GONDOLATOK EGY KÉP APROPÓJÁN

Kovács Gábor festmény ajánlója most másképpen íródott meg, mint eddig. Bár most is gyönyörű olasz freskókat, oltárképeket akart bemutatni, más lett belőle. Nem történt semmi, csak közbeszólt az élet. Vagyis egy aktuális hír: a jövő elkezdődött.
 

Nem sciense fiction többé, hogy a kibertámadások minket is elértek. Ilyenkor az informatikai rendszerekre becsempészett lopakodó vírusok „kiszippantják” az adatokat, nem törődve az akár halálos következményekkel sem.

Az élet átírhatja a legszebb elképzeléseinket is. Úgy ter¬veztem, hogy a szépségről, a manapság annyira hiány¬zó harmóniáról írok. Néhány hét¬tel ezelőtt Toszkánában töltöttem néhány napot. Arrafelé a legkisebb falu románkori templomában is ta¬lálkozhatunk egy szép trecento-beli freskóval, vagy egy gyönyörű oltár¬képpel. A nagyobb városok képtára¬iban a szebbnél szebb reneszánsz kori festmények sokasága várja a látogatókat. Az olaszok talán nin¬csenek is egészen tisztában azzal a szerencsével, amivel a jó sorsuk és a történelem gazdagsága megaján¬dékozta őket. Fra Angelico, Botticelli, Tiziano, vagy Raffaello vásznait látva elmerenghet az ember, vajon hová tűnt a szépség és a harmónia a hu¬szadik-huszonegyedik századi ember mindennapjaiból.

Rohanunk, tüleke¬dünk, hajszoljuk a sikert, s nem vesszük észre, hogy
ebben a felfokozott tempóban elvész sok minden, amiért érdemes élni. Néha ugyan sikerül pár órát, de sokszor inkább csak néhány percet ellopnunk a karrier utáni haj¬szából, megállni, megfogni a párunk kezét, vagy leülni és rácsodálkoz¬ni arra, hogy milyen jó együtt lenni a családunkkal. Alig vesszük észre, hogy milyen szép lett a nagylá¬nyunk, milyen jó érzés egy tartalmas, őszinte beszélgetés a nagyfiúnkkal. Mindenkinek szüksége van ezekre a meghitt pillanatokra, a harmóniára. Ilyen gondolatok jártak a fejemben, s lapozgatva a frissen megvásárolt al¬bumokat ehhez keresgéltem kifejező illusztrációkat. Szerettem volna kü¬lönböző információkat is szerezni a festőkről, amikor kiderült, hogy nem érhetők el ezek az ismeretek. A világ-hálót támadás érte és emiatt bizton¬sági okokból nem lehet hozzáférni az internethez.

Ez a helyzet megvilágította, hogy mennyire sérülékeny is korunk civi-lizációja. Felismeri-e az emberiség, hogy milyen globális kiszolgáltatott¬ságot jelent az, hogy az internet, az általunk már fel sem fogható hálózat irányítja az életünk oly sok területét? Ma még csak kórházak rendszereit támadják, holnap már a bankokat, a közlekedést, s mindent, ami a min¬dennapi életünkhöz tartozik. Ha egy kis csoport képes erre, akkor mire lehetnek képesek hatalmak? Birto¬kában vagyunk-e még egyáltalán a függetlenségünknek, a szabad aka¬ratunknak? Megértjük-e végre azt, hogy az emberiség nem rendelheti alá magát teljesen egy számára fel¬foghatatlan komputer világnak. Ez korunk rabszolgasága, s ráadásul ön¬ként és dalolva vetjük alá magunkat ennek a modern rabságnak. Használ¬juk ott is és akkor is az internetet, amikor nincs is igazán szükségünk rá, lenne Lehetőségünk gondolkozni, s megtalálni a megoldást a magunk szellemi erejéből. A legerősebb füg¬gőség ez, ami hatását tekintve nem vethető össze drogokkal, nikotinnal, hiszen nem csak egy-egy egyén, de az egész civilizáció fertőzött álta¬la. Nem csak azok a kamaszok az internetfüggők, akik a játékprogra-mokat nem tudják abbahagyni, akik alig alszanak emiatt, s elhanya¬golják a tanulást. Mi mindannyian függőkké válunk, ha elfelejtünk tér¬képet olvasni és rábízzuk magunkat a gépkocsink GPS-ére,vagy ha még a párkeresést is valamelyik internetes portálra bízzuk.

Egyre tökéletesebbnek hittük ezt a technikát, egyre bátrabban bíz¬tuk rá magunkat és az adatainkat, s egyszerre csak kiderült, hogy milyen szakadékony is ez a háló. Valakik va¬lahonnan képesek arra, hogy olyan kárt tegyenek a rendszerben, ami milliók életét, biztonságát veszélyez¬tetheti. Gondoljunk bele, ma még talán csak kisebb nagyobb kellemet¬lenségekkel kell szembenéznünk, de az is lehet, hogy ott, ahol a kórházi rendszereket nagyobb támadás érte, elmaradt emiatt egy műtét, s a baná¬lis hasi panasz tragikus kimenetelű perforált vakbélgyulladásba torkoll¬hatott. Természetesen van helye a korszerű komputer technológiának korunk mindennapjaiban. Nem sze¬retném, ha bárki a tizenkilencedik század géprombolóihoz hasonlítaná a gondolataimat, de ne higgyük azt, hogy azért mert egy szerkezet másodpercenként több milliárd műveletre képes, arra feltétlenül szükségünk is van! Az orvosi mun¬kában elengedhetetlenül fontos a komputer a diagnosztikától a terá¬pián keresztül az adminisztrációig, de ne felejtsük el soha, hogy az or¬vos ezerszer inkább humanista mű¬vész, mint operátor, vagy számítógép gépkezelő. Használjuk a technikát, de tartsuk meg eközben az emberi mivoltunkból, tudásunkból fakadó felsőbbrendűségünket a gépek fe¬lett! Ha tökéletlenek is vagyunk, ha csekélyek is a képességeink, akkor is mi korlátozzuk a gépeinket és ne for-dítva történjék mindez! Sokan gon¬dolhatják azt, hogy hiszen most is mi irányítjuk a gépeket, mi döntjük el azt, hogy mit használunk és mit nem. Valóban így lenne? Nem éppen arra figyelmeztet az aktuális kibernet tá-madás és annak a következményei, hogy már kezdjük elveszíteni az in¬ternet feletti hatalmunkat?

