Kultúra

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt

 

LÁZÁR-KÁPOLNA A KÓRHÁZBAN

Régi adóssága az esztergomi helytörténetírásnak a Vaszary Kolos Kórházban lévő, úgynevezett Lázár-kápolnáról mesélni. Most íme, itt van, köszönhetően Osvai László doktor- helytörténetírónak, aki a Kolos-füzetetek legújabb számában adja közre ezt a históriát. Cikkünk a „Kórházi kápolnánk” című dolgozatból szemelvényez.

 

PILINSZKY JÁNOS: NAGYHÉT

Az Evangélium a világ legsűrítettebb könyve. Isten és ember drámája azonban sehol se olyan gazdag, mint az utolsó lapokon, az utolsó napok eseményeinek előadásában. Ez a megismételhetetlen tömörség egész valónkat, egész életünket követeli a maga számára, s akkor se jutunk a végére.
 

A TAVIRÓZSÁK TAVA

Kovács Gábor a Korányi Kórház főigazgatója ismét jelentkezett „Gondolatok egy kép apropóján” sorozatával a „Lélegzet” IV. évfolyamának márciusi számában. Ezúttal Monet néhány képével kapcsolatban olvashatjuk értékes gondolatait.

 

HÍRLEVÉL DÉL SZUDÁNBÓL

Akik örömmel olvasták eddig Pátkai főorvos úr hírleveleit a világ különböző tájaiból, azoknak örömöt jelent, hogy  ezúttal a legutóbbi utazásáról, a dél szudáni munkájáról olvashatnak 2 folytatásban.

 

341 ÉVE SZÜLETETT II. RÁKÓCZI FERENC

Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) magyar főnemes, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, erdélyi fejedelem. 1704-ben Gyulafehérváron erdélyi fejedelemmé választották, és így ő volt az utolsó, aki betöltötte ezt a tisztséget. Születésnapján Szállási tanár úr írását ismételjük meg.
 

CSÍZIÓ 2017. ÁPRILIS

Ki a szabadba, látni a tavaszt.
Meglátni a természet színpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.
Petőfi Sándor: Ki a szabadba!

 

HÍRLEVÉL DÉL SZUDÁNBÓL

Akik örömmel olvasták eddig Pátkai főorvos úr hírleveleit a világ különböző tájaiból, azoknak újabb örömöt jelent, hogy  ezúttal a legutóbbi utazásáról, a dél szudáni munkájáról olvashatnak 2 folytatásban.

 

2017. MÁRCIUS 15.

Nemzeti ünnepünkön ezúttal egy kevésbé idézett Petőfi verssel köszöntjük az olvasót. A költő a verset 1 hónappal 1848. márciusa előtt írta

 

A SZERETETHIÁNYOS EMBER LEGFONTOSABB JELLEMVONÁSAI

Meg sem gondolnánk, de emberek milliói élnek körülöttünk, akik a látszat ellenére szeretethiányos személyek és nem boldogak lelkük mélyén. Ők azok, akik már gyerekkorukból hoztak magukkal valamit, ami egész életükre kihat. Nem kaptak gyerekként annyi szeretetet, amennyit kellett volna és emiatt egész életükben ennek hiányában élnek.
Lássuk melyek a szeretethiányos ember legfőbb jellemvonásai!

Tartalom átvétel