MINDEN ELADÓ?

Kezdődött azzal, hogy egyes kormányok egyes időkben rajtaütésszerűen, érvényes, elfogadott egészségpolitika híján csak aktuális gazdasági kényszerek és vélt vagy valós pártérdekek mentén – racionalizációt, reformot emlegetve – elkezdték az intézményhálózat karcsúsítását, többek között azzal a felkiáltással, hogy a felszabaduló ingatlanok eladása búsás haszonnal kecsegtet, természetesen az ágazat és csakis az egészségügy részére

Most ennek csak legutóbbi és legnagyobb vihart kavaró hullámára utalnék, a neoliberális ámokfutás 2006-2007-es történetének szerves része. Jelzem, azóta üres a Lipót az OKI, se pénz, se posztó.

Időközben természetesen elkótyavetyélik a munkaerőt is. No, nem úgy, hogy a Köztársaság Kormánya meghirdetné, mondjuk orvosait a külföld számára. Nem, ilyet nem tesz. Igaz, azért nem mozdítja a kisujját sem, hogy az egészségügyben dolgozóknak megélhetését biztosító egzisztenciájuk legyen. Ölbe tett kézzel, mondhatni pimasz hanyagsággal szemlélik, hogy – amint azt épp az állami nyilvántartó hivatal adataiból tudni lehet – már közel 3000 fiatal-középkorú jól képzett és teherbíró szakorvost veszítettünk el, akik sohasem jönnek vissza, mostanában pedig egész biztosan nem.

Eladó volt keményen az egész TB kassza. Szerencsére az eladó elég dilettánsan kezdett az ügylethez, minek nyomán a potenciális vevők megtorpantak. Elbizonytalanodtak, a népszavazás pedig elsöpörte az egészet.

Aztán megpróbáltak eladni ezt-azt a működő intézményrendszert érintően is. Például egyes kórházak működtetési jogát. Az eredmény közismert és csődöt eredményező katasztrófa. Ki fizeti a révészt? Hát mi, betegek, adófizető polgárok, gyógyítók, s egyéb naiv törvénytisztelő fajták.

Idén pedig eladtak/eladnak bennünket szőröstül-bőröstül. Mert mi másnak lehet nevezni azt a költségvetést, amely mára százmilliárdos intézményi kintlévőséget, csődöket, ellenállást eredményezett. Nem kellett a magánbiztosítás? Hát akkor csináltak egyszeriben megint akkora deficitet a kasszába, ami annak előtte szokás volt, s aminek megszüntetését híres-hírhedt politikusok évszázados rekordként melldöngetve emlegettek, mint saját, világraszóló eredményüket. Aztán nem jött össze a dolog, hát visszacsináltak mindent.

És végül itt a minap megkötött alku az év hátralevő részének intézményfinanszírozásáról. Hát meg kell mondanom, momentán ez a legborzasztóbb. Az intézményeket tömörítő egyesületek vezetői eladták magukat pár rongyos milliárdért – nem véletlen nevezik ezt az eredményt az egészségügy Waterloo-jának.

Ilyen rövidlátó alkut sem a köztestületünk, sem egyetlen, magára valamit is adó szakszervezet nem írt volna alá. Igaz, nem is hívtak a tárgyaláshoz bennünket, ismerve konokságunkat. Ugyanakkor ezzel a megkötött alkut megalapozó tárgyalások törvényessége is megkérdőjelezendő, mivel a köztestületek és érdekvédelmi szervezetek jogára hányt fittyet a kormány e magatartásával.
Ami pedig azt illeti, a kormány jövőnket adta-adja el (sajnos, mint említettem, vevő is van rá), amikor a 2010-es költségvetés terhére tesz egyre felelőtlenebb ígéreteket a „kibicnek semmi sem drága” alapon.

Tényleg minden eladó? Vagy netán érdemes lenne egyszer végre kihúzni magunkat és netovábbot mondani.

Nyáron közzétettük az emberközpontú egészségpolitika alapvetéseit tartalmazó dokumentumot. Minden politikai erő megismerhette – elküldtük nekik. Most mégis, megint nem emberről, de egyenesen egészségiparról polemizál a napi sajtó. Ki kell mondani végre: a magyar ember, a magyar beteg, a magyar orvos, honfitársaink egészsége: NEM ELADÓ!

Aki pedig ezt képtelen, netán nem akarja megérteni, pártállástól függetlenül alkalmatlan arra, hogy a jövőben bármikor a gyógyító ágazatban vagy azzal bármiképp összefüggő döntéshozatalban szerepet kaphasson, részt vállaljon.

Dr. Éger István
Magyar Orvos
2009. október 24. október