HÍRLEVÉL PILISCSABÁRÓL

Pátkai főorvos úr ezúttal otthonából írta meg következő, „visszaemlékező hírlevelét”, amely azonban ugyanolyan érdekes, értékes, izgalmas írás olvasmány, mint a világ bármely részéről érkezett levelei. A folytatásokban bízva olvassák az első ilyen levelet.

Tizenhat év Nyugat - Afrikában

- A krízisekre emlékezem -

“Boko haram” - Szélsőséges iszlám mozgalom Nigériából Csád, Kamerun és Niger felé terjeszkedik

Az emlékeimben keresem a választ a Nigériában zajló tragikus körülményekre, felelevenítem a kritikus helyzeteket. Így visszatekintve látnom kellene, hogy a harminc évvel ezelőtti krízisekben, amikor éveket töltöttünk Afrika távoli vidékén már készülődött a mai polgárháború.
A szegénység súlyosbodik, a hontalan, munkanélküli fiatalok száma exponenciálisain növekszik. Sikertelenek, vagy kedvüket vesztik azok az iszlám vezetők, akik reformokkal kívánják uralni a helyzetet. Terjednek a militáns, “ordas eszmék”, egyre profibb a terroristák képzése, köztük az öngyilkos merénylők felkészítése. A terroristák ellen fellépő kormányzat súlyosan korrupt, esetenként törvénytelen eszközökkel próbálja elfojtani a zendüléseket.
Emberrablásokért, az afrikai nagyvadak illegális vadászatáért, a térségben a “boko - haram” lehet felelős. Feltehető a drog - és fegyverkereskedelemmel, az al-Qaeda-val való, kapcsolat, szinte korlátlan anyagi erőforrások állnak rendelkezésre.
Rálátásom tapasztalati, de a politikai, szociológiai elemzések is hasonló tényezőket tesznek felelőssé a jelenlegi fegyveres összetűzésekért, a Szahara alatt és az iraki térségben is. Az amerikai, angol, spanyol, francia, belga támadások szoros kapcsolatban vannak, - a  konfrontáció világméretű, amiben a gyarmatosító múlt sajátosságai sem hagyhatók figyelmen kívül.

Aggodalommal értesülök nap mint nap, hogy számunkra jól ismert nigériai falvakban, városokban - Maiduguri-ban, Jos-ban, Mubi-ban, Damaturu-ban, Bama-ban, Chibok-ban, Monguno-ban és a napokban Bagá-ban a muszlim szélsőségesek és az ellenük fellépő kormányzati erők fegyveres összecsapásai gyakoriak. A lakósok, különösen a kisebbségben elő keresztények rettegésben, szegénységben, éhségben, gyászban, félelelmben próbálnak túlélni. A keresztények üldözéséről kevés híradást látunk a médiában, de hitelt érdemlő baráti levelezés újabb és újabb szörnyűségekről ad számot.

A nyolcvanas években Maiduguri, az Észak- Kelet Nigériai nagyváros hat évig volt biztonságos otthonunk. Ma reggel fiam e-mailben értesít. “Emlékszel Édesapám a Maiduguri-i reptérre, ahol még a homokviharokban is biztonsággal landoltunk most fegyverek ropognak és a szélsőséges muzulmán csapatok a város elfoglalására készülnek.”

Hogyne emlékeznék a viszonylag békés időkre és aggodalommal követem a boko-haram térhódítását az Interneten, egyre drámaibb leveleket kapunk Észak Nigériában élő barátainktól is. 

Hírlevelem Maiduguriról és Kano-ról szól, ahol 1982-87-ig majd 1994- 2005- ig dolgoztunk.

Muszlim és keresztény együttműködés momentumai Nigériában

1982-2005

1982-2005  kreatív évek emlékeit felvillantva, a jelenlegi helyzet tragikuma különösen érzékelhető.

Problémák persze korábban is voltak, emlékeimben tallózva számos szerencsésen átélt epizódról adhatok számot, mégis az idő és a távolság szépítő messzeségéből úgy értékelem, hogy kreatív éveket töltöttünk Nigériában.

Viszonylag békés idők, így is nevezhetném a pszichiátriai ellátó rendszerek szervezésében és főként az oktatás területén életem talán legtermékenyebb éveit. Az észak - keleti Borno államban, majd Kano, Katsina és Jigawa államokban a hozzátartozók bevonásával csaknem teljesen megszűntettük az akut és krónikus kórházi kezelések alatt a fizikális kényszerítő beavatkozásokat. Elindítottuk a Maiduguri-i Egyetemen az orvostanhallgatók pszichiátriai oktatátását, Kanoban  az egyetem oktatói kórházában az első beteg felvételétől a posztgraduális képzésig korszerű pszichiátriai egyetemi részleget sikerült felépíteni.

