DOKUMENTUMOK A KOLOS KÓRHÁZ MULTJÁBÓL 18. [1]

Mielőtt párhuzamot vonnék a múlt és a jelen történései között, engedtessék meg, hogy egy 2002. október 1-i dokumentumot idézzek, melyet a kórház valamennyi főorvosa megkapott. Abban az időben a kórház főigazgatója dr. Sólyom Olimpia, orvosigazgatója pedig dr. Pák Gábor volt. Ma már kevesen emlékeznek ezekre az időkre, de ezt a „jelentést” az intézmény vezetése és valamennyi főorvosa olvashatta. /folytatás/

„Amikor a Minisztériumtól kaptunk 100 milliót, a város is ígért 100 milliót. Ezt is a tanácsnoknak köszönhetjük, hogy nem kaptuk meg, mert úgy terjesztette elő”. – természetesen semmi ilyen előterjesztés nem volt! Ellenkezőleg 2000. november 6-án ezt írtam a költségvetés tervezetéhez: „Ha a Vaszary Kolos Kórház működési jogát visszakérjük ezt a 2001. évi költségvetésünkben a prioritások között, kiemelten kell kezelnünk. Véleményem szerint a mai körülmények között ezt a döntést minimálisan 100-150 millió forinttal kell támogatni!”

„Másodkézből tudtuk meg csak azt is, hogy a konténerek eladásából befolyt pénzből nem csinálhatunk parkolót, mert hajléktalan szállás lesz kialakítva” – hónapokig sürgettem az eladást, mely végül megtörtént olyan alacsony összegért, amiért semmit nem lehetett volna építeni. Az ominózus parkolót végül is nem a kórház, hanem kitartó lobbizásom eredményeként a város építette meg 6 millió forintért.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a kórházi épületek eladásából befolyt összeggel, ez volt a válasz: „Nem tudjuk így kiüríteni sem őket. Egyébként van olyan vélemény, hogy az ebből származó pénzt sem a kórházra kellene költeni” –
Bizottsági szinten valóban felmerült, hogy az épületek eladásából származó pénz egy része a város egészségügyének más területén is hasznosítható legyen, de a leghatározottabb tiltakozásom alapján olyan állásfoglalás született, - és ezt hagyta jóvá a testület is – hogy a teljes összeget a kórházra fordítsa a város.

„Itt / Esztergomban / 3 évente 3 hónapig kell szűrni, amikor bérelhetünk egy mobil gépet, Dorog egy 30 milliós gépet fog venni” – mondta orvosigazgatónk, aki a Dorogi KHT felügyelőbizottságának is tagja – A 3 évente 3 hónapig tartó szűrés egyetlen szakmai ajánlásban sem szerepel. Azóta Esztergom 18 millióért vett gépet és megoldotta a tüdőszűrést.

Utólag is szomorúnak tartom, hogy bár 2 rendkívüli főorvosi értekezlet is foglalkozott az ominózus 18 millió forinttal és a tanácsnok sorsával, / „”a kórházérdekeket nem képviseli a tanácsnok” / egyikre sem kaptam meghívást. Úgy írták alá a tevékenységemet mélyen elítélő dokumentumot a főorvosi kar tagjai, hogy nem méltattak arra, hogy meghallgassák az érveimet! Szó nélkül elfogadták a főigazgató asszony érvelését, miszerint azért nem kaptam meghívást, mert már nem vagyok főorvos…

Végül a laikusokból álló testület akceptálta a kórházvezetés, valamennyi főorvos által aláírt véleményét és megváltoztatta döntését. Így a kórház által kért célokra lehetett fordítani a 18 milliót /- bár SBO ma sincs az intézményben, a telephely koncentrálás sem valósult meg a tervek szerint, és a második tél lesz, amikor fűteni kell a kiürített véradó állomást…/

A kórház nyert 18 milliót, de azzal, hogy ellehetetlenítette a kórházi tanácsnokot, kifejezve azon óhaját is, hogy nincs szükség a munkájára meggyőződésem sokkal többet vesztett.

A 2001. évi iparűzési adókedvezmények során, felvetettem, hogy az iparűzési adóból befolyó összegből bizonyos százalék fordíttassák a kórházra. A sport lobbi ugyanígy vélekedett a sportról. Végül a kérdés lekerült a napirendről, de meggyőződésem, ha magam mögött tudhattam volna a kórház vezetését és a főorvosi kart, nem 18, hanem sokkal több millióhoz juthatott volna a kórház!

