SZÜLETÉSNAPI BESZÉLGETÉS DR. HORVÁTH MAGDOLNA FŐORVOSNŐVEL!

Beszélgetésünk aktualitását a születésnapja adja. Szeretettel köszöntöm! Megtudhatjuk, hogy hányadik születésnapja a mostani?
-1955-ben születtem Sárisápon, Komárom-Esztergom megyében. Esztergomban érettségiztem 1973-ban, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztem 1979-ben. Azóta az esztergomi kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán dolgozom.

-1955-ben születtem Sárisápon, Komárom-Esztergom megyében. Esztergomban érettségiztem 1973-ban, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végeztem 1979-ben. Azóta az esztergomi kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán dolgozom.

Ezt a rövid életrajzot szeretném kibővíteni beszélgetésünk során. A testvére is orvos. A családban gyakori ez a hivatás?

-Szüleim nem orvosok. A nővérem 7 évvel idősebb. Ő is orvosegyetemet végzett, mindig is orvosnak készült. Szintén a Vaszary Kolos Kórházban dolgozott. Én nem feltétlenül, de végül is egy kis szülői presszióra megpróbáltam az orvosi egyetemre bekerülni. Ez elsőre sikerült, és azóta is imádom ezt a hivatást.

Emlékezzünk meg a középiskolájáról és az egyetemi éveiről

-Az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium kémia tagozatos osztályába jártam. Dr. Kékesi József tanár úr volt az osztályfőnököm. Speciális osztály volt a miénk, ugyanis mindenkit felvettek főiskolára vagy egyetemre az érettségi után. A testvérem Pécsre járt egyetemre, ebből következett, hogy én is oda jelentkeztem. Ő 1 évvel előbb végzett, minthogy én odakerültem. Minden oktatómra jó szívvel emlékszem vissza. Kezdetben altató orvosnak készültem, de a 4. évtől már a nőgyógyászat felé fordult az érdeklődésem.

Az egyetem után rögtön Esztergomba került!

-Itt töltöttem már a szigorló évemet is, ekkor vezettem életem első szülését, az akkor született gyermek ma 36 éves! Szeretettel fogadtak, bár egy kis fenntartással. Akkoriban ugyanis a nőgyógyászok között még csak elvétve fordultak elő nők. Dr. Köllő Klára egyengette előttem az utat, mert ő már akkor régóta dolgozott a környéken. Mind a mai napig példaképemnek tekintem.

Kik fogadták az osztályon?

-1979-ben kerültem ide. Volt itt akkor egy nagy csapat. Kb. 20 évig ugyanaz a 12 ember dolgozott az osztályon. Kárpáthy László volt az első főnököm. Ő egy poroszos stílusú, jó vezető volt. A szakma minden csínját-bínját és a szakma iránti alázatot megtanulhattuk tőle. Személy szerint nagyon kedveltem őt. Tanítómesterem volt még Zámbori János, akitől a műtéttechnikát sajátítottam el. A többi kollegával is mind a mai napig nagyon jó a viszonyom. Évente egyszer rendszeresen találkozunk, ezeket az összejöveteleket én szervezem. A régieken túl a további főnökeimmel is jó kapcsolatot tudtam kialakítani.

Meg tudom erősíteni, hogy valóban jó emlékezetű volt ez a régi csapat!

-A maiak már mások, mint az akkori kollegák voltak. A fiatalok mentalitása már más, mint a miénk volt annak idején. Megváltozott a világ. A betegek hozzáállása is más, mint 30-35 éve. A szülészet, de az orvoslás is „szent” volt akkor. Ma már az orvost bárhol, bárkinek le lehet minősítenie.

Milyen volt pályakezdésekor a kórházunk? Hogyan sikerült beilleszkedni a kórházi közösségbe?

-Amikor kezdtem a kórházban, Erdős Zsigmond volt a kórházigazgató. Akkoriban az volt a szokás, hogy minden ideérkező kollegát a főnöke bemutatott az egyes osztályokon. Így engem is mindenki megismerhetett. Jó kapcsolatban voltunk a sebészekkel, az urológusokkal. Mátyus Lajos és Magyarsóki Ferenc vezette ezeket az osztályokat. Akkoriban a konzíliumokat orvos beszélte meg az orvossal, így jobb munkakapcsolat alakult ki az idők folyamán. Szoros baráti viszonyt azonban csak a követlen kollegáimmal alakítottam ki.

Kórházi siker- vagy kudarcélményeiről is szeretném kérdezni!

-36 éve dolgozom a kórházban. Nem is volt más munkahelyem. Itt jól érzem magam, mindenkivel jól kijöttem. Konfliktusaim nem voltak, a sikerélmények pedig naponta adottak voltak, hiszen egy gyermek megszületése olyan csodálatos élmény, amit semmi mással nem lehet pótolni. Kb. 3500 gyermek születésénél voltam jelen. Másfél éve egészségi okok miatt már csak szakrendeléseken dolgozom.

Mit csinál a szabadidejében?

