Vaszary Kolos Kórház

TÖRTÉNET A KÓRHÁZ MÚLTJÁBÓL

Néhány évvel ezelőtt, az első igazgatónk, Gönczy Béla születésnapja körül rendszeres összejövetelek szerveződtek. A régi kollegákat is meghívva emlékeztünk az intézmény egykori életére, orvosaira, nővéreire. Egy ilyen alkalommal hangzott el Wirth Kálmán főorvos úr története, melyet írásban is eljuttatott hozzám.

90 ÉVES LENNE PROF. DR. LEEL-ŐSSY LÓRÁNT (1927-2008)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2017 áprilisától a 18. kerületi Ráday utcában lévő Pszichiátriai Intézményt Dr. Leel -Őssy Lóránd Otthonnak nevezte el. Vajon Esztergomban mikor örökítjük meg méltó módon díszpolgárunk nevét? 90 éves lenne! Tisztelettel őrzöm szemüvegét és reflexkalapácsát

LŐRINCZY REZSŐRE EMLÉKEZVE 2.

Lőrinczy Rezsőt, mint annyi más, Esztergom múltjából felsejlő eredeti és érdemdús személyiséget nem ismerjük! Tevékenységének minél jobb megismerését szolgálja, hogy a Szállási tanár úr által róla kialakított képet, ezúttal egy késő leszármazottja igyekszik árnyaltabbá, realisztikusabbá tenni. Őrömmel közöljük 2 folytatásban dr. Szendrei Róbert tanulmányát!
 

90 ÉVES LENNE DR. KISS GYULA (1927-2001)

1927. július 14-én született Pécsett az esztergomi bőrgyógyászat legendás alakja dr. Kiss Gyula. A múlt század 2. felében kiemelkedően jó főorvosi kar volt a kórházban. Dr. Kiss Gyula kórházunk „örökös” igazgató helyettese, ennek a csapatnak volt a tagja. Mindenki csak tanár úrnak szólította.
 

MEGJELENT A KOLOS FÜZETEK KÖVETKEZŐ SZÁMA

Az esztergomi belgyógyászat történetével foglalkozik a Kolos füzetek következő száma, elletve számai, hisz 2 füzetbe lett összesűrítve a nagy múltú kórház egyik legfontosabb osztályának története. A bevezetőkből idézünk:

 

80 ÉVES DR. KOPASZ LÁSZLÓ FŐORVOS ÚR!

36 éve annak, hogy dr. Kopasz László Esztergomból Komáromba költözött. A Szent István városában 19 évet töltött el. Itt indult pályája és ma már csak a szépre emlékezve tekint vissza egykori munkahelyére.
 

90 ÉVES LENNE DR. KÁRPÁTHY LÁSZLÓ (1927-1989)

1977-ben ismerkedtem meg vele, amikor a Kórházba kerültem. Akkor Ő már 10 éve állt a szülészet élén. Fiatalos volt, szigorúságot, fegyelmezettséget sugárzott. Kimért volt és határozott. Emlékeimben nem maradt meg róla mosolygós kép.
Olyan tisztelettel néztem fel rá, ahogy egy poroszos iskolarendszerben felnőtt kezdő orvos nézhet a minden tudás letéteményesére a "főorvos"-ra.
 

DR. LŐRINCZY REZSŐRE EMLÉKEZVE

Lőrinczy Rezsőt, mint annyi más, Esztergom múltjából felsejlő eredeti és érdemdús személyiséget nem ismerjük! Tevékenységének minél jobb megismerését szolgálja, hogy a Szállási tanár úr által róla kialakított képet, ezúttal egy késő leszármazottja igyekszik árnyaltabbá, realisztikusabbá tenni. Őrömmel közöljük 2 folytatásban dr. Szendrei Róbert tanulmányát!
 

DR. SÖRÖS JENŐ 80 ÉVES!

Szentgyörgymezőn mindenki ismeri, de Esztergom városában is kevesen vannak, akik ne találkoztak volna vele. Hosszú ideig volt az esztergomi alapellátás meghatározó személyisége. Kedve Jenő! 5 éve írt írásomat ismétlem meg és valamennyi kollegád nevében: „Isten éltessen!”
 

100 ÉVE TÖRTÉNT

„Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002” című könyvből ezúttal a 100 évvel ezelőtti kórházi történésekből idézek fel néhány érdekességet

 

Tartalom átvétel