A vezetés azonban továbbra is az ellehetetlenítésemre „játszott”
Az 1,2x1,4 m-es főorvosi szobámban elgondolkozhattam azon, hogy érdemes e tenni bármit ezért a kórházért. 25 évi munka után a nyári időszakban műanyag csövön keresztül oxigént vezettem a „szobámba”, mert 5 perc ott tartózkodás után már az ájulás kerülgetett. Ebben a „szobában” fogadtam a vendégeimet, orvosokat, képviselőket, polgármestereket is. / 1 alkalommal a Város Egészségügyi bizottsága is tartott itt kihelyezett ülést. / Nekem kellett magyarázkodni. Mások helyett szégyellni magam!
Önérzetes ember ilyenkor felborítja az asztalt és távozik. Fontolgattam ennek a lehetőségét is, hisz ez volt valószínűleg a cél, de ekkor már megjelent a kórház építéstörténetét feldolgozó kiadványom, és dolgoztam a kórház 100 éves történetét összefoglaló könyvemen. Ismertem és ismerem a kórházat. Tudom, hogy a vezetés soha nem volt azonos a Kolos Kórházzal. Volt itt nagy tudású, országos hírű, sok évre előre gondolkodó tehetséges irányító, és volt itt kis zsarnok, pitiáner, gyengekezű igazgató. A mindenkori vezetők nem jelentik a Kórházat. Az több, más sokszorta nemesebb kategória.
Nem a mindenkori vezetőkért kell támogatni ezt a 100 éves intézményt! Eljön majd az idő, amikor lehetséges lesz úgy szeretni ezt a kórházat, hogy az nem kell, hogy kötelezően egybeessen a vezetők elképzeléseivel.

2001. március 15-én javaslatomra az Országos Mentőszolgálat Esztergomi Szervezete Pro Urbe kitüntetésben részesült
Ugyanezen évben elindítója voltam annak a kapcsolatfelvételnek, mely az esztergomi és a párkányi egészségügy szereplői között azóta végbe ment. Szerettem volna, ha élőbb, személyes kapcsolatok jöttek volna létre a Duna két oldalán. Mi azonban több alkalommal tettünk propagandisztikus kijelentéseket, idő előtt fogalmaztunk meg olyan együttműködési készséget, mely elriasztotta a túloldali kollegákat. A protokolláris kapcsolatok ma is meg vannak, de ami a lényeg, a mindennapi betegellátás gyakorlatában semmi érdemi előrelépés nem történt.
A Mária Valéria híd átadása kapcsán megítélésem szerint egyedülálló esemény történt, amikor a 2 ország orvos kamaráinak vezetői találkoztak a Királyi Várban. A sikeres rendezvény kitalálásában, szervezésében, lebonyolításában lényeges szerepem volt. A kórház vezetője erre az eseményre nem tudott eljönni.
Sikerült a Tüdőgondozó ügyét is rendezni. A kórházvezetés a várospolitikai megközelítést nem fogadta el, de az ÁNTSZ és a szakkollégium véleményével már nem tudott szembeszállni, és a város 18 millió forintért tüdőszűrő gépet vásárolt.

Leel-Őssy professzor úr – a megyei Egészségügyi Bizottságban elhangzott javaslatom alapján, melyet a bizottság egyhangúan megszavazott – a „Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díj” első birtokosa lehetett.
A kórházvezetés által kárhoztatott Gönczy Béla díjat 2. alkalommal a testület beterjesztésemre Szállási Árpádnak ítélte oda.
Természetesnek tartom, hogy mint képviselő, adott esetben más legyen a véleményem, mint a kórház vezetésének. A működtetés megyétől való visszavételében is más volt a véleményem.
Ha nem ez a viszony a menedzsment és a 2 orvos képviselő között,  sokkal jobb kondíciókkal jött volna létre a visszavétel.
A Testületnek egy különbizottság létrehozását javasoltam, mely az átvétellel kapcsolatos kérdéseket tárgyalta volna. Ezt a javaslatomat is lesöpörte a kórházvezetés, azzal, hogy semmi szükség különbizottságra, - mely előbb áttekintette volna a kórház helyzetét, - az átvételt megoldja a kórház és a városháza megfelelő irodája.
Meggyőződésem, hogy ha az átvétel előtt kiderülnek olyan problémák, mint például az energetikai szerződéseink – és ez csak 1 a nyilvánosságra került korábbi helytelen döntések közül! – akkor másként lehetett volna újra működtető a Város. Ez azonban a jelek szerint nem volt érdeke a menedzsmentnek.
Külön elemzést igényelne, hogy 1994-ben az adósság állományunk nem haladta meg az 50 milliót, míg 2002-ben pedig több mint 300 millióval tért vissza Esztergomhoz a kórház.
Kinek mekkora része volt ebben, és kinek mekkora része volt abban, hogy ilyen módon tudtuk csak átvenni a kórházat?

