BESZÉLGETÉS DR. SÁTORI MÁRIA FŐORVOS NŐVEL!

Régi adóságom már az olvasók felé, hogy Sátori Mária főorvosnővel beszélgessek. Fontos indoka most ennek a beszélgetésnek, hogy az egyik legrangosabb orvosi folyóiratban, a Lancetben megjelent egy cikk, melynek ő az egyik szerzője. Először erről kérdezném!
 

-Nagyon sok orvosbiológiai kutatást végzek és az egyik munkám eredménye lett leközölve. Sikerült együtt dolgoznom Európa neves szakértőivel és intézményeivel. Közös munkánk eredménye lett a már említett dolgozat. A cikk megjelenése fél év munkája volt. Minden országból egy neurológust kértek fel, aki ezt a vizsgálatot ismertethette. Örömömre Magyarországról engem választottak.

Mi a dolgozat lényege?

-Parkinson betegeket vizsgáltunk. A betegség okozta fájdalom csillapítására fejlesztettek ki egy új készítményt és a vizsgálat eredményeiről készült ez a közlemény A Parkinsonosok fájdalmát idáig nem tudtuk teljes hatékonysággal kezelni. Gyakran hitték reumatológiai fájdalomnak, pedig nem az. Egy olyan készítményt vizsgáltunk, amely a kábító fájdalomcsillapítók csoportjába tartozik és a hozzászokást kivédő készítménnyel együtt adtuk. Az eredményeink biztatóak.

Leel-Őssy tanár úr halálával az esztergomi neurológia egy korszaka lezárult. Az Ön érkezésével viszont egy új időszak kezdődött!

-Igazából a professzor úr hagyományait szerettem volna és szeretném folytatni. Itt volt előttem a példa, a követendő minta, hogy ezt az osztályt újra arra a szintre kell felhozni, ahol az ő idejében volt. Olyan színvonalú legyen a tudományos és a szakmai munka is, mint akkor volt.

Sikerült ezt elérnie?   

-Igyekszünk. Megemlíteném, hogy kolleganőm, Vida Zsuzsanna doktornő ebben az évben védte meg a PhD téziseit. November 5-én lesz az oklevél átadása. Ezt a tudományos fokozatot itt a Vaszary Kolos Kórházban szerezte meg.

Mik azok a további az eredmények, melyek már az Ön nevéhez köthetők?

-Az orvos biológiai kutatásokat behoztam az intézménybe. Szeretem ezeket végezni, mert rendkívül sokat lehet belőlük tanulni. A magyar betegek pedig olyan készítményekhez juthatnak, amihez egyébként nem tudnának hozzáférni. Olyan precizitást kíván ez a munka, ami a mindennapi betegellátásra is áttevődik. A sclerosis multiplex centrumból egy kiemelt centrumot tudtam létrehozni munkatársaimmal. Ebből 19 van az országban. Beindítottuk a trombolízis kezeléseket, amely egy új vérrögoldási módszer. Ez már sok magyarországi kórházban gyakorlat. Nekünk is sikerült engedélyt szerezni erre a vizsgálatra. Az elektrofiziológiai labort felfejlesztettük. Ebben nagy segítségemre van Tóth Marianna főorvosnő, aki klinikai elektrofiziológiai szakvizsgával is rendelkezik. Ilyen szakember csak nagyon kevés van az országban.

Mondhatjuk azt, hogy az esztergomi neurológiát jegyzik az országban?

-Az az érzésem, hogy igen. A Magyar Fejfájás Társaság vezetésében 2-en vagyunk – Tóth Mariannával – a 13 tagú vezetőségben.

Szeretném Önt is bemutatni az olvasóknak! Hogyan lett Leel-Őssy professzor úr utóda Esztergomban?

-A Péterfy Kórházban dolgoztam 23 évig. 2005 decemberében ment nyugdíjba Gács Gyula tanár úr. Ő az az ember volt, akitől a szakmát tanultam és a mai napig is szakmai apámnak tekintek. Tisztelem és becsülöm Őt. Ő szeretette meg velem ezt a szakterületet. Annyit tudtam, hogy nem lehetek az utóda és ezért megpróbáltam új helyet keresni, ahol önállósítani tudom magam és a saját elképzeléseimet meg tudom valósítani. Akkor hirdették meg ezt az esztergomi állást. Eljöttem ide, kinéztem az ablakon és azt mondtam: ide szeretnék jönni, mert ez csodálatos. A látványtól a légkörtől egészen elkábultam.

Ismerte Esztergomot korábban is?

-Esztergomhoz nincs, de a Duna-kanyarhoz van kötődésem. Édesapám Szigetszentmiklóson élt élete utolsó éveiben. Nagyon szerette ezt a környéket. Gyerekkoromban én is sokat mentem vele vízitúrázni a Szentendrei sziget körül, Dunabogdányba fürödni.

Gördítsük visszafelé az idő kerekét és emlékezzünk!

-Nem a Péterfy volt az egyedüli munkahelyem. Dolgoztam rendelőben és egy ideig radiológusként is. A neuroradiológiát szívesen csináltam, de a betegek visszahúztak. Nem tudtam feladni a gyógyítást, nem tudtam csak diagnosztikával foglalkozni. 3 évet Belgiumban töltöttem és a Leuveni Katolikus Egyetemen dolgoztam.

