Információ

90 ÉVES LENNE DR. RUSSAY GYÖRGY!

Vajon hányan emlékeznek még rá Esztergomban, és a Vaszary Kolos Kórházban? Szeretett tagja volt egy olyan orvosi gárdának, akiket csak „aranycsapat”-ként emlegettünk a közelmúltban is.

VÁLASZTÁSI KAMPÁLY ESZTERGOM 2010.

A minap autóban ülve, és rádiózva érdekes beszélgetést hallgattam arról, hogy a nyomtatott média válságban van. Még a ma is legnépszerűbb újság, a Népszabadság, sem tudja hozni a napi 100 ezres példányszámot. A bulvár viszont rekordokat dönt, és létezik olyan újság, mely a 200 ezres példányszámot is eléri. Bulvár országgá váltunk!!!

GIORDANO BRUNO ( 1548-1600 )

Az ekor-lap tudatosan nem emlékszik meg halálozási évfordulókról, inkább a születések eseményeit, közvetíti az olvasók felé. Most mégis kivételt szeretnék tenni. Figyelve az írott és internetes médiát, alig történt megemlékezés egy 410 évvel ezelőtti történésről a római Campo di Fiorin.

BESZÉLGETÉS DR. PÁDI ÉVA FŐORVOS NŐVEL!

A korábbi osztályvezető főorvos távoztával megüresedett a Vaszary Kolos Kórház Onkológiai Osztályának vezetői posztja. Szerencsére sikerült új szakembert találni Pádi Éva főorvosnő személyében. Vele ültem le egy bemutatkozó beszélgetésre.

VÁLASZTÁSI KAMPÁNY ESZTERGOM 2010

Ülök a számítógépem előtt és az eheti, képviselői hozzászólásomat próbálom megfogalmazni.
Büszke vagyok arra, hogy idén Európa egyik kulturális fővárosa egy magyar város: Pécs. Őszintén szorítok nekik, hogy az ismert nehézségek, problémák után sikerrel zárják az évet. Vajon nem kellene analóg módon a Magyarország kulturális fővárosa címet is évente kiírni?

AZ ELSŐ MAGYAR NYELVŰ ORVOSI FOLYÓIRAT

Amikor 1825-ben gróf Széchenyi István megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, elsősorban az anyanyelv művelésének szándékával tette. Véletlen, de számunkra fontos egybeesés, hogy ekkor jelent meg az első magyar nyelvű disszertáció, amelynek címe:

VÁLASZTÁSI KAMPÁNY ESZTERGOM 2010

E heti képviselői hozzászólásomnak ezt a címet szeretném adni: Esztergomi orvosok a nagypolitikában. Nem elemzés a célom, csak egyfajta rövid áttekintés, mire képes a nagypolitika színpadán egy hippokratészi esküt elmondott orvos.

KI IS VOLT CSÁKY KÁROLY?

Kórházunkban a régi sebészet épületében levő márványtáblán ott a neve, a kórházépítésre adakozók sorában, a Gönczy-teremben pedig, Vaszary Kolos festménye mellett az ő képe is díszíti a falat. De vajon tudjuk-e ki volt Csáky Károly?

A PRIMITÍV NÉPEK SZÜLÉSZETE

A primitív szónak a magyarban pejoratív értelme van, igen helytelenül. Az angolban és franciában ősit, természetit jelent, s ez fedi igazán a fogalmat. Ha barlangi rajzokat, a kőkorszaki szobrászat remekeit, valamint bizonyos őserdei népek mai szülészeti szokásait nézzük, meglepődünk azok szakszerűségén.

DÉL-AMERIKA TÖRTÉNETE 6.

A kontinens fejlődése - a megannyi nehézség ellenére -  töretlen maradt. Különösen Argentína és Brazília haladt mérföldes léptekkel, amelyhez később Uruguay is csatlakozott. A legtöbb országban a tudomány, és vele együtt az egészségügy is egyre magasabb szintre jutott. Nem meglepő, bár kevésbe ismert tény, hogy számos dél-amerikai kutató ért el kimagasló eredményeket, és  sikerült hozzájárulniuk az emberiség szempontjából oly fontos felfedezésekhez .

Tartalom átvétel