Magyarság

NÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉG

Minden emberi közösség fő feladata, hogy világra hozza, és testi-lelki egészségben felnevelje azt a következő nemzedéket, amely a közösség végtelen időkben való folytatódását testesíti meg.
Ha erre sem képes, akkor lehet egyébként a világtörténelem legcsodálatosabb, legtehetségesebb emberi közössége, minek utána ily módon, lassan de biztosan, felszámolja önmagát, e kiválósága legfeljebb a mitológiák homályából dereng fel majd azoknak, akik viszont vele szemben képesek voltak e hivatásuk betöltésére.

ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLY CSONTJAIT VIZSGÁLTÁK

„Elkészült a szakmai publikáció, leadtuk a kéziratot, jelenleg a megjelenésére várunk. Mivel sok kollégám munkája van benne, addig nem mondhatok el részleteket, hiszen azzal megsérteném az ilyenkor kötelező szakmai közlési protokollt” - mondta el portálunknak Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. 

TRIANON

„Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk rá!”

(Juhász Gyula)
 

MÁRIA TERÉZIA ÉS A PRAGMATICA SANCTIO

Kereken 300 éve, 1717. május 13-án született Mária Terézia, aki negyven évig uralkodott nem csak a Magyar Királyságban, hanem a Habsburg Monarchia valamennyi tartományában. Az évforduló kapcsán azt mutatjuk be, milyen szerződések következtében és mi módon örökölhette apja halála után az országokat és a tartományokat.

LORÁNTFFY ZSUZSANNA

I. Rákóczi György fejedelem felesége, mecénás, iskolaalapító 357 éve, 1660. április 18-án hunyt el Sárospatakon. Az Erdélyi Fejedelemség kulturális virágzásához nyomdaalapítással, iskolák támogatásával és máig látható építkezésekkel járult hozzá.
 

2017. MÁRCIUS 15.

Nemzeti ünnepünkön ezúttal egy kevésbé idézett Petőfi verssel köszöntjük az olvasót. A költő a verset 1 hónappal 1848. márciusa előtt írta

 

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2017

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
 

ELHUNYT ECKHARDT SÁNDOR, AZ MTA RENDES TAGJA

2016. november 1-jén, életének 89. évében elhunyt Eckhardt Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Országos Onkológiai Intézet nyugalmazott főigazgatója, a hazai daganat-kemoterápia megalapozója és a klinikai onkológus képzés beindítója.
 

MAGYAR FESTÉSZET NAPJA 2016

Idén tizenötödik alkalommal ünnepeljük a magyar kortárs festészetet.
Minden évben, Szent Lukács, a festők és orvosok védőszentjének napja, október 18.-a köré szerveződnek azok a kiállítások, ahová a kortárs művészetet kedvelő nagyközönséget várjuk. 2002-ben a Feneketlen tónál egy hétvégén indult az első rendezvény.
 

SZÉCHENYI SZEMÉLYISÉGE, ORVOSI SZEMMEL

Mindjárt az elején szükséges leszögeznünk: kiváló orvosoknak sokszor egymástól eltérő szakvéleményeiből kívánunk rövid ismertetést adni, mivel a legnagyobb magyar bonyolult lelkivilága a historikus érdeklődésű pszichiáterek máig legnagyobb talánya….
 

Tartalom átvétel