KOLOS KÓRHÁZ ALAPÍTÁSÁNAK CENTENÁRIUMA

20 évvel ezelőtt a fenti címmel jelent meg a „Kór-Lap”- ban Szállási Árpád írása, mely semmit nem vesztett aktualitásából. Az Andrássy János alispán által kinevezett Gönczy Béla 1895 május 20-án vette át a kórház irányítását. Ő lett az új, Kolos Kórház „életrehívója”, ahogy ezt sírfeliratán is olvashatjuk.
 

Amint az Magyary Kossa Gyula klasszikus művéből ismeretes (szívesen hivatkozunk rá, mert most jelent meg reprint kiadásban), az első magyarországi ispotály, vagy lazarétum Esztergomban alapíttatott, az István király megkoronázása előtti esztendőben. Azóta a "Magyar Sión" mindig rendelkezett valamilyen ápoló-gyógyító intézménnyel, mindig a körülményeknek megfelelően, melyek sohasem voltak könnyűek.
Igazi korszerű kórháza azonban csak 100 évvel ezelőtt kezdett működni, a mai Kolos Kórház, még a régi helyén. Ugyanis a honfoglalás ezeréves megünneplésének ideje (az eddig hangoztatottaktól eltérően) nemcsak egy országos méretű görögtüzes parádé volt. A millenniumhoz méltó eseményekre készülő nemzet szó szerint az alkotás lázában "égett".
Esztergomban előtte történt meg az új bíboros Vaszary Kolos beiktatása, aki igyekezett igazodni óriási mecénás elődéhez, Simor János elhunyt hercegprímáshoz. Lényegesen szerényebb lehetőségekkel, hiszen Simor nevéhez fűződik a hallatlanul gazdag Keresztény Múzeum megalapítása, a szentgyörgymezei kórház felépítése, a prímási bibliotéka "feltöltése", hogy csak a legfontosabbakat említsük.
Ilyen méretű gazdagításra Vaszary Kolosnak már nem futotta. Viszont észrevett valamit és valakit. Látta, hogy a parasztpolgári városrész, a legnépesebb, csak egy szegényházzal rendelkezik, amely már nem felel meg a korszerű követelményeknek. Ekkor került szerencsés "véletlen" folytán a Csillag utcai (mai I. sz. Szociális Otthon) karitatív intézet élére egy fiatal, ambiciózus sebész, a fővárosi Réczey professzor vezette II. sz. Sebészeti Klinikáról.
Név szerint Gönczy Béla, aki négy évtizedig vezette a kirurgiai osztályt és igazgatta az új "ispotályt." A millenniumi alkotó akarat, a Vaszary bíboros mecénási kötelességérzete, valamint Gönczy sebész-igazgató ambíciójának szerencsés találkozása tette lehetővé egy korszerű, pavilon-rendszerű kórház megépítését. Ismételten ki kell emelnünk az új direktor jelentőségét. Ugyanis ez időtáj a medicinában a sebészet volt az úgynevezett "húzóágazat." Egyrészt a narkózis bevezetése, másrészt az aszepszis-antiszepszis alkalmazása (hála Semmelweis szellemének), harmadrészt és annak következtében a műtéti technika hallatlan fejlődése igazán látványossá, főleg eredményessé tette az intézeti gyógykezelést.
Viszonylag veszélytelenül hatolhattak be a hasüregbe, rutinműtétté kezdett válni pl. az epehólyag eltávolítás, 1881-tôl a zseniális bécsi Billroth már szériában végezte a gyomorrezekciókat. 1889-ben az amerikai Mc Burney (nevét egy diagnosztikai fixpont őrzi) elkülönítette a kissé megfoghatatlan perityphilitis kórképtől a nagyon is megfogható és könnyen eltávolítható gyulladt appendix jelentőségét, s ettől kezdve már senkinek nem "illett" perforált appendicitis után bekövetkezett, diffúz hashártyagyulladásban meghalni. Mint pl. az első nagy magyar sebésznek, Balassa János professzornak két évtizeddel korábban.
Kidolgozták a viszonylag kockázatmentes császármetszést, nálunk Tauffer Vilmos professzor, a Semmelweis utáni idők legjelesebb magyar szülésze. Mindezek érthetővé teszik, miért lett a Kolos Kórház homloképülete pont operatív osztály. Jelentőségét csak igazolni tudta utólag az első világháborúban betöltött szerepe. Amikor Gönczy főorvos napi 20 órát operálva még sikeres érműtéteket is végzett. Természetesen traumásakat. Ez volt a Kolos Kórház első nagy ideje, ám az országban a millennium körül sok gyógyintézet épült. Így pl. a Debreceni Városi (ma Kenézy Gyula) Kórház. Az ezeréves honfoglalás megünneplése, valamint az első világháború kitörése közti rövid időt méltán nevezhetjük a magyar kórházépítés aranykorának. Amelyből aztán nem csekély hasznot húztak az utódállamok.

1995.június