DR. HAMVAS JÓZSEF 60 ÉVES!

Aki ismeri dr. Hamvas Józsefet, tudja, az elmúlt évtizedekben nem sokat változott. Persze ősz lett a haja és a bajusza, de ugyanazzal a mentalitással, szeretettel fordul a betegei felé, mint sok évvel ezelőtt. 60. születésnapja alkalmából, betegei, kollegái nevében minden jót kívánunk neki! Isten éltesse sokáig!

Letör, feldob, vagy csak elviseled a tényt, hogy 60 éves lettél?

- Természetesnek érzem. Inkább tartom jó állapotnak, mert sok mindenre feljogosít. Most, hogy életkorom a 60-as számmal megjelölhető egyfajta büszkeséggel is eltölt ez a tény, hogy ezt meg tudtam élni, relatív jó egészségben.

Akkor beszélgessünk erről a 60 évről!

- Nyergesújfaluban születtem 1953-ban. Születésemkor Tábori Lajos bácsi segédkezett, akiről nemrégiben nevezték el a Rendelőintézetet. Szüleim ezután Zalalövőre kerültek, ahol 8 évet gyerekeskedtem, majd 1963-tól Esztergomba jöttünk vissza.

Szüleidről megtudhatunk valamit?

- Édesanyám tanítónő volt, a tanítóképző igazgatójaként ment nyugdíjba.
Édesapám a zalalővői Állami Gazdaságban kezdte állatorvosi pályáját. Szerettem vele menni, figyelni a tevékenységét. Kicsit ez is orientált a gyógyító munka felé. Az általános iskolai tanulmányok után ezért is mentem biológia-kémia szakra a Dobó Gimnáziumba. Popovicsné, Gabi néni tanította a biológiát és Kékesi tanár úr a kémiát. Igen komolyan készítettek fel az egyetemre.

Az egyetemi éveidről milyen emlékeid maradtak?

- Büszkeséggel töltött el, hogy a SOTE hallgatója lehettem, élveztem azt a 6 évet.
Réthelyi Miklós volt a gyakorlatvezetőm az anatómiai gyakorlatokon, nagyon szerettem a tárgyat. Szentágothai professzor úrnál szigorlatoztam, színes egyéniség volt. Mindketten mély nyomot hagytak emlékeimben.

Hogyan választottál szakot?

- Szerettem volna sebész lenni, de sokat fájt a hátam és korán eldöntöttem, hogy inkább a belgyógyászat felé orientálódok.

Az esztergomi kórházat ismerted. Egyetem után nem idegen helyre jöttél.

- Minden gyakorlatomat itt töltöttem, sőt biológia-kémia tagozatosként Cseh Éva segítségével egy nyúlkísérlet is végeztem, azt vizsgálva, hogyan hat az adrenalin a nyúl vércukrára.
A végzés után a belgyógyászatra szerettem volna menni, de nem volt status, és így a laborban kezdtem. Arra emlékszem, hogy akkor még béka is volt a laborban a terhesség megállapítására. Az egyes osztályokon kislaborok működtek. Sokat tanultam itt Mohos Zoltántól és Cseh Évától. Alapvetően ők indítottak el a hematológia felé.

Emlékszem rá, hogy a belgyógyászaton ügyeletben centrifugával htk, és Bürker kamrában fvs és vvt vizsgálatokat végeztünk, a folyosón frakcionált próbareggeli vizsgálatok esetén ültek a betegek és szájukból lógott a szonda.

- Ez az időszak számomra nem vidám emlékeket idéz. Rendkívül rossz körülmények között dolgoztunk a belgyógyászaton. Nagy volt a zsúfoltság, súlyos, gyakran végállapotú betegeket próbáltunk kezelni. Gyakran a társalgóban is pótágyak voltak. Ma azt mondják, nagyon rossz az egészségügyünk, én viszont azt mondom, hogy az akkori viszonyokat össze se lehet hasonlítani a maiakkal.

A laboratóriumból elkerülve a belgyógyászaton kikkel kezdtél el dolgozni, hogyan sikerült a beilleszkedésed?

- Nagyon vágytam már a klinikumra, a laboratóriumi munkát átmenetinek tekintettem. Úgy érzem jó volt a fogadtatásom. Schnábel Róbert volt az emeleten az a kollega, aki a napi rutinba kezdett bevezetni. Felföldi Éva segítőkészen állt mindig mellettem. Kopasz Laci volt az emelet főorvosa.

Csak az emlékek szépítik meg a dolgokat, ha azt mondom: nem volt akkor rossz csapat a belgyógyászaton?

- Az emlékek persze megszépítik a múltat, hiszen voltak azért szembeállások Az egyik ilyen ellentét a földszint és az emelet között volt. Sokáig küzdöttem ellene, viszont azt tudomásul kellett vennem, hogy akik együtt dolgoznak, jobban ismerik egymást. Ez az ellentét azután Szontagh Csaba főorvos úr osztályvezetése alatt jelentősen mérséklődött.

