DOROTHY HODGKIN FELTÁRJA AZ INZULIN SZERKEZETÉT

k, 2011-05-10 11:49
Már a második száma is megjelent a BBC HISTORY – világtörténelmi magazinjának.
Mind tartalmilag, mind formailag egy igen magas színvonalú lap indulására szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. Az első szám egy orvostörténeti írásával ajánljuk mindenki figyelmébe ezt a kitűnő kezdeményezést.
 
MARY SOMMERVILLE-t a viktoriánus korban „a tudományok királynőjének” tartották, mégsem léphetett be soha a Brit Tudományos Akadémia, a Royal Society épületébe. Helyette a férje olvasta fel előadását az akadémia tanácstermében, és az előcsarnokban csak márványból készült mellszobra fogadta a belépő férfiakat.
 
Majdnem százötven évvel később, az 1970-es évek végén az akadémia tagjai úgy döntöttek, hogy egy másik jeles nőt is ideje megörökíteni. Bár erre pénzt nem akartak áldozni, rávették Henry Moore-t, hogy készítsen számukra képet Dorothy Hodgkinről, aki Nobel-díjat kapott három nagymolekula atomszerkezetének meghatározásáért.
 
Moore rendkívüli képet alkotott. Ceruzarajza csak Hodgkin göcsörtös, ízületi gyulladásos kezét mutatja, amely, bár élete nagy részben a fájdalomtól összevissza csavarodott, mint egy öreg fa gyökerei, hosszú évtizedekig bírta a fáradsággal járó laboratóriumi munkát.
 
Hodgkin, aki gyermekkora óta rajongott a kémiáért, a röntgenkrisztallográfia korai szakértőjének számított – ugyan azé a technikáé, amellyel később Rosalind Franklin cáfolhatatlan bizonyítékot szerzett a DNS kettős csavar szerkezetére. Ez az eljárás az eszközök összeállításához kézügyességet és türelmet követel, de fontos része a gyors felismerés, a képek értelmezéséhez pedig a háromdimenziós gondolkodás képessége is. A képzett matematikai megfigyelő számára az elemzés során megjelenő foltok mintázata jelzi, hogyan szórják az egyes atomok a röntgensugarakat, amikor a sugárnyalábot a molekulára irányítják
 
Hodgkin 1934-ben kezdett foglalkozni az inzulinnal, és több mint 30 évvel később nemcsak azért járhatott sikerrel, mert kitartó volt, hanem mert gyorsan fejlődött az elektronikus adatfeldolgozás is. Az automatizálást már a második világháború idején hasznosította, amikor úgy határozta meg a penicillin szerkezetét, hogy az eredetileg az amerikai népszámlálási adatok feldolgozásához használt lyukkártyás számológépen végigfuttatta a maga teszteredményeit. Felfedezését azonban nem tehette közzé, mert először hadititoknak, később pedig ipari titoknak nyilvánították, de a krisztallográfusok az 1950-es években már ünnepelhették őt, mert olyan áttörést ért el, hogy „átlépte a hangsebességet”. A kutató a legújabb és legnagyobb amerikai számítógépek teljesítményét kihasználva, ismeretlen összetételű sötétvörös kristályokból kiindulva fejtette meg a B12-vitamin 100 atomból álló molekulájának szerkezetét.
 
Más területeken elért kiemelkedő eredményei ellenére Hodgkin fő célja továbbra is az inzulin maradt. Elhivatott kutatókból álló csoportot hozott létre, akikkel tíz éven át boncolgatott két kérdést, amelyeket ez a nagy, összetett fehérje vetett fel: hogyan lehet matematikailag elemezni háromdimenziós szimmetriáját, valamint hogyan lehet kémiai úton előállítani a kristályait. Végül egy munkával töltött hétvége eredményeként – Hodgkin bokái már annyira bedagadtak, hogy papucsot kellett húznia – a kutatócsoport elkészítette az inzulin pálcikamodelljét.
 
Hodgkin ízekre szedte a 20. század három, orvostudományi szempontból fontos molekuláját: az életmentő antibiotikum penicillint, a vészes vérszegénységet enyhítő vitamint és a cukorbetegek életét megkönnyítő hormont.
 
Leghíresebb tanítványa Margaret Thatcher volt, ő maga mégis egész életében pacifista és baloldali aktivista maradt. De nem állt a feminizmus hirdetői mellé, mert azt hangoztatta, hogy sosem tapasztalt előítéletességet. Inkább úgy gondolkodott, mint a villamosmérnök Hertha Ayrton, az első nő, aki 1904-ben előadhatta értekezését a Royal Society tagjai előtt. „Nem értek egyet azzal, hogy a nemiséget belerángatják a tudományba” – mondta Ayrton egy újságírónak. „Fölösleges feszegetni a nők és a tudomány kapcsolatát általában. Egy nő vagy jó tudós, vagy nem.”
 
Szép szavak – de az akadémia Ayrtont sem fogadta tagjai sorába, mondván, hogy férjezett.
 
Patricia Fara a cambridge-i Clare College egyetem tanára. Legújabb könyve a „Science: A Four Thousand Year History” (Oxford University Press, 2009.)
 
Fordította Szalai Éva