In memoriam dr. Ajkay Zoltán

2003 decemberében, nyugdíjba vonulása előtt beszélgethettem dr. Ajkay Zoltánnal, akinek halálhírét a napokban adták tudtunkra a hírügynökségek. Ajkay Zoltánra minden magyar orvos - különös tekintettel a tüdőgyógyászokra - tisztelettel emlékszik. Lapunk az 5 évvel ezelőtti interjú újraközlésével búcsúzik Tőle. Nyugodjék békében!

December számos szálon kötődik a tüdőgyógyászathoz. Ebben a hónapban ünnepeljük Korányi Frigyes, Robert Koch születésnapját, és 1901. decemberében kapta meg Konrád Röntgen a Fizikai Nobel-díjat.

Dr. Ajkay Zoltán a Korányi Intézet fõigazgatója, dolgozószobájában adott interjút az ekór-lapnak.

Számomra van egy másfajta jelentősége is ennek a hónapnak. Nekem ez az utolsó munkával töltött hónapom. Január 1-tõl nyugdíjas leszek.

Beszéljünk a múltról. A tüdőgyógyászat közelmúltjáról és az Ön pályakezdésérõl!

Hogy a legelején kezdjem, én a tuberkulózissal nem orvosként, hanem betegként ismerkedtem meg. Medikus koromban IV. évesen kaptam egy fertőzést, és 16 hónapig feküdtem különböző szanatóriumokban. Teljesen meggyógyultam, de ezalatt az idő alatt, orvostanhallgatóként segédkeztem a betegellátásban. Amikor 1965-ben megszereztem az orvosi diplomát, akkor két okból is a tüdőgyógyászatot választottam. Egyrészt úgy gondoltam, szereztem már némi tapasztalatot, másrészt - akkor ez még fontos volt - nem kellett, hogy féljenek tőlem a munkatársaim. Abban az időben nem egy tbc-s orvost nem engedtek műtőbe és olyan egészségügyi rendszabályokat foganatosítottak velük szemben, ami szokatlan a mai gondolkodásunkban.

Több helyre is pályáztam, bőven volt tüdőgyógyászati állás. A szakma a legnagyobb fellendülését élte. 1960 és 70 között megduplázódott a pulmonológiai ágyak száma. Volt olyan időszak, amikor 15000 tbc-s fekvőbeteg ágy volt Magyarországon.

Hol volt az első munkahelye?

Újpestre kerültem, a városi kórházba, ami akkor egy ún. fertőző kórház volt a város szélén. Nagyon gyorsan haladtam előre a ranglétrán, „9 éves” orvos voltam, amikor már - külön engedélyeztetéssel - kineveztek főorvosnak.

Már az újpesti gyakorlatomban is megjelentek a nemcsak tbc-s betegek. Abban az időben olyan arányok voltak, hogy a betegek 2/3-a volt tbc-s, de már akkor is elláttunk asztmás, tüdőrákos betegeket. Elmentem két évet dolgozni belgyógyászati osztályra, hogy abból is szakvizsgát szerezzek. Némi egészségügyi szervezői kitérő után - az Egészségügyi Minisztériumban dolgoztam - kerültem 1983-ban a Korányiba. Itt is végigjártam a ranglétrát, először másod-főorvos lettem Maróti Antal osztályán. 1986-ban kaptam meg Levendel László nyugalomba vonulása után a B épületi osztályt. 1988-ban Schweigel Ottó felkért, hogy legyek a helyettese, és 1995-ben nyertem el pályázat útján a főigazgatói állást.

A tüdőgyógyászat időközben nagy változásokon ment keresztül!

A szakma ezalatt az idő alatt teljesen megváltozott. Az osztályok munkaintenzitása, betegforgalma is. Pályám kezdetén, ha az ügyeletben egy-egy beteg jött, az már eseménynek számított. Ma a Korányiba érkező paciensek 1/3-a sürgősségi beteg. A szakmának lett egy olyan jellege, ami bizonyos részein az ellátást eltolja az intenzív terápia felé. Ma a legnagyobb kihívás a tüdőgyógyászok számára a tüdőrák hazai epidemiológiája.