Hematológiai érdeklődésedet, hogyan tudtad hasznosítani, egy alapvetően kardiológiai szemléletű belgyógyászati osztályon?

- Előttem van ma is az a beteg, aki elindított véglegesen a hematológia irányába. Tudtuk, hogy valami nem stimmel, de nem tudtuk egyértelműen megmondani a baját. Később kiderült, hogy leukémiás. Ne felejtsük el 1979-t írtunk. A beteg fővárosi centrumba került, de ott sem tudtak rajta segíteni. Ez a jelenség, hogy van egy betegcsoport, amelynek nincs megoldva Esztergomban az ellátása indított el egyértelműen, hogy ezzel foglalkoznom kell.

A gyakorlatban ez hogyan történt?

- Szontagh főorvos úr koncepciója szerint kerültem el Kelemen professzor úrhoz, akihez később is rendszeresen eljártam. Hetente bizonyos napokon betegeket beszéltünk meg,. 1984-től 1992-ig rendszeresek voltak a konzultációink.

Milyen embernek ismerted meg Kelemen professzor urat?

- Fantasztikus ember volt. Önbizalmat adott. Gyakran mondta nekem: „te ezt úgy is látod, érzed” Rengeteget tanított, közösen elemeztük a vérkép keneteket. Ma is ezen tapasztalatok alapján tudom végezni a rutin hematológiai tevékenységemet.

Hihetetlen fejlődésen ment keresztül az utóbbi években a hematológia is!

- Kelemen professzor végezte Magyarországon az első csontvelő átültetést. E mellett végzett embrionális őssejt átvitelt is. Nem transzplantációnak hívta, hanem bevitt bizonyos számú őssejtet, abban a reményben, hogy azok megtapadnak és gyógyulást eredményeznek. Ezek akkor természetesen még csak egyfajta kezdeti kísérletek voltak.

Mára az őssejt terápia a laikusok által is ismert beavatkozás és hihetetlen módon előreviszi a gyógyítás lehetőségeit!

- Igen. Megemlítenék még egy közös betegemet Kelemen professzor úrral, aki myelómásan gyermeket szült és ezután történt meg a csontvelő átültetése. A Szent László Kórházban ma is alkalmazzák a Kelemen féle nem letális előkészítést. Ez ma már alternatívája a teljes dózisú kemoterápiának. Összefoglalva azt mondhatom, hogy a myelómát a csontvelő transzplantációval krónikus betegséggé tudták szelídíteni.

Egy hematológiai szakvizsga után, azt hinné az ember, hogy klinikai munka következik, tudományos karrierrel és professzorként éled meg a 60. évedet. Nem így történt!

- Vannak emberek, akiket a pálya motivál, engem a pálya és a hely is! Hívott egy barátom Kaposvárra, hematológiai centrumba, de nem mentem el. Amikor egy kongresszus kapcsán lejött Esztergomba és megismerte ezt a várost, azt mondta: megérti, hogy miért nem jöttem el Kaposvárra. Valójában nagy dilemma volt számomra, de kevésbé tartottam fontosnak a szakmai karriert. A gyerekeim is nagyon szerették Esztergomot. Azt gondoltam, hogy ha itt biztosítani tudok alap hematológiai ellátást, akkor az megfelel a betegeknek, a városnak és nekem is.

Viszont nem a belgyógyászatról fogsz nyugdíjba menni, hiszen váltottál és családorvos lettél.

- Az egyértelmű volt számomra, hogy egy ilyen kis város nem bír el egy ilyen pénzigényes szakterületet a kórházában, mint a hematológia, tehát a szakmai ambícióimnak korlátai vannak. Tudomásul kellett vennem a reális lehetőségeket. Esztergomban legfeljebb szakrendelői szinten lehet hematológiával foglalkozni. Ezt viszont egy bázistevékenység mellett el tudnám végezni. Ezek után a bázistevékenységről kellett elgondolkodnom.

Nem lehetett egyszerű döntés!

- 47 éves koromban mentem ki az osztályról a területre és lettem családorvos. Ma úgy érzem, hogy az elképzeléseimet megvalósítottam. A terveimet valóra váltottam. Most, hogy mint családorvost felkértek hematológiai szakrendelésre, teljesnek érzem a tevékenységemet.

Rád nem jellemző, de én úgy érzem, hogy a kórházi és a családorvosok között egyre nő a távolság az elmúlt években. Szerinted mi ennek az oka?