Az elmúlt hónapokban teljesen egyedül maradtam. Éreztem és érzem most is az őszinteség hiányát. Tudom, hogy kifele nem célszerű a problémákat megjeleníteni.
De mi már befele sem tesszük!! Elhittük, hogy mi vagyunk a magyar egészségügy ékkövei!
Egyedül maradtam.
Egyedül voltam 2002. január 6-án a Belvárosi temetőben, amikor virágot tettem Gönczy Béla és Vándor Ödön sírjára! 100 évvel ezelőtt január 6-án indult be a gyógyítás a Kolosban. Arra gondoltam akkor, hogy vajon mire használta azt a 1 200 000forintot az  PR cég, akivel a kórház szerződést kötött.
Egyedül voltam szeptember 1-én is a kápolna előtt, amikor a zárókő letételi ünnepség 100 éves évfordulója volt. Egyedül álltam Gönczy Béla – kezdeményezésemre – felújított síremléke előtt, amelyhez a főorvosi kar azért egységesen hozzájárult. Egyedül álltam Feichtinger Sándor emléktáblája előtt is születésének 185-ik évfordulóján. / Kit érdekel egy ilyen emléktábla és egy ilyen évforduló /
Az egyik utolsó ténykedésemként, mint képviselő még 3,5 milliót szavaztattam meg a kápolna befejezésére. Szerettem volna ott egy kiállítást létrehozni ott. A kivitelező, aki ezért az összegért vállalta, hogy 3-4 hét alatt befejezi a kápolna kiépítését, közölte velem, hogy a kórházvezetés leállíttatta a munkát, először egy bizottság fogja meghatározni, hogy mi legyen a kápolna további sorsa és majd utána lehet szó építésről. Félő, hogy elvész a pénz és a kápolna a 100. évben sem lesz kész teljesen.

Közel 100 lakást osztott ki az önkormányzat útján 2002 szeptemberében. Szerettem volna a kórházi dolgozóknak segíteni, hisz a pályázatokat elbíráló bizottság tagja voltam / úgy gondolom néhányuknak tudtam is /
Unszolásomra a szakszervezetétől kaptam egy papír fecnit, amire a kórházi pályázók voltak felírva nem teljes létszámmal…

4 év munkájával megírtam a kórház építéstörténetét 1892-1902 között, majd a 100 év történetét is. A centenáriumi ünnepség előtt elfelejtettek Szállási professzornak szólni, - hogy az „Osvai” a kórház árulója és nevét célszerű mélyen elhallgatni – és ő röviden utalt erre a tevékenységemre! …
Negyedszázada vagyok a kórház dolgozója. Tettem a dolgom, abban a hitben, hogy legjobb tudásom szerint teszem azt, a betegek és a kórház érdekében. Az elmúlt 4 évben ennyi tellett a tehetségemből, de hogy „csak ennyi” abban másoknak is része van. Nehéz úgy dolgozni, hogy egy teljes főorvosi kar írja alá: nincs szükség a munkádra!
Ha 50 év múlva valaki a kórház dokumentumai között ráakad a 2000. november 24.-i és a 27.-i rendkívüli főorvosi értekezlet jegyzőkönyvére azt olvashatja ki belőle, hogy a 21. század elején dolgozott itt egy „osvai”, akinek tevékenységét a kórház vezetője, - mikor vissza szerette volna állítani Horeczky Géza, Rajner János, Szigetthy László. Teleki Kálmán, Mohos Iván örökségét,- tevékenységét így minősítette: „ilyen alattomos, rossz szándékú dologgal régen nem találkoztam.”…
25 éve dolgozom az esztergomi kórházban. A 100 éves kórház történetében ez a negyed század jelentős idő. Hát még egy ember életében. Élmények, történések, tanúságok! Persze mindez magánügy!...

Esztergom 2002. október 1

„Osvai”