Milyen nagyobb eredményeket lát a tüdőgyógyászat területén az elmúlt évtizedekben?

Az első nagy szakmai esemény az én életemben is az volt, hogy megélhettem a tbc látványos háttérbeszorulását, hiszen a pályám kezdetén volt olyan év, melyben csaknem 5000 fővel kevesebb tbc-s beteget regisztráltunk, mint az előzőben. Belépett a 300 ágyas program. Az akkori kormányzat mindent megtett a problémák megoldásáért. A tbc visszaszorulása a pulmonológiai átállást hozta magával.

Könnyen ment ez az átállás?

Manapság, ha egy kórházat átszerveznek, és egy osztályt megfeleznek, esetleg megszüntetnek, akkor az országos napilapokban ez a címoldalra kerül. 1969-ben már szakorvos voltam, amikor az osztályunkon kapott a főnököm egy levelet pénteken, hogy hétfőtől már nem működik az osztály, ürítsük ki és adjuk át belgyógyászati célokra. Újpesten a mellkassebészetet így szüntették meg.

Akkor még központi utasításos tervgazdálkodás volt, és ha kimondták verdiktet, annak meg kellett történnie. Most ez a verdikt a gazdaságosság.

Igen, de nagyon gyáva a politika, és soha nem meri meglépni azt sem, amit már régen kellene, amit már mindenki tud. Ismeretes, hogy bizonyos térségekben túl sok az ágy. A demokrácia magával hozta azt is, hogy ezeket a döntéseket sokkal több fórumon, több konzultáció után kell meghozni.

A tbc visszaszorításával a pulmonológiai ágyak nagyarányú leépítésére került sor. Ez egy teljesen természetes dolog volt, hiszen ahogy említettem, volt olyan év, amikor 15000 ágyon feküdtek tbc-s betegek, a 80-as évek közepére ez a szám 4000-re csökkent. Azt lehet látni, hogy ma Magyarországon ennyi ágy szükséges a tüdõbetegek ellátására.

Milyen új utakat keresett a tüdőgyógyászat a tbc látványos visszaszorítása után?

A másik nagy fordulat a pulmonológiában az asztma kezelésében következett be. Pályám elején nap mint nap találkoztam egy-egy asztmás rohammal. A korszerű gyógyszerekkel a betegség gyógyíthatóvá vált, a betegek tünetmentesek lettek. Ma a szakma nagy kihívását a tüdőrákos betegek ellátása jelenti. A Korányiban ott tartunk, hogy a múlt évben a betegeink 40%-a volt tüdődaganatos.

Nyugati szakirodalomban lehet olyan adatokat olvasni, hogy 2020-ra a haláloki statisztikákban előtérbe kerülnek a légúti megbetegedések és itt nem a tüdőrákra gondolok.

A világon mindenütt arról beszélnek, hogy a krónikus obstruktív betegségek száma nő, népbetegséggé válik Magyarországon is. Elsősorban itt a dohányzára kell utalnom, mint a legfontosabb predesztináló tényezőre.

Hogyan látja a tüdőgyógyászat jövőjét? Mennyire van utánpótlás? Mennyire választják a fiatalok az orvoslás ezen szakát?

A Korányi orvosi korösszetétele nagyon jól mutatja azt, ami az egész szakmának az egyik legsebezhetőbb pontja, - nevezetesen, hogy hiányzik a középgeneráció. A 70-es, 80-as években, amikor a tbc visszaszorult, sokan nem láttak maguk előtt perspektívát, és más szakterületekre mentek át. Intézetünkben jelenleg a 30 és 50 év közötti orvosok a legszűkebb korcsoportot jelentik. Általában 50 és 60 év között van a legtöbb orvosunk. Ugyanakkor megkezdtünk egy tudatos fiatalítást. Amióta rezidensi rendszer van - idén 5 éve -, nagyon sokukat tudtuk magunkhoz kötni. Volt olyan év, hogy 10 fő fölött volt a rezidenseink száma. 30 év alatti az intézetben dolgozó orvosok 1/3-a. Ez egy nagy pozitívum. A fiatalok lelkesek, ambiciózusak, járják a világot. Tőlünk egyidejűleg legalább 3 orvos van Nyugat-Európában ösztöndíjakkal. A Korányi utánpótlását illetően optimista vagyok.

Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz akkor, amikor a gondozókat kell megfelelő létszámmal ellátni. Régen az volt a rend, hogy aki nem lett osztályvezető, az kiment egy tüdőgondozóba. Ma ez a fajta utánpótlás már nem működik. A tüdőgondozókban komoly orvoshiány mutatkozik. Fővárosi adat, hogy a közel 80 munkahelyből mintegy 20 állandóan betöltetlen.

Ennek tükrében hogyan látja a tüdőgondozók jövőjét, tekintettel arra is, hogy ilyen intézmények Európában nincsenek.

Azt gondolom, hogy nem hívják így sehol a világon őket, de Nyugat- Európában mondjuk az onko- és mentálhigiénés központok ugyanezen az elvek szerint működnek. Nem a nomenklatúra, hanem a tartalom a lényeg. Fontosnak tartom a jövőben is, hogy a betegek közvetlenül is felkereshessék a gondozót, amely visszarendeléses módszerrel dolgozzon. Úgy látom, hogy a járóbeteg-ellátás felé való eltolódás az egészségügyben elkerülhetetlen, ezért nagy szükség lesz a jövőben is a gondozókra.
Itt tudom elképzelni leghamarabb a privatizációt. Sok helyen Európában praxisszerűen működtetik ezeket a járóbeteg-ellátási egységeket.

Mint a Kórházszövetség vezetője, pontos rálátása van a magyarországi kórházakra. Erről kérdezném.

A rendszerváltás évében 1990-ben kerültem be a Kórházszövetség elnökségébe. Voltam titkár, leendő elnök, most úgy hozta a sors, hogy 2 ciklusban egymás után az elnöki feladatokat látom el. A Kórházszövetségben amerikai rendszer van: valaki 2 évig előelnök, 2 évig elnök, és 2 évig utóelnök. Most a korábbi elnök visszalépése miatt az alapszabály szerint újra átvettem a vezetést.

Fontosnak tartom a civil szervezetek működését az egészségügyben. Meggyőződésem, hogy egy valójában demokratikus államberendezkedésbe, ezeknek az egészségpolitikai szerepe adott esetben meghatározó lehet. Jó és stabil csapatot alkot a Kórházszövetség. A ma funkciókban lévő igazgatóknak egy jelentős része az ún. dobogókői menedzserképzésben kapta meg a diplomáját.

A Kórházszövetség egy civil kezdeményezésnek tekinthető?

Klasszikus civil szervezet. A kórházak önkéntes alapon lépnek be, mi nemcsak a menedzsmentet, de a kórházakban dolgozó minden réteget képviselünk. Az elnökségben orvosokon kívül gazdasági vezetők és nővérek is vannak.

A kórházvezetés a mindenkori hatalomtól függ, tehát nehezen elképzelhető a klasszikus civil szervezeti jelleg.

Nem! A kórházi vezetésnek ezen funkciójában semmiféle alárendeltségi viszony nincs. A magyarországi kórházak 2/3-a önkormányzati kórház, és az önkormányzatok testületi formában működnek. A kórházigazgatóknak nem a polgármester a főnökük, hanem a testületüknek tartoznak elszámolással. Mi mindenkit, aki a kórházakban dolgozik - ez 120.000 ember - képviselünk.

Vannak szakmai feladataink, melyek során átvállalunk állami feladatokat is, pl. a nemzetközi csereprogram. Ezt a minisztérium helyett mi szervezzük, de a tevékenységünk döntő része érdekvédelmi feladat. Nem kapunk semmiféle állami támogatást. Mi még annyira sem vagyunk elkötelezve az államnak, mint a MOK, mert ők jelentős támogatást kapnak. Mi viszont csak a tagdíjainkból élünk. A vezetők tiszteletdíj nélkül dolgoznak és ebben is különbözünk a kamarától.

Két hete Vizy E. Szilveszter úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon egy egészségügyi bomba ketyeg. Önnek mi erről a véleménye?

