A hidroterápia rövid históriája

A tiszta hideg víz gyógyító hatása ősidők óta ismert, de nem volt mindig elfogadott, ezért többször újra fel kellett fedezni.

Már Hippokratész a csúzos fájdalmaknál vizes borogatást ajánlott, az Ő szellemében ténykedő alexandriai iskola pedig láz csillapítására is alkalmazta. Augusztus császárt udvari orvosa, Antonius Musa az epebántalmaiból kezelte ivókúrával eredményesen, Plinius secundus a külső és belső hidroterápiát együttesen javasolta.

A nagytekintélyű Galenus láz esetén a hideg vizes bedörzsölést minden más kezelés elé helyezte, Soranos a nőgyógyászati panaszok mérséklésére, Antillos a rüh és egyéb bőrbajok kikúrálására ajánlotta. Hosszú évszázadokkal később Széchenyi Ferenc udvari orvosa, Kiss József a soproni kaszárnyákból tavaszi nagytisztálkodásra kivonuló, télen megrühesedett kiskatonákon tapasztalta a záptojásszagú (nyilván kéntartalmú) fürdővíz kedvező hatását.

A középkorban az ókori fürdőkultúra a tisztálkodó szerepével együtt megszűnt, egyedül az arab Rhases alkalmazta a középkori hidroterápiát.

Az Újvilág felfedezése után Amerigo Vespucci írta le, hogy a bennszülött hideglelősök hideg vízbe merülnek, majd kijövet a tűz körül ugrálnak, amelyet izzadás követ, végül a mély álmukból javultan ébrednek fel.

A 18. század elején az angol Sir John Floyer kis latin nyelvű könyvet írt a legkönnyebben hozzáférhető folyadék gyógyító hatásáról. Németre egy Sommer nevű doktor fordította és Lipcsében jelent meg 1749-ben.

A magyar nyelvű változatra közel száz esztendőt kellett várni, Horváth József dr. ültette át és ajánlotta az emberi test érősítésére és számos nyavalyák elhárítására, de főképpen a köszvény, csúz, gyomorbajok, fejfájás, aranyér, bénultság ellen. Tehát panaceának számított.

Floyer után egy liverpooli orvos, Currie már hideg-meleg hőmérsékleti váltásban a nagy pedagógus-orvos kortárs John Locke frissítő lábmosást ajánlott a diákoknak, a nátha megelőzésére. Az olasz Gianini dézsaszám öntötte idegrohamos pacienseire. Az első racionális terapeutának a német Gottfried Hahn tekinthető, aki 1757-től tífuszos láznál módszeresen alkalmazta a borogatásokat. Könyve, a Kaltenwasserkur in acuten Krankheiten nyelvünkön nem jelent meg, de egy másik Hahn, a Theodoré száz év múltán igen, a kolerának hideg vízzel történő gyógyításáról.

Találkozunk viszont egy laikus közvető nevével, akinek a fénye és hírneve az előzőkét árnyékba borította. Vinzent Priessnitz, aki szinonim a lázellenes borogatás módszerével.

Kétszáz esztendővel ezelőtt született egy sziléziai paraszt családban.Alapiskolát ugyan végzett, de az írás nem volt erős oldala. Életrajzírói szerint egy gyermekkori élménye inspirálta a hidroterápiára. Szemtanúja volt olyan vadászatnak, amikor a megsebzett őz egy hideg patakon át kitért az üldöző kopók elől, aztán szinte sántítás nélkül menekült tovább. A fiúcska legnagyobb örömére. Ezt a módszert kamasz, majd felnőtt korában kipróbálta. Előbb a farakásnál megzúzott ujjait, utóbb az esésnél keletkezett bordatörését kezelte hideg vízzel. Ahogy az őznél látta. Az eredmény egyértelmű volt.

Tapasztalatát másokkal is megosztotta, így már 19 éves korában csodagyógyásznak tartották. Hahn könyvét olvasva meggyőződött elhivatottságáról. Nemcsak ő, de a környezete is. Rövidesen a bécsi udvarba is beajánlották, ahol 1822-ben, majd 1833-ban látványosan kezelte a császári család több tagját. Az egyszerű gyógyász valóságos sajtósztár lett, életében közel 200 könyv jelent meg gyógymódjáról, a számtalan újságcikkről nem is szólva. Kezdetben pénzt nem fogadott el (ez még inkább növelte hitelét), az önkéntes adományokat előbb beruházásokra fordította. Gráfenberg (így hívták a kis helyiségeket) faházikójából rövidesen hatalmas vízgyógyintézet lett. A közeli forrás táplálta, búcsújáró helyekkel vetekedett a forgalma.

