Márai

MÁRAI SÁNDOR: ÁPRILIS

 

Áprilisban születtem. Az ég, melyet először láttam, szeles volt, fénnyel és homállyal változó, a levegő tele párával, felhővel, napsütéssel s nyugtalan hullámokkal, mintha egy kibontott hajú, őrült nő hárfázna valahol. E hárfa zenéjét hallom még néha, álmaimban.

MÁRAI SÁNDOR: MÁRCIUS

 

Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer megéltem érkezésed, Március!

Az influenzán átgázoltunk feléd, a tél dögvészén, a sötétség alvilági birodalmán át. Mint aki tárnából, bányalégből érkezik, sáros lábakkal és elfulladt tüdővel megállok a napvilágon, kifújom magam, és énekelni kezdek.

MÁRAI SÁNDOR: OKTÓBER

Emlékszem egy októbere, mikor a német erdőben éltem, tölgyek és vezérigazgatók között, egy szállodában, ahol mindent villanyos erő hajtott, vadásznak öltözött pincérek lesték a vendégek óhajait, s Rübezahl, mint régimódi házigazda, minden délután kilépett az erdőből, megállt a szálloda bejáratával szemközt, a napsütötte tisztáson, aggódó pillantással szemlét tartott a pázsit és a felhők között; majd komoran és kiség nevetségesen eltűnt a szarvasetetető irányában.

MÁRAI SÁNDOR: SZEPTEMBER

Az ökörnyállal kezdődik, a mustszagú erjedéssel, a dáliákkal, a színházi bemutatókkal és a japán-kínai háborúval; évszakok, egy idő óta, általában háborúkkal kezdődnek. Az égre nézünk, a sűrű, szirupszínű égre, hallgatjuk a berúgott darazsak dongását, a távoli bombák robbanását. E bombák messze robbannak, Spanyolországban és Kínában. A természet az enyészet felé tart; de az ember sem tétlen.

MÁRAI SÁNDOR: FÜVESKÖNYV

Valahányszor orvoshoz mentem, nem tudtam szabadulni a kínos és megalázó érzéstől, hogy megcsalom a derék embert, aki mestersége és emberismerete szerint, aggályosan és gondosan, de teljesen reménytelenül foglalkozik velem.”

MÁRAI SÁNDOR: FÜVES KÖNYV

 

….”Nem tudós könyv ez, csak olyan, amilyent az elemiben tanítanak. Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot és gyakran téved a részletekben. Mert ember. De keresi a feltétlen igazságot, s nem röstelli, ha téved a részletekben. Mert ember.”….

Márai Sándor: December

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.

Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letöröltük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni.

Márai Sándor: November

Az ifjúság álmodik, és nem tud semmi biztosat az évszakokról. Számára a díszletek változnak csak, az élet sugárzó játékának díszletei. Az évet úgy látja, mint négyfelvonásos színjátékot. Mikor az ifjúság életérzése múlóban, érzékenyen figyelni kezdünk a külső változásra: novemberben nemcsak bőrünk érzékeny, hanem lelkünk is. Valami történik, ami nyugtalanít.

Márai Sándor: Október

Emlékszem egy októbere, mikor a német erdőben éltem, tölgyek és vezérigazgatók között, egy szállodában, ahol mindent villanyos erő hajtott, vadásznak öltözött pincérek lesték a vendégek óhajait, s Rübezahl, mint régimódi házigazda, minden délután kilépett az erdőből, megállt a szálloda bejáratával szemközt, a napsütötte tisztáson, aggódó pillantással szemlét tartott a pázsit és a felhők között; majd komoran és kiség nevetségesen eltűnt a szarvasetetető irányában.

Márai Sándor: Szeptember

Az ökörnyállal kezdődik, a mustszagú erjedéssel, a dáliákkal, a színházi bemutatókkal és a japán-kínai háborúval; évszakok, egy idő óta, általában háborúkkal kezdődnek. Az égre nézünk, a sűrű, szirupszínű égre, hallgatjuk a berúgott darazsak dongását, a távoli bombák robbanását. E bombák messze robbannak, Spanyolországban és Kínában. A természet az enyészet felé tart; de az ember sem tétlen.

Tartalom átvétel