MIRŐL ÍRT A KÓR-LAP 20 ÉVVEL EZELÖTT?

Egyik kedvenc témája volt Szállási Árpád tanár úrnak a Nobel díjak története. 20 évvel ezelött Wagner Jauregg Nobel díjának történetével ismertette meg a lap olvasóit

Hatvan éve kapott Nobel-díjat Wagner-Jauregg

A szifilisz-történet új periódusának három fontos dátuma fűződik a címbeli osztrák ideg-elmegyógyász professzor jól ismert nevéhez. Mindegyike akár évfordulónak is tekinthető. Írásban először 1887-ben rögzítette, hogy lázas betegségek után a hűdéses elmezavarban / demencia paralytikca / szenvedőknél javulás következik be, majd 30 év múltán 1917-ben maláriával mesterségesen is előidézte. 1927-ben pedig orvosi Nobel-díjat kapott érte.

Ha hozzávesszük, hogy 1857-ben, 140 évvel ezelőtt született, négyszeres jubileumról beszélhetünk.
Julius Wagner, Ritter von Jauregg, azaz Wagner.Jauregg a felsőausztriai Wels tartományi székhelyén látta meg a napvilágot 1957 március 7-én. A pénzügyi tanácsos atyja jó nevelésben részesítette, a jól nevelt, kötelességtudó fiú meg is hálálta. Elemi és középiskoláit a Duna melletti Krems városában végezte, kitűnő eredménnyel. Bécsben tett érettségi vizsgát 1875-ben, majd beiratkozott a nagyhírű orvosi fakultásra. Ez volt a császárvárosi univerzitás harmadik aranykora, hírnevét olyanok öregbítették, mint az anatómus Carl von Langer, a fiziológus Brücke, a patofiziológus Stricker, elméleti tárgyakban. A klinikusok közül elég a zseniális sebész Billroth, az ismert ideg-elmegyógyász Meynert, az iskolateremtő szemész Arlt professzor nevére utalnunk. Hazánkat a Monarchián belül a bőrgyógyász Kaposi / az AIDS révén vált ujra ismertté /, valamint a fülész Politzer tanár képviselte.

    Wagner-Jauregg hamar megmutatta kiváló kutatói képességeit. Stricker tanár kísérleti kórélettani intézetéből figyelme az alpesi vidék egyik tipikus betegségére, az endémiás golyvára, illetve a következményes kreténizmusra irányult. Kóroktanában felismerte az idült jódhiány döntő szerepét, javasolta a kisadagos jód-kezelés bevezetését. Ez volt élete első tudományos sikere. Orvosdoktorrá 1880-ban avatták, bármelyik intézet tárt karokkal fogadta volna, ő azonban a Leidesdorf vezetése alatt álló elmeklinikát választotta. Mestere hamar felfigyelt rá, ő pedig arra, hogy bizonyos pszichés zavarok, különösen a paralitikus eredetűek egy-egy lázas betegség után meglepően javulnak.

     Mint említettük, már 1887-ben publikálta vezető  szaklapban, hogy lázkezeléssel a paralízis gyógyítható. Merész állítás volt és alig bizonyítható. Ugyanis a zártosztályok szerencsétlenjei lehettek bár kiszolgáltatottak, de kísérletezni rajtuk az etikai kódex tiltotta. A nagy karriert jóslók mégse tévedtek, már 1889-ben alig 32 évesen kinevezték Graz elmekórtani tanszékéra. Közben történt egy-két esemény. Az óriási tekintélyű Robert Koch is valami hasonlóval kísérletezett, amikor a tubercukin-oltást bevezette. A fiatal tanár szintén kipróbálta, nem sok eredménnyel. Hamar rájött: sokkal inkább a tűzzel játszik, mint a malária esetén. Mert az utóbbi kinin-nel “eloltható”. Az anya-egyetem figyelemmel kísérte nagyreményű fiát, s amikor 1893-ban megürült a pszichiátriai katedra, hazahívta a Steyer fővárosból.

