"Hallgatni, mikor beszélni kell, szintoly nagy hiba, mint beszélni, mikor hallgatni kell."
Széchenyi István
"Hallgatni, mikor beszélni kell, szintoly nagy hiba, mint beszélni, mikor hallgatni kell."
Széchenyi István
Ezúttal az esztergomi kórházigazgatókat mutatom be, a XIX. századtól 1950-ig. Lőrinczy Rezső, Feichtinger Sándor, Mátray Ferenc, Gönczy Béla, Eggenhofer Béla és Szabó Zoltán rövid életrajzával, munkásságuk néhány fontos történésével ismerkedhet meg az olvasó. Itt most a legkevésbé ismert Szabó Zoltánról olvashatnak néhány adatot, aki igen nehéz időszakban, rövid ideig vezette a kórházat.
Eggenhofer Bélát 1948 augusztusában méltatlan körülmények között mozdították el kórházigazgatói állásából. Gönczy Bélával együtt ők ketten közel fél évszázadig álltak a Kolos Kórház élén. Utódaik meg sem közelítették ezt a teljesítményt.
Eggenhofer Béla nem sokkal élte túl megalázó eltávolítását. 1950. május 31-én otthonában hunyt el. Az egykori dokumentum halálokként koszorúér elmeszesedést írt le.
Emberpróbáló idők jártak akkoriban. Az új igazgatót a fővárosból kapta a Kolos Kórház dr. Szabó Zoltán személyében.
A kórház eddigi vezetői közül talán Szabó Zoltánról tudunk legkevesebbet, mégsem ő volt a legjelentéktelenebb vezetőnk.
1907. június 5-én született az erdélyi Görgényszentimrén. Édesapja Szabó Ignácz, édesanyja Barlai Ilona volt. Szülőhelye a Görgény patak bal partján helyezkedik el Szászrégentől 12 kilométerre.
Orvosi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett 1933-ban.
1939-ben műtőorvos, majd sebész szakorvos lett.
1933-37-ig a Fehérkereszt Gyermekkórházban dolgozott. ( ma a Tűzoltó utcai Gyermekklinika)
1937-39-ig az I. sz. Sebészeti Klinika munkatársa volt.
Sebész szakképesítéssel egyértelmű volt, hogy a háborús szolgálatot nem kerülheti el. A 2. magyar hadsereg tábori kórházába került, mely a Dontól 92 kilométerre helyezkedett el. A 107-es kórház Novij-Oszkol közelében gyógyította a háborús sérülteket..
Szabó Zoltán túlélte a doni katasztrófát.
Háborús szolgálatát 1942. IV.28-tól 1943.VII.1-ig ismerték el később a Székesfővárosi I. sz. igazolóbizottságnál
1945. október 11-én vette feleségül Taskó Saroltát. 1 év múlva született meg Csilla, majd 1949-ben Mariann nevű gyermekük.
Valószínűsíthetően pártutasításra került Esztergomba.. 1948. augusztus 1-től lett megbízott kórházigazgató. 1949. V. 20-án kinevezték a sebészet osztályvezetőjének és is.
Eggenhofer Béla utóda tehát Szabó Zoltán lett a sebészeten és a kórházigazgatói poszton is. Rövid vezetői tevékenysége alatt a tényleges sebészeti munka döntő többségét dr. Kovács Tibor alorvos végezte. Nem véletlen, hogy mikor felmerült, hogy Kovács Tibort a nyergesujfalui Viscosa gyárhoz kívánják áthelyezni, az új főorvos élénken tiltakozott. Dicsérte Kovács doktor szaktudását és az üzemi bizottság ezirányú véleményét is tolmácsolva sikerült elérnie, hogy a képviselőtestület határozata az lett: felkérik az Orvosok Egészségügyi Szakszervezetének budapesti központját, „méltányolja az esztergomi kórház helyzetét, és ne járuljon hozzá ahhoz, hogy alorvosainkat állandóan elhelyezzék, mert ez úgy a kórház, mint a város dolgozó közönségének hátrányára szolgál.” Kovács Tibor így átmenetileg a helyén maradhatott. Valószínűsíthető, hogy Szabó Zoltán pozícióját átmenetinek ítélte, és az, hogy Kovács doktor tevékenységét a kórházban támogatta, mindenképpen felelős pozitív döntésnek tűnik.
1950. április 1-től a kórház igazgatója Major György lett. Szabó Zoltán pedig a Kútvölgyi Kórházba került. Ez nyilvánvalóan sebészi karrierjét tekintve előrelépést jelentett.
További pályafutásáról azonban nem sokat tudunk. Szóbeli információk szerint 1956 után nem lépett be az MSZMP-be ezért el kellett hagynia a Kútvölgyi Kórházat, és a Róbert Károly körúti kórházba került.
További kutatásokat igényel egykori igazgatónknak az 1956 utáni sorsa!