KI IS VOLT DR.BENEDEK GÉZA?

Működött a magyar összefogás Erdélyben. A egészségügyi miniszter aznap bocsátotta ki az intézménynév visszaváltoztatásáról szóló rendeletet, amikor háromszéki politikusok átadták a minisztériumban a név visszaváltoztatására vonatkozó kérvényt, melyet több mint 29 ezer ember írt alá. De ki is volt Benedek Géza, akinek a nevét, munkásságát feledésre szerette volna ítélni a román hatalom?

Benedek Géza (Kisbacon, 1916. szeptember 13. – 2010. november 28.) magyar orvos és orvosi szakíró.
A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, orvostudományi tanulmányait Kolozsvárt, Budapesten és a németországi Halle an der Saale egyetemén. Előbb külföldön tevékenykedett, majd körorvos volt Nagybaconban, Székelykeresztúron és Székelyudvarhelyen, 1952-től Kovásznán belgyógyász főorvos, 1961 óta ugyanott szívgyógyász főorvos volt.
Első írása az Ifjú Erdélyben (1938) Erdővidékről szólt, később orvostudományi szakcikkei jelentek meg román, német és amerikai szakfolyóiratokban. Népszerűsítő cikkeit a TETT és A Hét közölte. Tárgyköre a Székelyföld borvíz- és gázforrásainak gyógyászati jelentősége és hatásmódja, különös tekintettel a szív és az érrendszer betegségeire. Részt vett Kovászna fejlesztési terveinek kidolgozásában, 1968-ban Kovásznán és 1979-ben Árkoson országos tudományos értekezletet szervezett; az elsőnek a tudományos anyaga kötetben is megjelent az ő, Darkó Zsigmond és Petru Oprea szerkesztésében (Efectele terapeutice ale stațiunilor balneo-climaterice din județul Covasna. Sepsiszentgyörgy, 1969).
Mint nyugalmazott főorvost Kovászna város Pro Urbe díjjal tüntette ki az 1999. október 1-jén kezdődött Kovásznai Napok alkalmából. A kovásznai Szívkórház megalapításának ötvenedik évfordulója alkalmából róla nevezték el az intézményt 2010. novemberében. A nyugalmazott főorvos gyenge egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni az ünnepségen.
(Wikipédia)

…. „Hallod-e, csont, a csöndet?
Anno 2000 őszén, a szívkórház fennállásának 40. évfordulóján miniszteri vizitáció, ünnepi visszaemlékezések és kiértékelő beszédek idején váratlan, döbbenetes dolog történt. Szót kért egy országos hírű bukaresti román szívsebész, és a nyilvánosság előtt bevallotta: több orvostársával örökre szégyelli, hogy akkor, tizennégy évvel azelőtt nem emelték fel hangjukat kollégájuk védelmében. (,,Hallod-e, csont, a csöndet? / Összekoccannak a mo¬lekulák.") Igen! Hirtelen ,,józsefattilai" csend feszült a teremre. Dr. Benedek Géza (az idő tájt 84 éves volt) hatalmas önfegyelemmel, rezzenéstelen arccal ült a prezídiumban.
De mi is történt tizennégy évvel azelőtt, 1986. szeptember végén a szívkórházban? Nos, azon a reggelen rutinos gárdaátadással, beszerzési és egyéb gondokkal indult a nap, majd a főorvos megkezdte a vizitet. Úgy tizenegy óra felé — mint derült égből villámcsapás — kisebb delegáció érkezett a kórházba. Dr. Benedek Gézát — aki huszonhat éven át napról napra téglánként építgette az ország egyik legtekintélyesebb egészségügyi intézményét — hazaparancsolták a munkamezőről. ,,,Rögtönítélő" eljárással nyugdíjba... rúgták. A Kriterion egykori igazgatója, Domokos Géza, a főorvos barátja erről valahogy így vélekedett 1995 körül, zárt körben (jelen lehettem): Géza Bácsi szakmai tekintélye, országosan legendás hírneve egyre nagyobb fejfájást okozott a hatalmasoknak, mert akkori¬ban már lépten-nyomon, fennhangon szidal¬mazta a rendszert. Ha a szekuritáté megfélemlítéssel próbálta volna kerékbe törni jellemét, abból nemzetközi botrány kerekedett volna. A legkényelmesebb megoldást választották: ki-dobták életteréből. Nota bene: ezt épp hetvenedik születésnapja idején tették, gyalázatos stratégiával.

A példamutatás erkölcse
A rendszerváltás után dr. Benedek Géza visszalépett a közéletbe. Volt városi tanácstag, átvette a Pro Urbe-díjat, tartott előadásokat Kovásznáról, orvostudományról. Épp egy ilyen alkalommal (úgy kilenc éve) ért az a megtiszteltetés, hogy karomba fogódzott, és hazáig kísérhettem. — Olvastad-e Fábián Ernő könyvét? A példamutatás erkölcse nagyszerű írás — mondta, majd arról beszélt, hogy neki is papírra kellene már vetnie élete és szívkórháza történetét. — Időm, az lenne bőven, gyakorta ülök le a gép elé, de rövidesen összekuszálódnak a gondolataim. Szembedől velem a múlt, és arra eszmélek, hogy fennhangon veszekszem életem kerékkötőivel, árulóimmal, besúgóimmal ...vagy épp a kocsissal, aki lapáttal verte a két gyönyörű lovat, melyet egy hálás betegem ajándékozott a kórháznak. Kirúgtam a kocsist, bár magyar ember volt. Emlékszel? Ma sem bánom, amit tettem! Ne legyen irgalom annak, aki ártatlan állatot vagy embert bántalmaz!”
Gyiba Sándor
www.3szek.ro /részlet/