DR. HOLLÓ JÁNOS 75 ÉVES!

Ma már senki sincs a Vaszary Kolos Kórházban azok közül, akik ismerhették Holló Jánost. Itt kezdte pályafutását 1959-ben. 3 évig dolgozott nálunk. Először 1995-ben, majd 10 év múlva kerestem meg, hogy beszélgessünk a múltról. Most, hogy 75. születésnapját ünnepli, ezen beszélgetéseket felidézve gratulálunk neki, és boldog születésnapot kívánunk!

1995.

Mikor jártál utoljára Esztergomban?

- Jó néhány évvel ezelõtt. Sajnos idõbeosztásom nem nagyon engedi, pedig szívesen mennék. Ha eljutok oda, mindig nagy örömmel nézek körül az azóta megváltozott városban.

Milyen emlékeid vannak Esztergomról, és hogyan kerültél oda?

- A legkedvesebb és a legjobb emlékeim kötnek oda. Fiatal kezdő orvos voltam ott. 1959-ben végeztem a budapesti Orvosi Egyetemen. Akkoriban nem nagyon lehetett válogatni a pályakezdőknek. Nekem 2 lehetőséget ajánlottak fel. Mehettem volna az Élettani Intézetbe, ahol, mint medikus 4 évig demonstrátorként dolgoztam, a másik pedig az esztergomi belgyógyászat volt. Ezzel az utóbbi lehetőséggel éltem, mivel belgyógyász szerettem volna lenni. Így, bár budapesti születésű voltam és szüleim is itt éltek, leköltöztem Esztergomba.

Ki és mi fogadott téged városunkban?

- Amikor kiderült, hogy enyém az állás, egy hétvégén leutaztam oda és Naszlady Attila barátom fogadott, akit már előzőleg is ismertem. 1956-57-ben mikor az egyetemi oktatás szünetelt én bizonyos kapcsolatok révén a Sportkórházba kerültem. Bejártam Láng professzor úr osztályára. Naszlady Attila barátom ott dolgozott szigorlóként. Így ismerkedtünk össze. Szóval Esztergomban Attila örömmel fogadott. Azt mondta jó, hogy jössz, már Isten tudja hány napja vagyok ügyeletes, a hét végén már te leszel. Így indultam. Az első ügyeletemet sohasem felejtem el. Egy ileuszos beteget hoztak, akit nagy nehezen átadtam a sebészetre. Kiderült, hogy epekő ileusza volt.

Szólj néhány szót akkori főnökeidről, kollegáidról!

- Rajner Muki bácsira nagy szeretettel emlékszem vissza. Tőle sok mindent tanultam. A gyakorlati munka tapasztalatait tőle szereztem. A bélgyógyászaton együtt dolgoztam Naszlady Attilával, Tábori Lajossal, Boga Mariann-nal. Mohos Zolira, aki a közelmúltban halt meg, tisztelettel gondolok vissza. Példát mutatott emberségből, tisztességből, szakmaszeretetből. Értett a patológiához, a laboratóriumi munkákhoz, a belgyógyászathoz.

Milyen volt a kapcsolat a kollegák között. Túl azon, hogy a múlt persze megszépíti a dolgokat?

- Abban az időben jó volt ez a kapcsolat. A Tüdőgondozó feletti részen voltak az orvoslakások. 5-6 szoba közös fürdőszobával, konyhával, wc-vel. Egy héten egyszer, ha jól emlékszem csütörtökön, amikor mindig hideg vacsora volt, összejöttünk. Vagy a lányok / Seres Zsuzsa, Hídvégi Margit / készítettek meleg ételt, vagy kimentünk a Kis Pipába, esetleg a Fürdő Szálló éttermébe és ott vacsoráztunk. 1300 forintos fizetésünkből, akkor még erre is futotta.

Mennyi ideig dolgoztál Esztergomban, és miért hagytad el a várost?

- 2 évig dolgoztam Esztergomban. Ahogy említettem, Budapesten éltek a szüleim, szabad hétvégeimen állandóan hazajártam. Távozásom másik indoka az volt, hogy én már abban az időben vonzódtam a kardiológia irányába. Már korábban is kialakítottam bizonyos kapcsolatokat a Kardiológiai Intézettel, és ezt a kapcsolatot esztergomi éveim alatt is ápoltam. Az Intézet vezetője Gottsegen professzor volt és egy szép napon kaptam tőle egy értesítést, hogy van egy üres állása, amit felajánlott nekem.