Német orvostörténészek szerint főleg a higanykezelésbe belerokkant szifilitikusok látogatták. Ellenfeleinek epés megjegyzése szerint Gráfenberg valóságos higanybánya, ahol ugyan kevés folyékony ezüstöt izzadnak ki, de több haszonnal, mint bármelyik mercuriális aknából. Még az osztrákok iránt mindig gyanakvó franciák is a hideg víz zsenijének titulálták.

Még életében szobrot kapott, szép szecessziós ezüstérmet verettek a tiszteletére. Ami a luetikus pácienseket illeti, a mi gróf Wesselényi Miklósunk többször megfordult Priessnitz mester intézetében. Nem sok eredménnyel, de a csodagyógyhelyek a kudarcokat nem írják emléktáblákra. Máig nem tisztázott, hogy Wesselényi megvakulását a chiasma opticum tumora mellett a higanykezelések mennyiben siettették! Gráfenberg híre nőtt, látványos javulások az orvosok egy részét is meggyőzték. A páciensek között nem egy doktor akadt, mások a hidroterápia elsajátítása végett jöttek.

Aki nem tudott személyesen eljutni, levélben fordult tanácsért a mesterhez. Priessnitz diktált, a felsége és a titkára válaszolt a levelekre. Több ezerre! Pácienseibe valósággal szuggerálta a gyógyulás hitét - ez volt bizonyára egyik titka. Kiegészítő terápiaként mozgást, a nagyon legyengültnek sétát, a jobb kondícióban lévőknek favágást, a hölgyeknek szintén fizikai munkát írt elő. A mozgás mellett elve volt a minél kevesebb gyógyszer szedése, valamint az abszolút alkoholtilalom. Ez utóbbi révén minden más fürdőhelytől különbözött. Ha nem is a totális prohibició, de az abuzusoktól való tartózkodás a legyengült betegeknél, mindenképp elősegítette eredményeit.

Munkásságát a híres bécsi fakultás annyira taksálta, hogy 1864-ben már magántanárt is habitáltak a hidroterápia tárgyköréből. Wilhelm Winternitz tanár ezirányú ténykedését az 1894-es budapesti nemzetközi orvoskongresszuson ismertette.

Mint említettük, Floyer híres hidroterápiája 1834-ben jelent meg magyarul Pesten. Priessnitz módszerét fővárosunk orvosai hamar átvették.

Az Orvosi Tár 1840-es évfolyama arról tudósít, hogy „Pesten a városerdőn túl Vízgyógyintézetet állít fel egy társaság. Kormányzását egy Grafenbergerben és más nevezetesebb ilyen intézetben tartózkodott orvos veszi át. „Az ellenkezője lett volna meglepő. Nálunk a csoda mindig sikerre számíthatott. Az intézetbe szabad volt a bejárat, minden orvos a saját betegét kezelhette, akár manapság Amerikában. Hogy a személyiségnek mekkora szerepe volt, bizonyíték rá a folytatás. A gombamód szaporodó vízgyógyintézetek közül egyedül Wörishofen városkában a Kneipp páter vezette „ Wasserkurhaus „ maradt versenyben. A rokonszenves bajor lelkész főleg hasznos életrendi és étrendi tanácsokkal érte el eredményeit. Soha nem tartotta magát csodadoktornak. Utasításait Jagicza Lajos ravaszdi lelkész fordította le és az esztergomi Buzarovits-nyomda adta ki először 1891-ben. Egy év múlva Budapesten, Ilosvai Húgó magyarításában.

Amikor a bécsi egyetem Winternitz-et a hidroterápia magántanárává habilitálta, ugyanakkor kapta meg ezt a titulust Pesten Pete Zsigmond, akinek 1866-ban jelent meg a Fürdői életrend című kis könyve. A belgyógyász professzorok közül Wagner János, Kétly Károly és Korányi Frigyes sokra taksálta a hidroterápiát. Korányi szerint a tífuszos láz mérséklésében hatásosabb, mint az akkor előállított phenacetin illetve salicyl-készítmények.

Tény, hogy lázcsillapításra, orbáncos és trombozisos végtagok kezelésére ma is célszerű alkalmazni. Ha pedig Priessnitz mester, illetve Kneipp páter tanácsait tekintjük, legyengült szervezetnél az abuzusok kerülésére, tisztelettel kell megemlékeznünk a külső-belső hidroterápia, valamint az egészséges életmód laikus apostolairól.

Szállási Árpád dr.