MŰVÉSZETEK ÉS ORVOSLÁS

„Műalkotások a Vaszary Kolos Kórházban” címmel jelent meg a Kolos füzetek legújabb, hetedik száma. Ennek apropójából tartották november 28-án délután a „Művészetek és orvoslás” című konferenciát a Fresenius Dialízis Központban.
 

Az igazán tartalmas délutánon először a rendezvény szervezője és a füzet felelős szerkesztője dr. Osvai László főorvos ismertette a füzet tartalmát: melyből kiderül a kórház falai között sétálva nem csak az orvosok, hanem az ipar- és képzőművészeti alkotások is segítik a betegek gyógyulást.
Ezek után a hallgatóság Prokopp Mária művészettörténésztől részletesen megtudhatta milyen képzőművészeti alkotásokat rejtenek a kórház falai. Az előadásból kiderült például kinek a keze nyomát dicséri az a dombormű melyen a cethal előtt Jónás próféta látható, valamint milyen szépségei vannak a kórházkert bejáratánál található „Anya és gyermeke” című kőszobornak, melyet 1952-ben Martsa István alkotott.
Lánya édesapja és nagybátyja, Martsa Alajos munkásságáról beszélt. És, hogy hogyan kapcsolódhat egy orvos és a művészetek egymáshoz? azt a résztvevők dr. Zsemberi Dezső főorvostól tudhatták meg, aki a művészetek pártfogójaként hosszú évek óta gyűjti különböző korok képzőművészeti alkotásait, domborműveit, metszeteit, érmeit.
A délután zárásaként Farkas Elek segítségével kiderült milyen véleménnyel lehetett például Mozart az orvosokról és hogyan jelenítette ezt meg a Figaro házasságában.
P.Sz.