Visszatérve a pályádhoz, egyszerű volt a távozásod városunkból?

- Nem tudom tudsz-e róla, de Komárom megye akkoriban védett megye volt, ami azt jelentette, hogy orvosok csak úgy egyszerűen nem hagyhatták el. Gottsegen professzor levelét, melyben leírta, hogy fogad, elvittem Bárdy igazgató úrhoz, aki nem döntött, hanem továbbította kérelmemet Tatabányára, ahol a megyei főorvos ráírta “népgazdasági érdekből; nem!” Fűhöz-fához fordultam és bizonyos kapcsolatok révén végül leszóltak telefonon a megyéhez, és így kerülhettem a új budapesti munkahelyemre.

Szólj néhány szót további pályádról!

- Abban az időben körforgás volt az Intézetben, ez Gottsegen professzor helyes elve volt. Dolgoztam a gyermekosztályon, a szívsebészeten. Annak idején én még a Haynal Klinikán tanulhattam és Pálos professzor volt a gyakorlatvezetőm. Ő átkerült az Orvostovábbképző Intézetbe és egy szép napon megkeresett azzal, hogy mivel nincs kardiológusa, nem volna-e kedvem átmenni oda. Akkor már Gábor György volt a Kardiológiai Intézet vezetője, és bár megpróbált lebeszélni, végül mégis átmentem az OTKI-ba. 1970-ben régi főnököm Szám István, aki a János Kórházban lett osztályvezető fõorvos, szintén megkeresett és átcsábított hozzá másodfőorvosnak. Ottlétem alatt kineveztek a főváros belgyógyász szakfelügyelő főorvosának észak-Budán. 1977-ben itt a Margit Kórházban megüresedett a belgyógyász osztályvezetői állás, ezt megpályáztam és el is nyertem. 18 éve dolgozom itt. Az első néhány évben általános belgyógyászati gyakorlatot folytattunk, majd sikerült az akkori körülmények között a legmodernebb kardiológiai profilt kialakítani még a régi épületben. Később felépült 2 új szárny és végül is jelenleg 5 belgyógyászati osztály működik a kórházban. Már az én közreműködésemmel alakultak ki a különböző profilok; az országos hírű nephrológia, gastroenterológia, angiológia és a hematológia.

Egy tudományában elmélyült kardiológus hogyan lesz kórházigazgató?

- Nem akartam pályázni, de a Margit Kórház főorvosi kara és a fiatal orvosok küldöttsége felkért és rábeszélt erre a posztra. Maga a feladat nem ért felkészületlenül, mert már bizonyos szintig bekapcsolódhattam a vezetési munkákba, mivel az előző főigazgató sok kérdés eldöntésében kikérte a tanácsaimat.

A szakmát naprakészen követni és ugyanakkor kórházvezetőnek lenni nem egyszerű feladat.

- 2 fontos dolog szükséges ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen; egyrészt jó csapat kell az osztályon és ez nekem szerencsére meg van. Igen jó gárdát sikerült összeválogatnom. Jelenleg az osztályon dolgozó valamennyi orvosom kardiológiai szakképzettséggel is rendelkezik. Szakmai szempontból - és nagyon vigyáztam rá, hogy emberi szempontból is - kitűnő kollegákat sikerült találnom. A másik dolog, ami feltétlen kell a két feladat elvégzéséhez, az a főorvosi kar. Úgy érzem egy absolut mellettem álló és támogató főorvosi kar van intézetünkben.

Több korosztályodbeli kollegával beszélgetve sokan nosztalgiáztak Esztergomról, amiben benne volt egyfajta szakmai nosztalgia is, aminek az volt a lényege, hogy bár akkor kezdő orvosok voltatok, de többet láthattatok a medicinából az extrauterin graviditástól az említett ileuszig, szélesebb skálán mozogtak a döntési szituációk. Kiélezve a kérdést ma egy kardiológus meg tudja-e állapítani a betegnél az acut ileuszt?

- Természetesen, ez általános orvosi követelmény. Bár érdekes a kérdés és egy példát hagy mondjak. Néhány éve tömeges ételmérgezés volt a környékünkön. Igen sok beteget hozott be a mentő. Mindenkit nem lehetett továbbküldeni, gyomrot kellett mosni és tény az, hogy ez bizonyos gondot jelentett, mert én a Boga Mariann és még néhány idősebb kollega álltunk neki a gyomormosásnak, mert a fiatalok soha se csináltak még ilyet.

