ÁLLÁSFOGLALÁS

A Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészség-gazdaságtan Tagozat és Tanács METT-2015/1. sz. együttes állásfoglalása az OEP által összeállított Módszertani Útmutatóról, amely a Megyei Egészségügyi Egyeztető Bizottságok részére készült.

A Tagozat és Tanács tagjai által összeállított vélemény[1] a 2015. január 14-i keltezésű Módszertani útmutatóról (továbbiakban Útmutató) került kialakításra, amely a közfinanszírozott aktív fekvőbeteg szakellátás 2014. teljes év finanszírozási adatainak felhasználásával az ellátórendszer lakosságarányos újradefiniálásához kíván támpontokkal szolgálni, és alapját képezi a megyei egyeztető tárgyalásoknak.
Mindenekelőtt az Egészségügyért Felelős Államtitkárság figyelmébe szeretnénk ajánlani a Szakmai Kollégium illetékes tagozatait szakmai anyagok előzetes véleményezésére,  a testületeket elsődlegesen e célra hozták létre, az EMMI és az Államtitkárság részére történő tanácsadás és szakmai döntéshozatal támogatása kiemelt fontossággal bír munkánk során.
 
I.                        Összegző megállapításaink az Útmutatóról
Az OEP szakmai műhelyeiben készített Útmutató – általunk megismert kidolgozottságában – nem alkalmas a kórházi kapacitások átrendezésének támogatására, mivel a szükségleteken alapuló kapacitástervezés alapvető módszertani szabályait az Útmutató elkészítésénél nem vették figyelembe, ebből fakadóan az abban képviselt javaslatok nem képesek megalapozott döntéseket előkészíteni az egyeztető bizottságok részére a kijelölt témákban.
Az Útmutató figyelmen kívül hagyja a szerves fejlődéssel kialakult betegellátási viszonyokat, folyamatokat, amiben az ellátók közötti feladatmegosztások a Semmelweis tervben megfogalmazott célkitűzések talaján már elindultak. E folyamatok finomra hangolására ugyan szükség lenne, de annak mértéke nem éri el a jelenleg bekínált nagyságrendet. A szakmai megalapozást nélkülöző megyei TVK újraelosztási rendszer bevezetése új feszültséget támaszt, anélkül hogy bármilyen régi problémát kezelne.
Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság számára javasoljuk, hogy az Útmutatót vonja vissza, helyette kérje fel a GYEMSZI-t (ÁEEK-et) és az OEP-et, hogy közösen dolgozzanak ki egy új útmutatót, amely megfelel a kapacitástervezés szakmai szabályainak.
Az Államtitkárságnak a fentieken túl, érdemes lenne átgondolnia, hogy a jelenlegi fix költségek mellett – a változó költségeket is figyelembe véve – a fekvőbeteg szakellátás számos területe veszteséges, ezért a nullszaldós költségvetés elérését csak a fix költségek csökkentésével lehetne "orvosolni". Ez viszont telephelyek, kórházak bezárását jelenti, amelytől a politika elhatárolódik. Ha csak ágyakat vezetnek ki az intézetek, a fix költségek számottevően nem csökkennek, ellenben ha egyes kórházakban portfóliót
szűkítenek, nem biztosítható a teljes rendelkezésre állás, és sérül a betegek
multidisciplináris ellátási igénye, illetve jelentősen megemelkednek a betegszállítási költségek. Ebből az ördögi körből a felkínált módon nincs kiút.  Ennek korrigálására komoly fejlesztések kellenének, a feladat ebben a formában 2015. április 1-ig megoldhatatlan.
Szakmai meggyőződésünk, hogy a most választott út nem szolgálja a kormány céljait, ezzel nem lesz kiszámíthatóbb, igazságosabb hozzáférést biztosító, hatékonyabb ellátórendszerünk.
 
 II.              Szakmai álláspontunk részletezése
a)     A célkitűzések tekintetében:
1.    az Útmutató elején szereplő egészségpolitikai szándékok, követendő célok és elvek alapvetően támogathatók, egy korszerűbb és fenntarthatóbb egészségügyi rendszer irányába mutatnak.
b)     A problémafelvetés témakörében:
1.    nem találtunk a téma súlyához illeszkedő helyzetelemzést az Útmutatóban.
2.    Hiányzik a feltárt problémák számszerű bemutatása és a megoldási lehetőségek ismertetése.
c)      A forrásallokáció módszertani alapelvei tekintetében:
1.    A szimplán lakosságarányos forráselosztás nem tükrözi a valódi ellátási szükségletet, amelyek figyelembevételéhez további demográfiai és epidemiológiai, illetve szocio-ökonómiai tényezők figyelembevétele szükséges. Az Útmutatóban leírt módszertan súlyosan torzító hatású, nem alkalmazza a nemzetközileg széles körben elterjedt kockázatkiegyenlítés módszerét. Emiatt gátolja a szükséglet alapú térbeli forrásallokációt, a ráépülő kapacitásrendezést és finanszírozást.