Tudunk-e még az e-mailek tenge¬rében levelet írni tollal és tintával? Tudunk-e képeslapot küldeni a sze¬retteinknek egy gyönyörű tájkép há¬toldalára írt kedves szavakkal, színes bélyeggel felcímkézve? A legegysze¬rűbb emberi kapcsolatteremtések egyike volt a kézzel írt levél. Mi min¬den kiderült egy levélből. Az is, amit beleírt és az is, amit csak beleérzett a levél írója. Mi mindent elárult maga a boríték, a címzés és az írás külalak¬ja. Milyen gonddal választották meg a Levélpapírt, milyen kanyarítással írták le a betűket, milyen gonddal rótták a sorokat egymás alá. Milyen bélyeget ragasztottak a borítékra, az kit, vagy mit ábrázolt, s hogyan illeszkedett a boríték jobb felső sar¬kához. Kis pasztellszínű boríték, ki¬csi kanyargós betűkkel, mélyebben aláhurkolt „g”, vagy „j” betűkkel a szerelmes lányok vágyakozását köz-vetítette, bárhogyan is fogalmaztak a levélben. Nagyobb fehér boríték szálkás, kissé előredőlő írással egy energikus úriember hivatalos tar¬talmú Levele lehetett. Még nagyobb, fehér, vagy sárga, s tartalmánál fogva kissé vastagabb boríték, a címzésen felfelé húzott „k” és „1” betűkkel, a tudósokra néha oly jellemző rendet¬lenül felragasztott bélyegekkel talán valamilyen tudományos cikket, vagy javaslatot tartalmazó Levél volt. Va¬jon lehetnek-e könnycseppektől el¬mosódott betűi egy e-mailnek, akár a nagy örömtől, vagy éppen a vigasz¬talhatatlan bánattól? Ugrálnak-e úgy az ékezetek, a pontok és a vesszők a szavak felett egy internet által közvetített levélben, mint amikor a mondanivalótól függően azokat ha¬tározottan, vagy éppen elbizonyta-lanodva a papírra vetik? Egyáltalán vannak-e ékezetek , s nem felejtünk-e el helyesen írni, vagy választékosán fogalmazni, ha rákényszerít ben¬nünket az „e-mail stílus” arra, hogy szorítkozzunk a lényegre és használ¬junk rövidítéseket? Megannyi kérdés, amire sejthetjük a választ. Milyen jó lenne, ha minél többen írnának újra képeslapokat és leveleket, és minél többet kapnánk belőlük!

Johannes Vermeer, a tizenhetedik században élt németalföldi festő művészete az egyetemes festészet egyik legnagyobb csúcsteljesítmé¬nye. A világ nagy galériáinak a leg¬féltettebb kincsei közé tartoznak a képei. Rembrandt mellett a „holland aranykor” másik legnagyobb festője. Nem festett sokat, összesen 30-35 munkája ismert. Különleges módon festette a fényt, modelljeit általában az ablak előtt, a beszűrődő világosságban látjuk. Jellemző ezeken a képeken a fény és az árnyék finom játéka, a színes öltözetek is pasztell tónust kapnak ebben a sejtelmes fényben. A fény és az árnyék ábrázo¬lása sajátos harmóniát és nyugalmat sugároz, legyenek úrilányok, szolgá¬lók, vagy katonák a képen szereplő alakok. Milyen érdekes, hogy Vermeer több képén is központi szerepe van a leveleknek. Levélírás, vagy levél olvasás a téma (Levelet író hölgy s komornája, Levelet olvasó nő nyitott ablaknál, A szerelmeslevél, Levelet író sárgaruhás hölgy, Levelet olvasó nő kékben).

Korábban először megtaláltam egy képet, s a képpel kapcsolatos gondolataimat írtam le. Most ez for¬dítva történt. A kibernet támadás híre s az internet Leállásával kapcsolatos aggodalmak nyomán támadó gondo-lataimhoz kerestem festményeket. Ehhez ideális választásnak tűnnek Vermeer képei, a levélíró és a levelet kapó hölgyek. Az a mély emberség, az a harmónia, ami a képekből árad a levelek képi megjelenítésén túl is ki¬fejezi azt a vágyat, hogy bárcsak visz- szakaphatnánk valamit mindebből. Az idő kerekét nyilván nem lehet, s nem is kell visszaforgatni, de találjuk meg a módját annak, hogy ki-ki a maga életében és a maga környe¬zetében legyen képes minél jobban kifejezni azt, hogy emberek vagyunk. Alkalmazzuk a számítógépeket és a világhálót arra, amire valók! Szolgál¬ják ott, ahol erre feltétlenül szüksé¬günk van a maguk tökéletlenségével az emberek mindennapjait.

Forrás: Lélegzet 2017 2. június