155 ÉVE SZÜLETETT WILLIEM EINTHOVEN

Szállási Árpád írásának ismétlésével emlékezünk  Williem Einthoven 115.-ik születésnapjára. A professzor úr az EKG megjelenésének 70.-ik évfordulójára jelentette meg írását 1994-ben
 

 A kardiológia történetében a stetoszkópia / 1839 Skoda /, a röntgensugár /1901/ után időrendben az EKG felfedezése a legfontosabb dátum, melyért hetven esztendővel ezelőtt kapott Nobel-díjat a holland Willem Einthoven professzor, aki az általa szerkesztett húros galvanométerrel elsőként regisztrálta a szív akciós áramának hatásmechanizmusát.
Már az elmúlt század hetvenes éveiben leírta Kölliker és Müller, hogy minden izom-összehúzódás, így a szív systole-ja is elektromos áram termelésével jár, míg A.D. Waller angol fiziológus kimutatta, hogy a szívben indukált áram a test különböző részei között potenciál-különbséget hoz létre, amely érzékeny mérőműszerrel, pl. kapillár-elektrométerrel vizsgálható. Ha tehát az áramot a kezekről és a lábakról a mérőeszközökhöz vezetjük és az áramingadozásokat mérjük, azok a szívműködés ritmusát mutatják. Az így kapott kitérések görbén rögzíthetők, s ezt hívják elektrokardiogrammnak. Minthogy a Lipmann-féle kapillár-elektrométer tökéletlensége miatt a közvetlenül készített görbék nem adták vissza pontosan a mindenkori potenciál-változásokat, új műszerre volt szükség, amely az adatokat időveszteség nélkül, pontosan jelzi. Ezt az új műszert szerkesztette meg Einthoven, a Leyden-i élettani intézet professzora még 1903-ban. Előbb forgótekercses galvanométerrel folytatott kísérleteket. Ennek mágneses sarkai között dróttekercs van felfüggesztve, amelyen ha elektromos áram halad keresztül rajta a mágneses térben jól elmozdul. Azonban a durva dróttekercs alkalmatlannak bizonyult kis potenciaváltozások kimutatására, ezért Einthoven új megoldásként rendkívül finom kvarcból készült, sokkal érzékenyebb húrt alkalmazott, melynek szenzibilitását fokozta az ezüsttel történt bevonás. A régi elv és az új műszer most már lehetővé tette a szív akciós áramának indirekt, viszonylag pontos vizsgálatát. 1906-ban észlelte először, hogy az egyes szívbetegségek /mert ekkor már az elmélet és klinikai gyakorlat összekapcsolódott/ különböző elváltozásokat jeleznek az elektrokardiogrammon. Előbb öt évig csak az egészségesek akciógörbéit vizsgálta, hogy biztos alapot teremtsen a kórosak jellemzőinek felismerésére. Minden egyes hullámot külön-külön is analizált és megmagyarázta annak hatásmechanizmusát. Ezzel megszületett az elektrokardiográfia, röviden az EKG, amely az egyik legfontosabb diagnosztikai eljárásként azóta is folytatja diadalútját. Szerkesztőjeként méltán jutalmazták 70 évvel ezelőtt a legmagasabb kitüntetéssel, az orvosi és élettani Nobel-díjjal.
Társai közül külön ki kell emelni Thomas Lewis szerepét, aki ellenőrizte, figyelemmel kísérte és megerősítette Einthoven megállapításait, propagálta annak alkalmazását. Mert az új iránt nem mindenki egyformán fogékony.
A derék holland professzor még a szívizom akciós áramát regisztrálta: ma már az akciós árammal anód-áramkört vezérelnek, ami lehetővé teszi ezen akciós áram szinte korlátlan felerősítését és így sikerült hordozható EKG megszerkesztése, majd tranzisztorok alkalmazásával egészen miniatürizált japán műszer kivitelezése, amelynek segítségével a megadott központban telefonon továbbítható a kapott görbe és így megoldható a konzílium a központi ügyeletes kardiológussal.
Einthoven felfedezésének naponta vagyunk többször szemtanúi. Az EKG-val a szívbetegségek eddig nem is sejtett titkaihoz tudunk hozzájutni, ami a kardiológia mérhetetlen és mással nem helyettesíthető fejlődését eredményezte. Önálló tudománnyá vált, külön szakkönyveket és szakembereket igényelve. Az EKG hatásmechanizmusának elvére épült az ideggyógyászatban alkalmazott elektroenkefalográfia /EEG/ bevezetése is, a kóros agyi folyamatok felismerésére.
Végül pár szót a zseniális konstruktőrről. 1860 május 21-én született Jáva szigetén, amely még holland gyarmat volt. Hazatérve 1878-ban beiratkozott az Utrecht-i egyetem orvosi fakultására, ahol 1885-ben doktori fokozatot szerzett, s még ugyanezen esztendőben meghívták Leyden patinás univerzitásának élettani tanszéke. A Nobel-díjat 1924-ben kapta, s 1927 szeptember 28-án hunyt el. Ha felébredne, a mai készülékekre aligha ismerne rá, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy őt tekintjük a modern kardiológia megalapítójának.

1994.IV.03.
Szállási Árpád dr.