A LÉGZÉSFUNKCIÓS VIZSGÁLATOK KIDOLGOZÓJA:

A klasszikus görög pneuma-tan tudatta velünk, hogy az élethez légzés szükséges, noha ezt az egyszerű megfigyelő gyakorlatból tapasztalhatta. A pneuma-teória lényege, hogy az életfontos anyagot tartalmazó levegő kerül az artériákba, amely, megóvja a szervezetet a szívműködés okozta felmelegedéstől. A vérkörökről akkor még természetesen nem volt szó, az artéria pneumáját is másképp képzelték. Mivel a sérült hullán a verőér üresen tátong, azt gondolták, hogy az a levegő áramoltatására szolgál. Aránylag későn, 1628-ban adta meg az angol Harvey a vérkeringés helyes magyarázatát, Lavoisier pedig 1777-ben a légzés lényegét: az oxigén-széndioxid cserét a tüdők hólyagocskáiban.

Az angol Davy bevezetett egy eljárást a reziduális levegő mérésére / 1800 /, honfitársa Hutchinson 1845-ben vitálkapacitás mérésére alkalmas spirométert szerkesztett. A századforduló a Nobel-díjas dán Krogh, valamint a brit J.S.Haldane megállapították az alveoláris gázfeszültség, a holttér, az alveoláris hártyán keresztül történő gázdiffúzió, valamint a légzési gázok kötődésének törvényeit. Az amerikai szerzők / Van Slyke és munkatársai / a sav-bázis egyensúly szerepére hívták fel a figyelmet.

A légzés patofiziológiájának és a légzésfunkcióknak egzakt vizsgálatában új fejezetet nyitott egy Amerikába áttelepült francia kutató, aki a német Forssmann és az amerikai Richard társaságában kapta meg érte a legmagasabb orvosi kitüntetést.

André Fréderic Cournand 1895. szeptember 24-én született Párizsban, ahol apja jól kereső fogász volt. Érettségit 1913-ban tett, utána beiratkozott a nagyhírű Sorbonne orvosi fakultására. Tanulmányait megszakította az első világháború, amelyet végig katonáskodott, orvosi oklevelet csak 1925-ben, doktorátust pedig 1930-ban szerzett. Disszertációját még a sclerosis multiplex kórképéről írta, majd a következő évben témát és hazát cserélt. Áthajózott az Újvilágba, ahol a New York-i Columbia Egyetem Belleveue kórházának tbc-s osztályán helyezkedett el. Az intézetet A.D.W.Richards professzor vezette, aki megbízta őt a légzés élettanának és kórtanának vizsgálatával, egy újonnan berendezett óriási kardiopulmonalis laboratóriumban. A technika fejlődése igényelte ezt, egyrészt az alkalmassági vizsgálatok elvégzésére, másrészt a megfelelő szakemberek képzésére. Közben értesültek Werner Forssmann heroikus szívkatéterezési önkísérletéről.

Cournand és munkatársai azonnal felismerték, hogy ez az új vizsgálati eljárás nemcsak a szív és a nagyüregek röntgendiagnosztikáját forradalmasítja, de másfajta lehetőséget nyújt a légzési elégtelenség fokának megállapításához is. A 30-as évek végén jelentették meg első közleményeiket, de a háború felé sodródó világ akkor már mással volt elfoglalva. Cournand és Richards tették a szívkatéterezést rutin eljárássá. Az első szívműtéteket ugyan még „csak” klinikai diagnózis alapján végezték / pl. Eisert Árpád Nyíregyházán az 50-es évek elején !, a szívkatéterezés elterjedése azonban óriási lendületet adott a szívsebészet, elsősorban a veleszületett szív-és nagyérrendellenességek, valamint a mitralis szívbillentyű elégtelenség sebészi megoldásához. Cournand szerint a szívkatéterezés egy aránylag kis rizikóval járó rutin eljárás. Ma már tudjuk, mennyire mindennapos beavatkozás lett. Lényegesen előbbre vitte, illetve kiegészítette a korábbi, elsősorban európai tudósok által kifejlesztett tüdőfunkciós eljárásokat.

A cournand-team alapvető kísérletekben mutatott ki olyan törvényszerűségeket a tüdőventilláció és a keringés között, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyik rendszer egzakt vizsgálata alapján következtetni lehet a másik rendszer értékeire. Megállapították a nyomásviszonyokat a nagy véredényekben, a szívüregekben, valamint a szív perctérfogatát. Ezenfelül lehetővé vált a shunt-ök / rövidzárlatok / kórismézése is. A kettős lumenű katéter kiterjesztése nagy haladást jelentett a szívkamra és a nagyerek szimultán vizsgálatának technikájában. Az artéria pulmonális katéterezése adatokat szolgáltatott a rendszer kezdetének nyomásviszonyaira. Septum-defektus esetén mérhetővé vált a bal pitvarban, valamint a nagy tüdővénákban a vér nyomásának vizsgálata. Az is kiderült, hogy ez mechanikus hatásokkal és kémiai ingerekkel / pl. oxigénhiány / befolyásolható.

Vizsgálataikat eredetileg tbc-s osztályon kezdték, így foglalkoztak a tüdőbetegek légzőfelületének beszűkülésével, továbbá a tüdőműtétek utáni állapot funkcionális következményeivel. Megállapították, hogy a művi légmell szövődményét, a mellhártya kérgesedését 4 év elteltével nem lehet dekortikációs műtéttel megoldani. Alapvető tüdősebészeti tételük, hogy féloldali tüdőkiirtás / pneumektómia / esetén a bennmaradt tüdőfél, amennyiben egészséges, képes a légzést biztosítani.

Cournand már 1934-ben akadémiai címet kapott, 1941-ben elnyerte az amerikai állampolgárságot, 1951-ben professzorrá nevezték ki.Tagja lett számos fiziológiai folyóirat szerkesztőbizottságának, egyik alapítója a „ Circulation” című rangos szaklapnak. A második világháború idején több tanácsadó testület tagjává választotta, számos kitüntetésben és elismerésben részesült, díszdoktori címekkel halmozták el.

Az 1956-ban tartott, Nobel-díj átvevő előadásának címe: „ A tüdőkeringés ellenőrzése emberben - néhány módszertani megjegyzéssel.”

A légzésfunkció vizsgálatok azóta sokat módosultak. Létezik Nemzetközi Légzésfunkciós Társaság, amely kongresszusokat tart. Az 1975. évire pl. Budapesten került sor. Bekerült a programba / Cournand érdemei elismeréseképp / a Cournand Lecture megtartása.

Magas kort ért meg 1988. február 19-én hunyt el. Ő még azon orvostudósok közzé tartozott, akik közvetlenül betegekkel is foglalkoztak.
Azóta a submolekuláris biológia „borult” az emlékükre.

Szállási Árpád dr.
1998. szeptember