni, „önfontosságának teljes tudatában” ott többször felszólalni enyhén szólva is nagyfokú tiszteletlenség, de képviselőtársainak és a város társadalmának lebecsülése is. Ezt Önnek képzettsége és társadalmi helyzete folytán is tudnia kellene!
Ismervén az orvostársadalom sanyarú helyzetét, barátainkkal felkértük a Máltai Szeretetszolgálat esztergomi szervezetét, hogy e közösségi szolgálatra lássa el Önt tisztességes felsőruházattal, hogy legalább a TV közvetítések alkalmával nekünk, esztergomi polgároknak ne kelljen Ön helyett pironkodnunk tájékozatlansága, netán kulturálatlansága miatt.

Egy esztergomi polgár”

Sok víz lefolyt e levél óta a Dunán! Akkor még írógépen írták az ilyen leveleket, ma az internet - és bizonyos portálok - korlátlan lehetőséget kínálnak az „egy esztergomi polgároknak”! Nem is hagyják ki ők ezeket a lehetőségeket.
A „Piszkos 12” tagja vagyok, névtelen senkik, értékvesztett társadalmunkban gerinctelen alakok, sároznak be 32 éves szakmai munka után!

Igen tudom, ha valaki kifut egy pályára a csapatának tagjaként, annak vállalnia kell a szurkolók reagálását, bekiabálásait.
A legjobb tudásom szerint próbálok játszani a pályán, mégis azt látom, a lelátókon egyre több olyan ember ül, akiket már nem is a mérkőzés érdekel. Üvöltenek, botrányt okoznak, zavart és gyűlöletet keltenek.

Persze nem kell, annak focizni, aki ezt nem bírja, abba lehet hagyni a játékot, de Minarik Edétől tudjuk, mindenkinek: „Kell egy csapat!”

Mindezt leírni, megfogalmazni hosszú volt, de az egész pár perc alatt játszódott le bennem egy hétköznapi rendelésem kapcsán.
A beteget a szakma szabályai szerint elláttam.
Soha nem fogja megtudni, miért segítettem rá zavartan a ruháit, és miért szorongattam hosszan a kezét távozásakor!

Osvai László dr.