TÖRTÉNET A KÓRHÁZ MÚLTJÁBÓL

Néhány évvel ezelőtt, az első igazgatónk, Gönczy Béla születésnapja körül rendszeres összejövetelek szerveződtek. A régi kollegákat is meghívva emlékeztünk az intézmény egykori életére, orvosaira, nővéreire. Egy ilyen alkalommal hangzott el Wirth Kálmán főorvos úr története, melyet írásban is eljuttatott hozzám.

Talán 78 vagy 79-ben történt egy keddi napon, amikor a már évek óta ezen a napon mindig együtt ügyelő társaság tagjai a szabályosan teljesített esti vizit és telefonos referáló után leültek, az akkor a legkomfortosabb urológia első emeleti orvosi szobájában, ahol várták a megérdemelt vacsorát, melyet talán éppen Baracska József akkor műtős, ma már kolléga, hozott a rendelés alapján a Kispipából.

A napi munka utáni csendes nyugalmat Papp Jenő törte meg, aki gyerekorvosként városi ügyeletes volt és a betegeken kívül szorgalmasan látogatta a kollégákat is.
Igy éppen Hermann főorvosnál vacsoráztak, amikor nyílt az ajtó és a Béke téri épület házmestere lépett be és elmondta megszúrta az esti asztalnál feleségét a mellén.
Őt hozta be Jenő a kórházi kijáró autóval, és a nő már a sebészet földszintjén van az ambulancián.
Tőrös Péter aki mindig magabiztos és határozott volt :azonnal döntött. Indulás!
Megindult a csapat Dinnyés József, Zsigmond Zsuzsa, Szökrényes Margit, Murza a röntgenből és persze az urológus is. Amikor az ambulancián a nővér a beteget lefektette még mosolygott. A régi képerősítővel már nem nagyon kellett próbálkozni, mert a nőből lassan kiszállt az erő.
Futás mondta tőle megszokott nyugodtsággal Tőrös. Gyere, mondta nekem.
Mivel lift nem volt, a csigalépcsőn, hordágyon a már nagyon sápadt nőt Papp Jenő és az előkerült Baracska vagy talán Dinnyés József cipelte fel az első emeletre ahol a műtő volt. Zsigmond Zsuzsa már a tálcákat pakolta. Szökrényes Margit az altatógépet és a gyógyszereket készítette elő.
Tőrös csak annyit mondott a bemosakodóban: te fogsz asszisztálni.
Így utólag egészen természetes volt, ami történt.
Nem volt triázs, nem volt polici, nem volt dokumentálás, nem volt labor nem kellett utasítást adni a résztvevőknek mi a dolga.
Egy volt, csináltuk, amit kellett, amiben biztosak voltunk, mert tudtuk mi a dolgunk.
Intubálás, izolálás, mellkasnyitás.
A szív dobog, a pericardiumban ott vér, de nem túl sok.
Megnyitás után jól látszik a kamra mellső falán a penge okozta nyílás melyen át, amikor a szív dobban kis sugárban jön a vér. Tőrös öltést kér, én az ujjamat ráteszem a mozgó szívre óvatosan nyomást gyakorolva nyílásra, talán csillapíthatom a vérzést.
Az öltés a helyére kerül, a szív tovább dobog, vérzés nincs.
Szívás, takarítás.
Na, jó ennyi! Zárunk! Mondja Tőrös.
Hogy van a beteg? -kérdi Margittól. Természetesen jól Pipikém!
Hisz akkor és abban az időben így volt természetes.
Az ajtón Jenő kukucskál be. Itt vannak a rendőrök, mit mondjak nekik és itt a férj is!
Elmehet mindenki! A beteg jól van. Holnap intézzék a többit! Rendőrök el. A férj haza!
Hermann érdeklődik telefonon Elégedett.
Tudta!
Ha kedd van, akkor ez Belgium.
(Amerikai film 1969 rendező Mel Stuart)
Ez volt telefonos szleng!
Már délelőtt a műtétek között vagy kora délután, amikor kerestük egymást, hogy mi legyen az esti menü! Így volt ez sok éven át
Most, hogy Osvai dr. kérésére elmesélem, nem szégyellek meghatódni és hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megesett velem, mert ha nagyon őszinte vagyok a kedd esti társaság és hangulata volt szakmai életem legmeghatározóbb közössége.
A beteg az osztályra került mi pedig visszamentünk az urológiára, hogy elfogyasszuk megérdemelt vacsoránkat és elégedetten zárjuk a kis izgalom miatt színessé vált napot.
PS: A nő másnap a folyosón sétált. Pericardiális izgalmon kívül semmi nem történt. A férj felfüggesztett büntetést kapott
Otthon és társaságban sokszor mesélem el ezt a történetet, ami példabeszéd egy közösség, egy hivatás működésére egyszerű körülmények között, mely egymás támogatásán megbecsülésén alapul.

Dr. Wirth Kálmán