- Így látom én is, de nem magunkat tenném ezért felelőssé. Egészen más volt régen a munkánk. Nem volt ekkora leterheltségünk, mint ma. Jutott időnk egymásra is. Ma hihetetlen terhelésnek van kitéve minden kórházi és alapellátó orvos. Egyszerűen nem jut idő az elegáns, egymás közötti kommunikációra. Ha pedig nem beszélünk, beszélgetünk, akkor előbb-utóbb nem fogjuk érteni egymást.
Ezt a problémát az élet hozta és változtatni kellene rajta. Változik is, mert azt látom, hogy ha közösen tenni kell egy beteg érdekében, akkor több szakterület orvosa is össze tud fogni.

Egyre többet hallani ma a családorvoslás válságáról. Mi erről a véleményed?

- Csak az alapellátásban dolgozva nagyon nehéz egzisztenciát teremteni illetve fenntartani. Én ezt csak úgy tudtam megvalósítani, hogy feleségem is dolgozott. Nagyon nehéz helyzetben van ma az alapellátás. Az alapellátókban az tartja még a lelket, hogy fontosnak érzik a feladatukat, a beteggel történő első találkozást a betegek gondozását, és érezhetjük azt, hogy a betegeknek is szükségük van ránk

Említetted a feleségedet. Előnyt vagy hátrányt jelentett számodra, hogy sokáig egy helyen dolgoztatok?

- Feleségem főgyógyszerész volt a Kórházban és már nyugdíjas. Ezt a helyzetet is most tanuljuk. Úgy éreztem mindig, hogy segíteni tudta a munkámat. Egész életünkben így volt ez. Adódik ez abból, hogy már az egyetem előtt ismertük egymást..

Eddigi beszélgetésünk úgy érzem pozitív kicsengésű. Voltak-e a pályád során kudarcok?

- Már 2000 előtt is terveztem a családorvoslást. Az hogy egy speciális szakterületet is műveltem, ez mindig is pozitívan motiváló erő volt számomra. Olyannal foglalkozhattam, ami érdekelt, és azt gondoltam magamban, hogy segíthetek olyan betegeken, akiken mások nem tudhatnak. Elképzelésem szerint családorvosként is folytathatom ezt szakrendelés szintjén, de volt egy viszonylag hosszú időszak, amikor ezt nem tudtam folytatni.

Hány beteget látsz el a hematológiai szakrendelésen?

- 3 órában 10-15 beteggel foglalkozok. Ez döntően malignus hematológiai kórképek gondozását jelenti. Ezen betegek számára felírhatók 1-2 kemoterápiás szert, mellyel betegségük egyensúlyban tartható. Úgy érzem a korábbi kórházi ismertségem okán is számos kérdéssel keresnek meg a kollegák betegeik ellátása során. Ezeket többnyire meg is tudom válaszolni.

A családorvoslás és a hematológia mellett mi fér még bele a 24 órádba?

- Szeretek mozogni, sportolni, túrázni. Szívesen mélyülök el másfajta tudományokban is. Ilyen például a filozófia. Szeretem Hamvas Béla műveit, de nem áll tőlem messze a szórakoztató irodalom sem. Mostanában gyakran ülök le házimozi rendszerünk elé és filmeket nézek Tarkovszkijtól a szórakoztató filmekig.

Családodról megtudhatunk valamit?

Az orvoslást gyermekeim nem folytatják Kisebbik fiam, Levente geográfus, logisztikus, barátnője fogorvos hallgató. Nagyobbik fiam, Gergő Angliában a Központi Bankban elemző, ott megnősült, unokánk még nincs.

Mindig higgadt embernek ismertelek. Nehezen tudom elképzelni, hogy földhöz tudsz vágni valamit, vagy kiabálni tudsz valakivel, Alaptermészeted vagy ennyire tudod fegyelmezni magad?

- Higgadtnak hiszem magamat én is. Sokáig tolerálok dolgokat viszont el tud szakadni nálam is a cérna. Munkatársaim ezt az oldalamat is ismerik. Tudok ideges, ingerült és feszült is lenni. A 60 év azt is meghozta, hogy a kommunikációt megtanultam mind a betegekkel, mind a kollegákkal.

Megint sikerült egy elégedett embert találnom beszélgetőpartnernek?

- Igen. Azt gondolom úgy tudtam alakítani az életemet, ahogy terveztem.

A hátralevő évtizedeidre milyen terveid vannak?

- Ne mondd, hogy hamar elmész, mert akkor várják majd, hogy elmenj. Szeretnék dolgozni, amíg hagynak, és amíg látom, hogy el tudom látni a munkámat. Szeretnék akkor visszavonulni, amikor még lesz annyi erőm, hogy egy kicsit másra is rászokjak.
Úgy látom, nekünk, orvosoknak az élete egyenlő a munkával és utána belepusztulunk. Szeretném magam egy nyugdíjas korra is átmenteni, amikor kiteljesíthetem azt, amire eddig nem volt időm.

Köszönöm a beszélgetést.
Isten éltessen sokáig!!

Osvai László dr.

.