    A tuberculin-kezelés kisértete nem hagyta nyugton, higany-ésjód-kúrával kombinálta, mérsékelt eredményeiről 1909-ben a budapesti nemzetközi orvoskongresszuson is beszámolt. Jobb gyógyulási arányról referált ekkor Donáth Gyula budapesti főorvos,  a Klinikai Füzetek szerkesztője, aki natrium nucleinicum nevű anyaggal ért el szembetűnő javulást, éppen a paralitikusoknál. Közben a szifilisz-kutatás terén korszakos felfedezések születtek. A német trópusi zoológus Schaudinn 1905-ben először pillantotta meg górcső alatt, sötét háttérben az addig rejtőzködő " sápadt démont", a treponema pallidumot: a vérbaj mostmár bizonyított kórokozóját. Egy év múlva Wassermann közölte a szifilisz kimutatására szolgáló szerodiagnosztikai módszerét, majd ugyancsak német földön a nagy Ehrlich / 1908-ban kapott Nobel-díjat /. Hata nevű munkatársával eljutott a 606. Aezenobenzol vegyülethez, amely a Salvarsanként vonul be a gyógyítás történetébe. A luesz kigyógyítása megoldottnak látszott, nem sokáig. Hiába használták a kevésbé agresszív Neosalvarsan változatát, a ” therapia magna” nem bizonyult veszélytelennek.

    Időközben a malária-kutatás is Nobel-díjas eredményeket produkált. A francia Laveran már 1881_ben leírta a maláriás betegek vérében látható, fonálszerű gyorsan mozgó parazitákat: a plazmodiumokat. A Wagner-Jauregg professzorral egyidős brit Ronald  Ross pedig kimutatta azokat az Anopheles nevű szunyog nyálmirigyében. Ezzel a kör bezárult. Csakhogy mindkét esetben a kóroktan tisztázódott, a gyógyítás mikéntje nem. Az ötvenedik évébe lépett bécsi professzor 1917-ben látta elérkezettnek az időt a harminc esztendővel korábban leírt elképzelésének terápiás kipróbálására, amelyre az utókor csak az eredmény ismeretében adhat felmentő ítéletet. Élő embereken kísérletezett, magatehetetlen paralitikusokon, maláriával. Kilenc kezdő kázusa közül hat állapota tartósan, háromé átmenetileg, se kimutathatóan javult. Merész módszerét először 1920-ban, a hamburgi elmeorvosok összejövetelén ismertette és az eredmény nem maradt el. Olcsó és látványos eljárása rövid idő alatt valamennyi kontinensen elterjedt. A magyar orvosok közül első követője id. Jancsó Miklós volt, még a kolozsvári évekből. A Salvarsan-terápiát szintén ő ismertette először. Arra a kérdésre, hogy pl Ady Endrén miért nem próbálták ki sem a maláriát, sem a Salvarsant, az élet adta meg a választ. Egyrészt a költőóriás alig kezelhető paciensnek bizonyult, másrészt influenzás lázas állapota / nem specifikus lázként megfelelt volna / 1919 januárjában nem javuláshoz, hanem végzetes aorta-rupturához vezetett. Ebben is ” kivétel” volt.

     Visszakanyarodva bécsi tanárunkhoz / szószerint, mert igen sok magyar medikus járt hozzá egy-egy szemeszterre /, megpróbálta a malária-, valamint a Salvarsan-kurát bismuttal kiegészítve kombinálni. Feltünő eredménnyel, melyért 1927-ben, ötven esztendővel ezelőtt, megkapta a legnagyobb elismerést : az orvosi Nobel-díjat. Ugyanezen évben jelent meg kiváló agykutatónk, Schaffer Károly professzor tollából egy tankönyv, amely részletesen ismerteti a módszerét: “a Wagner-Jauregg által bevezetett malária-therápia abban áll, hogy a beteget tiszta malária tertianával fertőzzük meg, azután a maláriát chininnel megszüntetjük.” A Mester azonban “csak” 18% teljes és ugyanannyi részleges remissiót említ.

    Wagner.Jauregg professzor magasívű pályafutását a császárvárosban kezdte, a köztársaságiban került a csúcsra, majd nyugalomba, végül akarata ellenére a harmadik birodalomban fejezte be. Megérte a második világháború kitörését, 1940 október 1-én hunyt el 84 éves korában.
     Benedek László tanár nemes pátosszal búcsúztatta a Orvosi Hetilap hasábjain. “dicső példája örökre eszménye marad az orvosi cselekvésnek.”
    A penicillin azóta fölöslegessé tette a malária-kezelést, markáns egyéniségét ez mégsem homályosította el.
     Bekerült a nagy Jótevők panteonjába, akikre az utókor / ha lesz!/ örökre emlékezni fog.

Szállási Árpád dr.