VÁLASZTÁSI KAMPÁNY ESZTERGOM 2010

Hivatalosan is elkezdődött a választási kampány! Sólyom László köztársasági elnök úr, a lehető legközelebbi időpontra április 11-re írta ki az 2010-es országgyűlési választások időpontját. Talán van üzenete annak is, hogy a kihirdetést a Magyar Kultúra Napjára időzítették!?

Esztergomban a Magyar Kultúra Napján kerül sor, már hagyományosan, a Babits-díj kiosztására. Idén a Vitéz János Tanítóképző Főiskola dísztermében a kitüntetést Kaposi Endre és Polgár József kapta. Jó volt látni a kultúra ünnepére összejött esztergomiak sokaságát. A színvonalas ünnepségen kitűnő művészek mellett korabeli, eddig ritkán látott filmrészleteken találkozhattunk Babits Mihállyal, Karinthy Frigyessel, Kosztolányi Dezsővel.

Jóleső érzéssel sétálhattam haza. Sétám során szembetalálkoztam Winkfein Csaba képviselőtársam óriásplakátjával. Tudom, hogy nem óriás ő, 4 év óta szembe ül velem a képviselő-testületi üléseken. „Tisztesség, szakértelem, lendület” – hirdeti a transzparens. A plakáton már nem a piros szín, hanem a nemzeti trikolor dominál!!

Winkfein Csaba biztos, hogy tisztességes, szakképzett, tehát rendelkezik szakértelemmel is, és lendületes, márcsak koránál fogva is. ( bár néma csendben ülte végig az öszödi beszédet, és nincs ismeretem arról, tiltakozott volna, hogy a Vaszary Kolos Kórházat ne vegyék le a kiemelt kórházak listájáról ). Nem is vele van a baj.

Ő egy pártot képvisel, mely 8 éven keresztül irányította az ország életét. És ide jutottunk! 3 ilyen meghirdetett jelszó mellett Winkfein Csaba nem kampányolhat azzal, hogy ha a Fidesz lett volna hatalmon sokkal rosszabb helyzetben lenne az ország, illetve ha a Fidesz kerül hatalomra sokkal rosszabb világ jön. Ez nem lenne tisztességes, és megkérdőjelezne minden szakértelmet.

Nem irigylem képviselő-társamat. Pártját ma is az a politikus vezeti, - Gyurcsány Ferenc - 4.- ként a listán, akinek a beszédét Öszödön némán hallgatta végig. Érdeklődve várom azt is, hogyan magyarázza el jónéhány párttársa tisztességét, szakértelmét, melyeket egyre több bírósági eljárás próbál feltárni ( ők persze csak azt tették „kicsiben”, amit vezetőik nagyban: trükkök ezreivel biztosították anyagi és politikai hatalmukat, jólétüket )

Otthon a számítógépem előtt aztán a szocialista közösségi portálon megjelent bejegyzéseken is el kellett gondolkodnom.
Esztergomban megcsúfolják a demokráciát! Diktatúra van Szent István városában! – Ilyen és ehhez hasonló hangzatos jelszavak.

Mi is történt?
A polgármester azt javasolta, hogy a választásokig hátralevő 3 testületi ülést ne használjuk fel választási kampányra, más fórumokon vívjuk meg ezt a „csatát”. Zárójelben jegyzem meg, sokan emlékszünk még azokra a testületi ülésekre, melyek 10-12 órán keresztül is eltartottak, és effektivitásuk nem sokban különbözött az azóta józan keretek közé szorítottakétól. (Ugyanide kívánkozik az a megjegyzésem is, hogy a költségvetés vitájára a város vezetőjének ígérete szerint megtaláljuk a megfelelő módot.)

A helyi ellenzék nem járt rosszul. Nem kell a hátralevő 2 testületi ülésen ezerszer elismételni azokat a megszorításokat, amit a Gyurcsány korszak miatt kellett elszenvednie, nem csak a jobboldali, hanem a baloldali vezetésű önkormányzatoknak is.

" Esztergomi Polgárok ébresztő! Ezt érdemlitek? Úgy gondolom, ezek után el kellene gondolkodni a városháza "elfoglalásán".....”mindenki menjen a közgyűlésre és csendesen akadályozza meg ennek az önmagát még "testületnek nevezni merő" bagázsnak a működését." –olvasom a már említett portálon.

Sajnálatosnak tartom, hogy esztergomi „képviselők” ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokkal a kampány első napján meghatározzák annak jövőbeli jellegét. Aki így buzdítja az embereket, az talán jogilag nem, de erkölcsileg biztosan megszegi képviselői esküjét.

