AZ ELSŐ MAGYAR NYELVŰ ORVOSI MUNKA

Szokásos közhellyel szólva orvosi szakirodalmunk is „a múlt homályába vész”, illetve a XVI. századéba, amikor a török hódoltság hosszú időre letérített bennünket az európai fejlődés útjáról. Ez alól a királyi rész sem kivétel, az állandó fenyegetettségével. A mohácsi csata – és önállóságvesztés után alig egy hónapra „üzent hadat” a svájci születésű Paracelsus, az orvostudomány reformátora a klasszikus – skolasztikus medicinának.

Az Újkor legfontosabb művei: Vesalius anatómiája, Copernicus napközpontú világképe, Leonard Fuchs nemzeti nyelven írott orvosi fűvész könyve akkor jelentek meg, midőn nálunk bezárták a Nagy Lajos alapította pécsi egyetemet, továbbá Székesfehérvár és Esztergom legfontosabb pontjaira felkerült a félholdas-lófarkas török lobogó. Mint az ismert, Buda 1541. évi cseles megszállása után a Királyhágón túli terület külön útra tért, viszonylagos önállóságot biztosított neki a nagyhatalmú szultán.

Ez szellemtörténeti szempontból bizonyos fokig előnyösnek bizonyult. Nem lehet véletlen, hogy Debrecen híres kálvinista püspökének, Melius Juhász Péternek gyógyfüves Herbariuma, az első magyar nyelvű botanikai munka éppen Kolozsvárt jelent meg 1578-ban. Arról viszont évszázadokig nem volt tudomásunk, hogy körülbelül ugyanekkor, 1577 körül elkészült egy akkor korszerű orvosi munka, az Ars Medica (Az orvoslás művészete), amely azonban sajnos kéziratban maradt.

Egészen 1943-ig, míg egy esztergomi születésű és kötődésű fiatal tehetséges bölcsész: Varjas Béla Kolozsvárt ki nem adta, XVI. századi magyar orvosi könyv címmel. Kitűnő szerzőnk meglepően tájékozott orvostörténeti bevezetőt fűzött hozzá, még abban a tudatban, hogy az orvosként sehol számon nem tartott Lencsés György csak hű másolója lehetett a marosvásárhelyi Teleki-tékában található XVI. századi orvosi munkának.

Az 1802-ben alapított híres könyvtárba gróf Teleki Sándor (1679-1760) hagyatékából került. Az egész mű egy kéztől származik, ez textológiai vizsgálattal bizonyítható. A papírlapok vízjeleiből azonosítható a XVI. századi eredet. Mindezeket már a fiatal Varjas Béla megállapította. Sőt az a feltételezése szintén beigazolódott, hogy igen jól képzett orvos írhatta, aki a kézen forgó klasszikusok: Hippokratesz, Galenus, Dioscorides, Avicenna és Paracelsus munkásságát alaposan ismerte. Persze gyanús jelekre is talált, például ilyen közbevetésre, hogy „magam is kipróbáltam”, ám ezeket a névtelen szerzőnek tulajdonította. Ez a bőrkötéses kéziratköteg ismert volt a Teleki-tékában.

Először Gulyás Károly (Barcsay Jenő egykori tanára) írt róla néhány soros ismertetőt a Magyar Nyelv 1913. évfolyamában. Akkor senki nem figyelt rá. Majd amikor 1937-ben az alig 26 éves Varjas Béla erdélyi tanulmányútra ment és találkozott az idős tanárral, az ügy egyszerre jó kezekbe került. Már 1939-ben, tehát a II. bécsi döntés előtti esztendőben az Országos Széchenyi Könyvtár támogatásával filmfelvételt készített róla, majd a Magyar Nyelv 1940. évfolyamában ismertette annak várható jelentőségét.

Varjas azonosító munkáját nagyon nehezítette, hogy az általa közölt példánynak nem volt címlapja, valamint több oldal hiányzott belőle. Lencsés György neve szerzőként, vagy másolóként akkor merült fel, midőn egyik nátha elleni recept végén azt olvasta: „én Lencsés György megpróbáltam és igen igaznak találtatott”. Természetesen a XVI. századi ortográfiával annyit azonban sikerült kideríteni, hogy az említett személy Báthori Kristóf leányának, Grizeldisz nevű úrhölgynek volt a főszakácsmestere, így orvos nem lehetett.