Az egyetemen döntötte el, hogy neurológus lesz?

-1981-ben diplomáztam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. A diploma megszerzése után próbáltam elhelyezkedni gyakorló orvosként, ez rögtön nem sikerült. 1 évet töltöttem a Kőbányai Gyógyszergyárban, ahol az agyi keringés kutatásával foglalkoztam. Az egyetemen TDK-s ként is ezt a témát kutattam. Közben kerestem gyakorló orvosi állást. A neurológiát az egyetem alatt kedveltem meg, talán azért mert nagyon jó gyakorlatvezetők tanítottak. Többek között Tringer László és Veér András. Kiváló személyiségei voltak ennek a szakterületnek.

Mennyit fejlődött a neurológia az utóbbi évtizedekben?

-Nagyon sok új terápia került bevezetésre főleg a sclerosis multiplex területén. A klinikai kutatásokból látom, hogy az Alzheimer kórra is próbálnak megoldást találni és már vannak nagyon ígéretes készítmények.

Miért választotta annak idején az orvosegyetemet?

-Édesapám sebész volt. Nagyon sok időt töltöttem mellette a kórházban. Szerettem volna és is manuális szakmát választani, de a 70-es években egy nőnek ez nem volt perspektíva. Édesapám is lebeszélt róla. A család történetéhez tartozik még, hogy édesapám másod-unokatestvére Csanda Endre, aki nagyon híres neurológus volt.  Idén halt meg. Őt is példaképemnek éreztem.

Tekintsünk még előbbre a kronológiában!

-Tősgyökeres budapesti vagyok, az V. kerületben születtem, ott nőttem fel. A 40-es éveim végére lett teljesen elegem a fővárosból. Tömeg, idegesség, kapkodás. Budapest számomra élhetetlen város lett. Élhetőbb helyet kerestem, ami azért nincs messze Budapesttől, ahol a gyermekeim élnek.

Nem bánta meg ezt a döntését?

-Abszolút nem. Lassan 10 éve, 2006. január 1-től dolgozom itt a Vaszary Kolos Kórházban.

A neurológia véleménye szerint milyen pozíciót foglal el a kórház életében? Az itt folyó gyógyítás, tudományos tevékenység fajsúlyosabbá tehetné ezt az osztályt!

-Jobban örülnék, ha több figyelmet kaphatna az osztályom. Az épületünk a legrosszabb állagú az intézményben, műszerezettségünk is sok kívánnivalót hagy maga után. A 19 kiemelt sclerosis multiplex centrumból csak nálunk nincs MR vizsgálati lehetőség. Nagyon nehéz így dolgozni. Ez persze nem a kórházvezetésen, hanem felsőbb szintű döntéseken múlik. 220 sclerosis multiplexes beteget gondozunk. Székesfehérvárra, Győrbe, Budapestre küldözgetjük őket vizsgálatra, ami sokszor komoly logisztikai feladatot jelent. Máshol 50 gondozott beteg számára is van helyi MR elérhetőség.

Mennyire van a szakember ellátottságával illetve a műszerezettségével megelégedve?

-Jelen pillanatban orvosokat tekintve éppen elegen vagyunk. Jó lenne, ha többen lehetnénk, mert több időnk jutna a tudományos tevékenységre. Nővérek és szak ápolok területén viszont igen rosszul állunk. Nagyon hiányzik nekünk egy carotis dopler készülék, a mostanival minőségi munkát nem tudunk végezni. Tóth főorvosnő tudna perifériás ideg UH vizsgálatot csinálni, amihez az országban négyen értenek! Ő az egyik!  Nagyon hiányzik a Vida főorvosnőnek egy alváslabor. Ő vizsgázott somnológus is és az ezirányú munkáját kénytelen Törökbálinton végezni.

Miért nem professzor  még?

-Én nem írtam PhD-t. Úgy gondolom, e nélkül is lehet élni. Rengeteg időt venne el egyéb feladataimtól. Nagyon sok professzor van nyugaton is, akinek nincs PhD-je, mégis óriási a tekintélye. Például hoznám fel Ludwig Kappost, aki a Baseli Egyetem professzora, az egyik legnagyobb név a sclerosis multiplex kezelésében és nincs PhD-ja. Igazából ahhoz, hogy valaki jól csinálja a munkáját, nem feltétlen szükséges ez a cím.

Milyen aktuális témával foglalkozik most?

-A sclerosis multiplexen kívül az Alzheimer demenciával foglalkozom, ebben végzek klinikai kutatásokat. Nagyon ígéretes készítmények vannak ezen a területen is. Van egy olyan szer kutatás alatt, ami megfoghatja az Alzheimert. A cég részvényei 30%-t emelkedtek, amikor az első eredményeket nyilvánosságra hozták. A kísérletek következő fázisának végzésére ki lettem választva. Ha megkapjuk a hatósági engedélyeket elindulhat a munka.

Optimistán tekinthetünk tehát öregkorunk elé!

-Az egész világon fontosnak ítélik az Alzheimer kutatásokat. Nyugat- Európában és Amerikában is, ahol az átlagéletkor növekedésével gyakoribbá vált ez a betegség.

Gratulálok sikereihez és további munkájához is hasonló eredményességet kívánok!

Osvai László dr.