Advent második hete 2008.

 „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez!”

A szívhez meg kell találni az utat. A másik szívéhez nem lehet hozzáférkőzni (főleg a szív mélyéhez, ahol Isten sebet üt, hogy aztán bekötözze), csak akkor, ha a másik ember utat enged.

A prédikációra nem csak figyelni kell, hanem be is kell életünkbe engedni Istent.

Ez az az útkészítés, amelyről minden Ádventben hallunk. Le kell hordani a látszatok, illúziók és öncsalások hegyeit. El kell hagyni az apró és felületes vigasztalások világát, és le kell szállni a mélybe, ahol létezésem teljesen és kilátástalanul értelmetlen.

Szent Péter igehirdetésében sajátos módot használt arra, hogy a híveket elvezesse szívük mélyére. A végítéletre irányította figyelmüket, oda, ahol minden, amiben ideig-óráig örömüket találták, és amitől átmenetileg szenvedtek, elmúlik. Az egek felbomlanak, az elemek a tűz hevében megolvadnak... s amikor ezt a nagy napot elképzelték (amely egészen nyilvánvalóan bekövetkezik már halálunkban is), akkor hozta nekik Isten vigasztalását:

„Az Úr ígérete alapján új eget és új földet várunk, mely az igazság otthona”.
Nagyszerű módszer! A realitással szembesít. Nem képzelgés ez, hiszen tapasztalom: minden elmúlik, átalakul, semmiben sem kapaszkodhatom meg, csak az Úrban és ígéreteiben.

Hiába szeretném tehát megvigasztalni, Uram, a te népedet, ha le nem száll szívébe, ha fel nem fedezi vigasztalan állapotát, s ha fel nem zokog a pathmoszi látnokkal, ha nem engedi, hogy a szívéhez szóljak.

„Kiáltsatok oda neki!” Itt tehát nincs párbeszéd, nincs kérdés, nincs népszavazás: itt fennhangon való hirdetés van csupán: „bocsánatot nyert sok gonoszságod!”

Ez a gonoszság lényegében az Úrtól való elfordulás. Te elfordultál, de nézd csak: utánad jön az Úr, hogy bocsánatot hirdessen neked. Mint ahogy Ádám keresésére indult. Ezért jött el az Úr Ábrahámhoz is. Ezért jött el Mózeshez a Szent Hegyen. Ezért jött el Illéshez a Hóreben. Ezért jött el az idők teljességével Jézus Krisztusban. És ezért jön el az idők végén. A két eljövetel közötti idő, a késedelemnek tűnő időszak csak arra való, hogy megtérjünk. Megtérni az evangéliumhoz (örömhírhez) pedig nem más, mint elfogadni a legmélyebb, Istentől jövő vigasztalást és ezt másoknak továbbadni.

A szomorúak vigasztalója a Szentlélek! Akkor miért nevezzük Máriát a szomorúak vigasztalójának? Mert ő az Istentől megvigasztalt, aki úgy eltelt Isten vigasztalásával, hogy mindeneket képes megvigasztalni.

Mária, aki ölében hordozza Jézust, életem Istentől jövő anyai vigasztalása.

fr. Dr. Barsi Balázs O.F.M.

A Várta

Fölégettem az összes hidakat,
Egyedül állok örök ég alatt.

Nem kell a kincs és nincs már szerelem,
Csak a magány és szegénység van velem.

Nem lázadok már és nem álmodom
És nem sírok a földi romokon.

Meghaltam sokszor és nem élek én.
De mindeneknek bánata enyém.

Jövő minden reményét ringatom,
Mint a vihart és fészket a falomb.

Így állok örök békességbe már
S az Istent várom, aki földre száll.

Juhász Gyula