Végezetül hobbyjaidról, családi körülményeidről kérdeznélek.

- A történelem az egyik terület, ami leköti érdeklődésemet. Sokat járok a Zeneakadémiára az Operába. Szívesen sportolok, teniszezem, síelek. Családomról röviden csak annyit, édesapám orvos volt, fiam szintén orvos lett. 2 éve végzett, bőrgyógyásznak készül, a lányom pedig közgazdász lett.

Köszönöm a beszélgetést

2005.

10 év telt el utolsó találkozásunk óta! Akkor az igazgatói szobában ültünk a Margit Kórházban. Most is ebben az intézményben beszélgetünk. Mikor jártál utoljára Esztergomban?

- Az eltelt 10 év alatt többször is voltam, és mindig nagy szeretettel és örömmel megyek oda. 2 héttel ezelőtt egy baráti társasággal néztük meg a Bazilikát és környékét.

Mennyire volt eseménydús ez a 10 év? Mondj egy nagyon jó dolgot és egy nagyon rosszat, ami ezalatt történt veled!

- Azért nehéz a kérdés, mert nagyon jó dolgok nem történtek velem, de hál Istennek rosszak sem.

Beszélgessünk a régmúltról újra egy kicsit. Kikre emlékszel ma is szívesen Esztergomból? Ki volt az igazgató akkor és milyen embernek ismerted meg?

- Ugyanazt mondhatom, amit korábban. Ma is Naszlady Attila, Boga Mariann, Tábori Lajos, Mohos Zoltán és Seres Zsuzsa jelenti számomra az Esztergomban töltött 2 évem emlékképét, ha a kollegákra gondolok. Bárdy Károly volt az igazgató, de én annyira fiatal voltam akkor, hogy nagyon kevés kapcsolatom volt vele. Első főnököm Rajner János volt a belgyógyászaton, akit mindenki csak Muki bácsinak nevezett. Nagyon sokat tanultam tőle, mind szakmailag, mind emberileg.

A mai Esztergomban elszomorító a Fürdő Szálló állapota. Te milyen emléket őrzöl róla?

- A mostani állapotát nem ismerem. A mi időnkben az orvosok kedvelt helye volt. Gyakran vacsoráztunk ott, vagy egy másik közeli étteremben, a Kis Pipában.

Érdekes, hogy téged és Naszlady Attilát is Gottsegen professzor „csábított el” Esztergomból.

- Azt hiszem, ez teljesen véletlen. Attila történetét nem ismerem. Engem pályám indulásától kezdve érdekelt a kardiológia és volt is kapcsolatom a Kardiológiai Intézettel. Amikor álláslehetőség adódott szóltak, és bár nem egyszerű körülmények között, de végül a Kardiológiai Intézetben folytathattam pályafutásomat.

Ma az intézet Gottsegen György nevét viseli.

- Gottsegen professzor úr komoly szaktekintély volt abban az időben világszinten is. Kardiológiai tudásom alapjait neki köszönhetem.

10 éve, mikor beszélgettünk a kórház igazgatója voltál, de elárultad, hogy nem fogod újra megpályázni ezt a posztot.

- Nem is pályáztam meg. 5 évig voltam a kórház vezetője. Az utódom felkért, hogy vállaljam el az orvos-igazgatói megbízatást, Azt még 8 évig csináltam. Ma nyugdíjas vagyok és már csak a minőségbiztosítás kérdéseiben segítem a kórházat. Örülök, hogy az osztályon a helyembe egy felkészült, kitűnő kollega László Zoltán került.

Milyen most a Margit Kórház helyzete?

- Mind a fővárosi kórházak többségében nehéz a helyzet. Nagyok a megszorítások mindenhol bizonytalan a jövő.

10 éve azt mondtad a Margit Kórházban 5 belgyógyászat van. Ez nekem már akkor is soknak tűnt.

- Közben már módosult a helyzet és itt is jelentős átszervezések történtek!

Mennyire változott meg a mindennapi életed az elmúlt évtized alatt?

- Ahogy említettem, nagy változások nem történtek. Operába, Zeneakadémiára azóta is szívesen járok. Van egy kis házam a Balatonnál, dolgozgatok a kertben és unokázok.

Jó egészséget kívánok mindehhez és köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.