Innen ered a másolás gyanúja. A csonka, első oldal nélküli kézirat alcíme: „Emberi Testnek betegségüknél való Orvosságok”. Mellette bejegyezve: Barakony Borbély János könyve. Az egyes fejezetek címe:

1. rész „Emberi Testnek betegségéről való Orvosságok”

2. rész „Testnek ékesítésére való orvosságok”

3. rész „Forróságokról avagy hideglelésekról valók”

4. rész a „Dagadásokról és annak sebeiről valók”

5. rész a „ Fegyver avagy egyéb más lőtt sebekről és csontbeli nyavalyákról”

6. rész a „Mérges állatoknak megmarásáról, és egyéb mérges dolgoknak ártalmai ellen”

A 113 évvel későbbi Pax corporis, azaz az emberi Testnek belső Nyavalyáinak Okairól, Fészkeiről, s azoknak Orvoslásának Módjáról való Tracta, a híres nagyenyedi polihisztor professzor műve, valójában az első nyomtatott magyar nyelvű orvosi könyv beosztása a szervek szerint történt, hatodik fejezete „Az asszonyi-nemnek nyavalyáiról” szól. Mindkét mű kihangsúlyozza, hogy orvoshoz nem jutó, egyszerű emberek számára készült. Költői kérdés, hogy ismerte-e Pápai Páriz a Lencsés-féle kéziratot, egyrészt mert bizonyíthatatlan, másrészt mert a Pax corporis 11 kiadásának jelentőségét nem befolyásolja. Ellene szól, hogy Lencsés gyógyászati készlete jóval gazdagabb és változatosabb, holott fordítva lenne logikus.

Az csak természetes, hogy midőn a kolozsvári orvosi fakultást Marosvásárhelyre parancsolták, az egyetem kiváló orvos történész professzora: Spielmann József és Lázár Szini Karola munkatársa hamar felfigyeltek Varjas Béla kiadványára. További tanulmányozását már a helyszínen folytathatták. Közben az anyaországban sem felejtették el, székelyudvarhelyi Kováts Ferenc tüdőgyógyász professzor kimutatta, hogy annak legalábbis a pulmonológiai része Jean Fernel neogalenista francia orvosnak az Universa Medicina (1554) című könyvéből lett magyarítva.

Varjas azt sem tudhatta, hogy a Teleki-tékában az Ars Medica egy XVIII. századi, erdőszentgyörgyi másolata is létezik, amelynek címlapján már olvasható Lencsés György neve. Erre először Alföldi Rezső hívta fel a figyelmet 1944 szerencsétlen esztendejében. Varjas visszakerült Budapestre, részéről az „ügy lezárult”, ám úttörő érdemét minden későbbi kutató kihangsúlyozza. Ezt tesszük mi is, mert a filoszok hajlandók róla megfeledkezni. Nem így Szabó T. Attila és Farczády Elek, akik a Spielmann-Lázár Szini kutatópárossal tisztázták a könyv sorsát és a szerző kilétét.

Lázár Szini Karola derítette ki, hogy Lencsés György egy gyulafehérvári dokumentum szerint 1593-ban hunyt el, 63 éves korában. Tehát 1530-ban látta meg a napvilágot, de születési helye változatlanul ismeretlen. Tanulási fakultása szintén bizonytalan. A „Váradi” előneve nemességre utal, ugyan akkor fontos támpont, hogy Marcello Sqarcialupi itáliai orvos az 1581. évi római tartózkodása alatt említést tett egy „Dominus Lenczius” nevű magyar kollégáról, aki hólyagbajaival kínlódott az örök városban. Könyve ezt a betegséget nagyon részletesen már-már a személyes élmény hitelével tárgyalja, tehát logikusnak tűnik a két doktor azonossága.

A kérdés még izgalmasabbá vált, amikor 1972-ben egy Foris Zoltán nevű nagybányai főorvos ajándékba kapta és tovább adta a becses munka erdőszádai (Szatmár megye) immár harmadik változatát. Ennek címoldalán szerepel az 1610. évi május 26-i váradi dátum, amelynek azonosításában Jakó Zsigmond is részt vett. Mindezekből az következik, hogy csak a Varjas közölte példány eredeti, mivel a szerző 1593-ban meghalt, a másik kettő már másolat.

Lencsés György igen képzett orvos lehetett, ennek a másfajta udvari beosztása sem mond ellent. Báthori István erdélyi fejedelemnek lengyel királynak például két orvosi végzettségű diplomatája, tanácsadója volt Gyulai Pál, illetve Hunyadi Ferenc személyében. Az előbbi kalandos életét és tragédiáját Kemény Zsigmond írta meg két kötetes regényében. Eredetileg a nagy ellenfél Bekes Gáspár titkára volt, majd Báthori István pártjára állva elkísérte urát oroszországi hadjáratába, 1587-ben hazatért Erdélybe, Báthori Zsigmond főkamarása lett, végül Báthori Boldizsár megölette.

Joannes Sambucus, azaz Zsámbuki János sem orvosként lett világhírű a XVI. századi Habsburg birodalom szolgálatában, hanem történetírói, könyvgyűjtői és könyvkiadói tevékenysége révén. Miért csodálkozhatnánk hát Lencsés doktor főszakács mesteri beosztásán!

Városunknak annyi a köze az első magyar nyelvű orvosi műhöz, hogy tehetséges szülötte, Varjas Béla publikálta először. Éles kritikai érzékére vall, hogy a szerzőség mellett, feltételezések alapján nem foglalt határozott állást. Megtették helyette nagy utódai, akik egyértelműen kihangsúlyozták a kézirat jelentőségét és első közlőjének vitathatatlan érdemeit.

Szállási Árpád dr.

2001. szeptember