-Olvasok, kirándulok, utazni is nagyon szeretek. Felnőtt, 35 éves gyermekünk van, aki nem az orvosi hivatást választotta, közgazdász lett. Férjem a Lábatlani Vasbetonipari Zrt.-nél dolgozik, mint minőségügyi igazgató.

Utazásai során merrefele járt már?

-Legutóbb Zalakaroson voltunk, de szerte a világban jártunk már. Lányunk egyetemista éveiben – többször tanult külföldön – jártunk Hollandiában, de eljutottunk sok más országba, pl. a Távol-Keletre is.

Hallgatom magát és úgy érzem, az élete egy sikertörténet. Kudarcok nem is voltak?

-Természetesen voltak, mint minden ember életében, de a nagy buktatókat elkerültem. Kicsit megfáradtam. 60 év felé ezt a szakmát már nem lehet teljes erőbedobással művelni. 64 éves koromig kell még dolgoznom, addig még nem mehetek nyugdíjba. Nem tudom, mit hoz még a jövő.

Szívesen emlékezünk vissza a régi „nagyokra”, akik közül néhányat név szerint is megemlített. Vajon az utánunk jövők is így tekintenek majd ránk? Tudtuk-e az ő munkájukat folytatni?

-Ők sokkal kevesebben voltak. Az igazi nagyok 2-3 orvossal dolgoztak együtt, és egymásra voltak utalva. Több közös megbeszélnivalójuk volt. Akkoriban még dívott a kollégák közötti társasági élet. Ma a fiatalok, vagy én nem tudok róla, vagy más módon élik a társasági életüket.

Az orvoslás is sok mindent veszített az elmúlt évtizedekben. Ez miattunk van?

-Ez nem csak a kórház, az itt dolgozók problémája. Ez egy társadalmi probléma. Felnőtt utánunk két generáció, akiket elrontottunk. Mi mindig többet akartunk adni a gyermekeinknek, mint amennyit mi kaphattunk, ezáltal ők sokkal önzőbbek lettek, mint mi voltunk. A kórházban azóta is vannak nagynevű kollégák. Szontagh Csaba után Dinnyés József, Mátyus Lajos után Jankovits Mihály vagy Herman Károly nevét említhetném, de még sorolhatnék neveket. Hogy az utánuk következőkből kik lesznek „nagyok”, azt most még nem lehet megmondani.

Ha most hirtelen kineveznék államtitkárnak, hogyan próbálná megmenteni az egészségügy süllyedő hajóját?

-Pénz nélkül semmit sem lehet megoldani. Olyan hatalmas összegeket kellene befektetni a magyar egészségügybe, hogy azt elképzelni is nehéz. Amikor 2011-ben osztályvezető-helyettes voltam, akkor a bruttó fizetésem 35 évi munkaviszony után bruttó 250 ezer forint volt. Azt hiszem, az orvosi bérezésről nincs mit tovább beszélni. Amíg ezeket a kérdéseket nem rendezik, addig az orvosok el fognak menni, hisz ennyi pénzből nem lehet megélni, vagy csak nagyon-nagyon szerényen. Az osztályok le vannak pusztulva, nincsenek modern eszközeink. A kórházak összevonása önmagában nem oldja meg ezeket a problémákat.

Az esztergomi Szülészet-nőgyógyászat hol helyezkedik el egy országos összehasonlításban?

-Sok cikk jelent meg arról, hogy a környékünkön a császármetszések frekvenciája nagyon magas. Kb. 15 éve kezdődött el ez a folyamat. Ennek számos oka van. Pl. kórházunkban 1 műtői team és 1 anaesthes team látja el az ügyeletet (hétköznap 16 órában, hétvégén 24 órában). A szülészetben nem lehet előre tervezni. Aki korábban császármetszéssel szült, elvi esélye van arra, hogy ne így szüljön újra, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez ritka. Dolgoznak a kollégáim azon, hogy a császármetszések száma csökkenjen, de ez nem könnyű feladat.

Beszéljünk egy kicsit egy másik neuralgikus pontról. Esztergomban nincs gyermekosztály. Az újszülöttek ellátása neonatológiai feladat. Mennyire biztos az osztály jövője ennek tükrében?

-A szülészet a neonatológus, illetve a gyermekgyógyász készenlétét igényli. Azt gondolom, hogy törekedni kell arra, hogy a szülészet megmaradjon, és a gyermekellátást fenn kell tartani, sőt fejleszteni kellene.

Soha nem akart felelős, első vezető lenni?

-Nagyon szeretek dolgozni, és ez nem feltétlen jelenti azt, hogy irányítani is szeretnék. Voltam átmenetileg osztályvezető-helyettes, kényszermegoldásként.

Fokozatosan elnőiesedik a szülészet, mi erről a véleménye?

-Ha elmegyek egy kongresszusra vagy továbbképzésre, ott azt láthatom, hogy a nőgyógyászok nagyobbik része már nő. Ezt ijesztőnek gondolom. Ez a szakma legalább felerészben férfi kollegákat igényel.

Köszönöm a beszélgetést!
Minden jót kívánok születésnapja alkalmából!

Osvai László dr.