Alig hihető, hogy harminc évvel ezelőtt a “boko-haram” epicentrumában, Maiduguriban korábban a muszlimok zarándokútjait előkészítő, valójában alig használt Hajj Camp épületeit krónikus pszichiátriai zavarokkal küszködő marginalizált személyek elhelyezésére használtuk fel. Hogy prominens állami vezetők, azért, hogy elkerüljék az európai pszichiáterrel való kapcsolatot egyesek szármára politikailag inkorrekt viselkedést, bogárhátú Volkswagen kocsimba ültek és így hallgattam meg őket súlyos, vagy enyhébb pszichés problémáikban. Úgy is nevezhetném ezt a sajátos, közösségi alapú tevékenységet, hogy “Volkswagen counseling”. Akut, sürgősségi állapotban több esetben kezeltem a betegeket otthonukban a hozzátartozóikkal együttműködve. Bizalommal voltak irányomban, beengedtek otthonaikba.

Egy nagylelkű nyugdíjas, muszlim szomszédunk látta, hogy 600 km-re tanuló fiainkat kéthetenként a Volkswagennel látogatjuk, kölcsönadta nagyobb, gyorsabb autóját. “Doktor hagyd itthon a kis Volkswagent használd a mi Peuegot 504-est, én nem használom a hétvégén”. Barátságból, figyelmességből, szomszédok iránti szeretetből. Legalább hatvanan is voltak a hagyományos gyógyítók, akik számára képzést tartottam. Bevezettem a Maiduguri-i Egyetemen az orvostanhallgatók pszichiátriai képzését és tanítványom volt az első kanuri származású orvosnő, akit később feleségem szemészeti szakismeretekre tanította.

Könnyűszerkezetes térelemeket világszínvonalon építő Dorogi Szolgáltató céggel vidéki egészségügyi központokat terveztünk és építettünk a "boko - haram" kalifátus területén. Megtiszteltetés volt számomra, hogy Puchner Alajos Igazgató szakmai ajánlásait és kiváló diplomáciai lépéseit a helyi hatalmasságok felé tolmácsolhattam, közvetítettem.

Szakorvosjelöltjeim részére kiváló magyar szakembereink, - Nagy Zoltán, Kenéz József, Halász Péter, Kundra Olga, Bitter István, Rosival Láaszló, Nagybaczony Béla közreműködésével, képzési programokat, előadásokon való részvételt biztosítottunk. Kérésemre a gyermekpszichiáter képzési programjáról híres Cape Town University rezidensemnek biztosított gyermekpszichiátriai szakorvosképzést és mások diplomakurzuson, foglalkozásterapeuta képzésen vettek részt.

Ézsaiás könyve 40. fejezet 7-9. vers

“Elszárad a fû, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. - Bizony csak fû a nép! Elszárad a fû, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.”

Némi rezignáltsággal mondhatom, hogy a Szahara alatt az ember nyomát, tevékenységének eredményeit hamar eltünteti a homokvihar, belepi a szaharai por, - a gyógyítás, oktatás - az egyetemes civilizációnk értékei a szélsőséges muszlimok előtt “boko -haram- ördögtől valók”.

Veszélyes, “tough” volt Nigéria akkor is, de Isten kegyelme mindig átsegített a viharos helyzeteken. Most az ember élete a terrorisztikus környezetében nem sokat ér. És ami különösen fájdalmas számunkra, hogy mindaz a szakmai közreműködés, amit feleségemmel együtt nyújthattunk, az egyetemi tevékenységem a kalifátus urai előtt semmi, sőt “ördögi, harmful, evil, sátáni, mert nyugati - boko haram, mondják a helyi hausza nyelven. Most lehet, hogy életünkkel kellene fizetni azért, hogy Maiduguriban a reptér felé vezető úton a mekkai zarándokok táborát - haj - camp - et, szakmai ajánlásaim alapján - hajléktalan krónikus pszichés zavarokkal küszködők otthonává tettük. Megértették a mérsékelt muszlim vezetők, hogy nem volt kihasználva a “haj - camp” és nemes céllal foglaltuk el. Vajon áll-e még az intézmény?