 El kell gondolkodni azon is, hogy a „politikai prostitúció és a haszonelvűség” talajára süllyedt törpepárt helyi vezetője, másnap a klubrádióban tett nyilatkozatot. (…”tisztességgel, végtelen tisztességgel”)
Abban a klubrádióban, melyben néhány napja elhangzott a következő kijelentés:
„Egy gyerek fejlődését két dolog tudja tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia!”
Kedves képviselőtársam! A MIÉP-től eljutottál az MDF-en át az SZDSZ-ig és Gyurcsány Ferenchez. Hosszú volt az út. Végállomás!?!
A fentiek alapján elszomorító hetek elé nézünk Esztergomban.
Mégis meg kellene fogalmazni az időpont kiírása kapcsán: mit üzem a város lakóinak ez a választás?
Nem arra kell szavazni, szeretjük-e Meggyes Tamást! Most nem az ő emberi gyengéi, városépítő érdemei, jövőbe mutató elképzelései felől kell a választónak dönteni!
Arról szól a voksolás, hogy akarjuk-e konzerválni az országban az elmúlt 8 évet? Akarjuk-e hogy más, jobb legyen az életünk? Akarjuk-e, hogy Esztergom 8 év széllel szembeni vitorlázás után, jó hátszéllel nekilóduljon, és elfoglalja azt a helyet az ország városai között, ami megilleti??? Van-e erőnk, belátásunk kicsinyes napi gondjainkat, sértődéseinket félretéve arra az erőre szavazni, amely megújíthatja ezt az országot. Akarjuk-e, hogy a valóságos híd után, híd épüljön az elkövetkező években a magyar emberek között???
Mekkora esélye van a választások után Winkfein Csabának ( Gyurcsány Ferenc iránymutatása alapján ), vagy Jónás Lászlónak ( Dávid Ibolya, Gyurcsány Ferenc, Bokros Lajos vagy ki tudja még ki mindenkivel ), vagy egy ismeretlen bármilyen jószándékú embernek Esztergomot, az elkövetkező politikai változásokban úgy képviselnie, hogy a város abból a lehető legtöbbet profitáljon.
„Esztergomi Polgárok ébresztő”! Ezen kell elgondolkodni!
A helyi és minket érintő napi dolgainkra majd térjünk vissza az önkormányzati választásokon!

Osvai László dr.
képviselő
 

Hozzászólások

Tisztelt Osvai úr! Érdekes a

Tisztelt Osvai úr!
Érdekes a felvetése az öszödi beszéddel kapcsolatban! Valóban, ott az akkori miniszterelnök azt mondta, hogy hazudtunk. Így többes számban! Azt nem várhatom el Öntől, hogy az elmondottakat egészében, és tárgyilagosan értelmezze, mert ezt nem is akarja! Ehhez joga van, és én képesnek tartom Önt az ott elhangzottak értelmezésére, valóságtartalmának megállapítására! Nem úgy, mint Önök engem, lásd később!
A fent említett ember lemondott hivataláról!
De nézzük most az Ön által várt, volt és remélt új miniszterelnök igazmondását!
Az is érdekes, hogy bár az említett úr, már nem egy választást elvesztett, mégis a pártja élén van azóta is! Valószínű a hatalomban maradás csak abban az esetben bűn az Ön szemében, ha az illető vesztes nem Fidesz párti!
Osvai úr, az Ön által nagyon várt miniszterelnök, már legelső nagy nyilvánosság előtt elmondott beszédében többször hazudott, pedig még nem is volt hatalomban!
Azután mikor hatalom közelébe került 1998 tavaszán rögtön hazudott egy nagyot.
Miután, pedig átvette a kormányzást, úgy mondott valótlanságot, hogy ezt a valótlanságot a független bíróság is igazolta! Továbbá, mikor neki szegezték a kérdést, hogy miért nem valósítja meg azt, amit ígért, azt mondta, hogy: egy dolog a kampány és egy másik a kormányzás!
Ezen kívül később volt szíves és azt mondta egy felvetésre, mely törvénytelennek vagy szabálytalannak mondta valamelyik tettét, hogy: nem érdemes aggódni, „majd jönnek a jogászok és megvédenek oszt’ jónapot”!
Ezek szerint hazudni, szabályokat áthágni csak azoknak nem szabad, akik nem Fidesz pártiak!
A Fidesz pártiak esetében az ilyesmi nem, hogy nem bűn, hanem példamutató cselekedet!
Bizonyíték erre városunk polgármestere, akit én inkább polgárkontárnak tartok!
Ő is kettős mércét alkalmaz, amikor a szocialista kormányt rablóbandának, sőt tömeggyilkosnak tartja és nevezi, miközben engem feljelentett rágalmazásért, mert azt mertem írni, hogy nem tart fogadóórát!
Még csak annyit, honnan veszi a bátorságot a neveletlen, műveletlen és felkészületlen polgármester, hogy nem tart képesnek sok-sok városi polgárt arra, hogy önállóan képesek legyenek eldönteni, mi igaz abból, amit a választott képviselőink testületi ülésen el akarnak mondani? Mi ez kérem, ilyen még a Rákosi korszakban sem volt! Ott is csak az elmondott vélemények után jött a megtorlás (akár csak eddig városunkban)!
Én elhiszem, hogy a fentebb általam helytelennek ítélt viselkedésformát Ön elfogadhatónak, mi több, követendőnek tartja, de már bocsásson meg nekem, ez ellen én tiltakozom!
Tisztelettel: Zsákovits Ferenc