A rendszerváltás óta az egészségügy mindig a legmostohább gyermeke volt mindenfajta politikai rezsimnek. 13 év alatt nagyon komoly forráskivonás történt e területről. A bázisfinanszírozást felváltotta a teljesítmény-finanszírozás. Ez ugyan növelte a versenyt, de ezalatt a keresetek rendkívüli módon elmaradtak, nemcsak az európai, hanem a magyarországi diplomás csoportokhoz képest is. Pl. a bíróságon dolgozó jogtanácsosok, bírók, vagy a bankszférában tevékenykedők jövedelmét össze sem lehet hasonlítani az egészségügyben dolgozókéval.

Miért nem tudja 13 éve az egészségügy érvényesíteni az érdekeit egy olyan országban, ahol a népegészségügyi mutatók közismerten igen lehangolóak. Ki, vagy kik ezért a felelősek?

Elsősorban a magyar pénzelosztási rendszer, tehát a közgazdák. Azok az elosztó, kirovó típusú közgazdák, akik ezt a területet úgy látják: ide csak invesztálni kell, és nem veszik tudomásul, hogy a megtérülés az emberi egészség, ami a legnagyobb érték. Ők rendkívüli módon befolyásolják a közvéleményt. Sajnos Magyarországon sem az egészségnek, sem az egészségügynek nincs olyan értéke, mint amilyennek lennie kellene. Gondolok itt pl. a hazai dohányzás és alkoholfogyasztási statisztikákra.

Az embereket az egészség csak akkor foglalkoztatja, ha megbetegednek. Olyankor mindent szeretnének megkapni, de nem szembesülnek azzal, hogy ez rendkívüli költségekkel jár. Néha nem is tudják, hogy milyen sokba kerül az ellátásuk. Belerögzült az emberekbe a szocializmus évei alatt, hogy az egészségügyi ellátást ingyenes, állampolgári jog.

Nem is ezzel a részével van baj, mert ha egy jó biztosítási rendszer van és tele a kassza, akkor meg lehet oldani szolidaritási alapon a társadalombiztosítók szerveződését. Ekkor a nagy kockázatot hordozó szegény emberek ugyanúgy megkapják az ellátást, mint a gazdagok. Nálunk sajnos ez nem érvényesül. Egyre jobban oldódik fel a kockázat közösség. Azt gondolom, alapvetően az egész rendszerben mindig a pénz volt kevés. Nem sajnálták a pénzt a bankkonszolidációra, eladósodott állami vállalatok tõkeinjekciózására, de az egészségügytől mindig, mindenki sajnálta azt.

Mindezek tükrében mi a véleménye az orvosi kamara jelenlegi aktív szerepéről?

A kamarának kezdeményezőnek kell lennie. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a jogszabályok alkotásánál és kényes kórházi kérdéseknél hallassák hangjukat. Azonban az egészségügyben a sztrájk fogalmával, vagy gyakorlatával nem értek egyet. Különösen nem egy olyan országban, ahol a lakosok bizalma megrendülőben van az egészségüggyel kapcsolatban. Napjainkban a betegek nem egészen elégedettek az ellátásukkal. Ha mi bármilyen, akár jelképes sztrájkot is tartunk, sérteni fogunk betegérdekeket, betegjogokat és még jobban romlani fog a társadalmi megítélésünk. Őszintén szólva nem is értem, hogy az orvosi kamara, mely köztestület, és a jogosítványok között a sztrájkszervezés nem is szerepel, miért ezt az utat választotta.

Mint politikustól, kérdezem Öntől, mi a véleménye arról, hogy a 2004-es költségvetésünkben a GDP-bõl az egészségügynek 4,4% jut? Soha nem látott alacsony részesedés ez.

Nem 4,4, hanem majdnem 5,2, mert az a közel 70 milliárd, amit beépítettek a rendszerbe 2002-ben béremelés miatt, az szinteződik. Tehát ezt minden évben meg kell, hogy adja az állam. Ennyivel mégis csak több kerül a rendszerbe jelenleg, mint az 1998-2002 közti időszakban, amikor nem volt 50%-os béremelés. A jövő évi költségvetés parlamenti szakasza még nem zárult le, én is segítséget nyújtottam módosító indítványokhoz. Tagadhatatlan viszont, hogy a jelenlegi keretszámok nagyon kedvezőtlenek. Nominál értékben is csak 1-2 %-os növekmény van az aktív kasszában. Mivel 2004-ben jelentősen meg fognak növekedni a kórházak költségei - gyógyszer ÁFA, energiaárak - a jövő évtől nagyon féltem a magyar egészségügyet.

