LEZÁRULT A BABITS ÉV ESZTERGOMBAN

Sikereket hozva lezárult a Babits év Esztergomban 2016 utolsó napjaiban a költő halálának 75. évfordulója alkalmából egy szép kiállítású, tartalmas kötetet jelentetett meg a város Önkormányzata. Romanek Etelka Esztergom polgármestere írt bevezető. Ebből idézünk egy részletet?
 

 

 

„Babits Mihály Esztergom képe talán a legközelebb áll a valósághoz, habár ő még nem tudhatta, hogy az általa említett „szelíd szegénységben+ mily gazdagságot visz majd ő maga, esztergomi munkássága, életműve.
S minden sorában, minden az előhegyi házban, vagy a Duna partján, vagy akár a világ bármely pontján papírra vetett gondolatai kivétel nélkül rímelnek Esztergomra, melyből – Babits szerint – mindig „az a szellem árad, aminek Szent István nyitott kaput ebben az országba. Az európai kultúra és keresztény egység szelleme.”

Babits Mihály immár a magyar és az európai kultúra része, és része az ezeréves Esztergomnak is. Bízom benne, hogy e szellemiségben sikerült  méltó emléket állítani e kiadvánnyal is. Esztergom, s mi mindannyian magyarok, határon innen és határon túl lelkünkben őrizzük Babits emlékét.”