AZ ESZERGOMI KOLOS KÓRHÁZ ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 2.

Folytatásokban szeretnénk megismertetni olvasóinkkal a kórházunk építéstörténetének 10 évét. Eközben betekintést nyerhetünk a korabeli Esztergom életébe, az akkori közéleti emberek döntéseibe, egykori kollegáink munkájába is.

Októberben írta alá a király a már idézett kinevezést.

Székvárosában azt várták, hogy nagy ünneplés keretei között fogadhatják, a hercegprímás azonban a leírt csendes, szinte észrevétlen módon érkezett Esztergomba. Nagyobb ünneplés nélkül történt meg február 7-én a prímási kápolnában a püspökké szentelése is, melyet Gelimber Alajos nuncius végzett Boltizár József és Palásthy Pál segédpüspökökkel együtt.

1892. március 10-én, Budán régi tanítványai - 80 tagú küldöttség - tisztelegtek nála Baross Gábor kereskedelmiügyi miniszter vezetésével.

A küldöttség vezetője így köszöntötte Vaszary Kolost:

...”Főméltóságodnak tanítványai nem is lehettek rossz tanulók, mert nem csak a tantárgy érdekességével, hanem tudományosságával s szíve jóságával is megnyerte őket. Sohasem tellett kedve a gyengébb tanuló megbélyegzésében, hanem atyai jóindulatával rábírta hibájának pótlására, valóban mestere volt tanítványainak a szó legnemesebb értelmében”...

Azért mert észrevétlen érkezett székvárosába a 14 éves prímássága alatt nem feledkezett meg Esztergomról. A kórházalapításra szánt 50 000 koronán kívül - melyről még bőven lesz szó - nagyobb összegű adományait a következők voltak:

Az esztergomi óvónőképző felépítését 16 000, a főgimnázium építését 10 000 koronával támogatta. Székfoglalója alkalmából az esztergomi egyleteknek 5 000 koronát, az esztergomi szentháromság szoborra 7 000 koronát adományozott.

Rendszeresen - évente - támogatta az esztergomi tanítóképzőt 22 400 koronával. Ebből a tanárokat fizették és 12 tanulót segítettek. Az esztergomi óvónőképző fenntartására évente 10 000 koronával támogatta. Ebből szintén a tanárokat fizették és segítettek 30 növendéket. A vízivárosi nőnevelő intézetnek évi 4 000, az esztergomi Ferenceseknek évi 600 koronát adott. Végül, de nem utolsó sorban - és erről is ejtünk még szót - az esztergomi közkórház építésének kölcsön- kamatát évi 2 000 forint erejéig átvállalta.

Esztergom kétségtelenül örömmel fogata az új prímást, pedig akkor még nem sejthették, mit jelent majd az ő munkássága a városnak.

1892. október 28-án délelőtt 10 órakor rendkívüli közgyűlés volt a városházán, melynek eredményeként Vaszary Kolos, Esztergom szabad királyi város díszpolgára lett.

Vaszary Kolos nélkül nem jöhetett volna létre, 1902-re az új közkórház, hisz 1895-ben 50 000 koronás felajánlásával lehetővé tette az építkezések megindítását.

Bár az új kórház építéstörténetében, 1892-ben a legfontosabb tény a prímás kinevezése és Esztergomba érkezése, az akkori egészségügy történetét áttekintve néhány más történésre is szeretném felhívni a figyelmet.

1892-ben a betegek gyógyítása Esztergomban a mai Simor János utca és a Terézia utca által határolt területen, a mostani szociális otthonban folyt. Ez a kórház is a szegényház intézményéből nőtt ki.

1831-ben a város Szajbeli József házát 2 800 ezüstforintért vásárolta meg, és 1835. október 10-én ide költöztették át korábbi helyükről / ma Kossuth Lajos u.62. / a szegényeket.

Palkovics Károly városi főorvos javasolta először, hogy a szegényházban gyógyítás is történjen: ”Legtisztább négy szobák találtatnak az érintett kórházban, ahová különféle betegek bevétethetnek, mert minden ház és minden céh bizonyosan inkább fizetne ide, mintsem a Budai Irgalmas Barátokhoz.”

1837-től Helischer József városi tanácsos és Bleszl Albert fáradhatatlan szervező munkájával és anyagi segítségével a szegényház átalakult “kór és szegények házává” vagy más elnevezésben “egyesült szegények és betegek házává”.

Az 1938-as nagy dunai árvíz az épületet jelentősen megrongálta. Nevezett polgárok hathatós támogatásával azonban sikerült újjáépíteni.

1839-ben megépült a kápolna és ez területileg is elkülönítette a két funkciót. “ A kápolna jobb szárnyán két tágas és illően bebútorozott szobákbúl álló szegények háza… bal szárnyán pedig két igen nagy szobával ellátott kórház…amelynek egyike megkülönböztetett személyek részére, másik pedig közönséges betegek számára bútorozva s egymástul egy konyhával elválasztva vannak”

Az 1838-1892-ig terjedő időszakban a kórház állaga egyre romlott, és mint látni fogjuk egyre nehezebben tudott megfelelni a növekvő igényeknek.

Mind gyakrabban merült fel annak a gondolat, hogy új közkórházat kell építeni. 1892-ben azonban még csak a kápolna renoválására nyílt lehetőség, melyet november 15-én szenteltek újra.

Az esztergomi sajtó csak rövid hírben számolt be arról, hogy Bobula János országgyűlési képviselő, fővárosi építő Esztergomba érkezett és megbeszéléseket folytatott a polgármesterrel dr. Helcz Antallal. Néhány év múlva fia ifj. Bobula János - számos építési tervet készített a város számára / pl. rodudnda / - lett a Kolos Kórház tervezője.

A helyi média ugyancsak néhány sorban ismertette, hogy a város szülöttét, Vándor Ödönt márciusban doktorrá avatták. Az egyik évfolyamtársa, Gönczy Béla volt. Mindkettőjük neve szorosan összefügg a kórház történetével.

Nem akármilyen évfolyam fejezte be ekkor a tanulmányait. Szállási Árpád kitűnő könyvéből megtudhatjuk, hogy ekkor végzett: Hültl Hümér, akit a későbbiekben “a kés Paganinijének” tiszteltek, vagy Vámossy Zoltán, aki ismert farmakológus, Tellyesniczky Kálmán, az anatómia, Aujeszky Aladár, a bakteriológia professzora lett, és Rigler Gusztáv, egyetemi tanár és az új esztergomi közkórház építésének egyik első szorgalmazója.

Neidermann József nevével Vaszary Kolos tanítványai között már találkoztunk. Október 18-án ő lett Esztergom rendőrkapitánya.