Az uniós csatlakozás várható következményeiről is faggatnám, gondolok itt arra, hogy meghatározott lesz a ledolgozható heti órák száma, de ebből nem biztos, hogy mindenki meg tud élni. További feszültségforrás lehet az ügyeleti rendszer kötelező átalakítása, a fiatalok sokak által jósolt elvándorlása.

Ezek csak némileg egymással összefüggő kérdések. El lehet különíteni őket egymástól. Az unióban az egészségügyi munkaidőt szabályozzák. Ezt kiegészíti egy luxemburgi bírósági döntés, mely a pihenőidők kiadásáról rendelkezik. Ebben az ügyben, mi írásban megkerestük a miniszter urat és kértük, hogy Magyarország kapjon türelmi időt. Legalább 2-3 évre lenne szükség ahhoz, hogy erre mi átállhassunk, hiszen a bírósági ítéletnek olyan vonzata is van, hogy 12 óránál tovább senki sem foglalkoztatható. Ez nemcsak orvosra, hanem a kórház valamennyi dolgozójára vonatkozik. Az ügyeletes orvosokat, akik eddig
pl. hétvégeken 24 óráztak, és hétköznap 16 óráztak, most adott időben haza kell engedni, és a váltásról gondoskodni. Ezt a feladatot csak több orvossal lehet ellátni. A nagy gondot az jelenti, hogy a menedzsmentnek a heti 40 óra feletti órát, ami 60 óráig terjedhet, nemcsak pótlékolt túlórában kell kiadni, hanem még ehhez jön délutános, vagy éjszakás műszakpótlék. Emiatt én azt gondolom, hogy az egészségügyi dolgozók nem kevesebbet fognak kapni, hanem többet, persze intenzívebben kell ugyanakkor dolgozniuk.

Tért fognak nyerni a sürgősségi osztályok. Nagy vita van azon, hogy a kisvárosi kórházakban megszüntetnék az ügyeleti időben való betegfelvételt. Ez komoly problémákat vet fel, mert ha csak a megyei kórház lesz felvételes, akkor nagy betegáramlás indul majd meg. A betegek egy része rövid idő után visszakerül a területi kórházba, de gondoljunk bele, hogy van olyan megye, ahol a megyeszékhely 50-100 km-re van egy-egy várostól. Fenti elgondolásban a kisvárosi kórházak életképessége is megkérdőjeleződhet. Ezek még nyitott kérdések.

Hogyan változik az élete majd nyugdíjasként?

65 éves leszek. A Korányiban én vezettem be azt a rendszert, hogy ilyenkor a vezetők nyugdíjba mennek. Ez alól én sem lehetek kivétel. Van számos társadalmi, választott funkcióm; fővárosi képviselő vagyok 13 éve. Kórházszövetségi munkámban a jelenlegi elnökségem után még 2 évig postprezident leszek. Bőven lesz dolgom. Ha később kedvem lesz dolgozni a szakmámban, akkor nagyon szívesen elmegyek majd egy tüdőgondozóba. Régen is szívesen végeztem járóbeteg ellátási munkát. Sok az üres állás - van olyan gondozó, ahol munkában van még 80 éves kollega is - biztos találok magamnak feladatot. Két lányom, 6 unokám van, és még idős édesanyámat is segítem, sokat vagyok vele. Szentendrén lakom nagy kertes házban, ahol szívesen kertészkedem.

Számos hobbim van: volt évfolyamtársaimmal minden héten háromszor teniszezem, rendszeresen bridzsezek, szeretem a zenét. Az életnek nemcsak azt a részét kedvelem, amelyben munkát kell végeznem. Szóval nem tartok attól, hogy feladat nélkül maradok.

Köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.