Reviczky Gyula: Mulandóság....

Hulló levéllel besöpörte
Az őszi szél az utakat.
Mint a ligetnek üde zöldje,
Minden mulandó, hervatag.

Az ember visszatér a porba:
A hű szívektől elszakad.
Örök válás, búcsú a sorsa:
Mind elmúlik az ég alatt.

A forró szív kihűl, s ha végre
A múltak sírjává leszen:
Az emlék reszkető kezével
Gyújt neki mécsest csöndesen.

Mert ennek nincsen hervadása.
Él és virraszt a sír felett.
Ez rejti özvegy fátyolába
A bús arcú enyészetet.

Azért, ha vesztettél barátot,
Hullasd sírjára könnyedet:
Ha kedvesed' mély sírba zárod,
Sírj, sírj a drága hant felett.

Keresd fel könnyel és virággal
A csendes, jó halottakat:
Hogy majd, ha síri fád beárnyal,
Téged is megsirassanak