75 ÉVES LENNE DR. ANTALICS MIHÁLY (1941- 2011)

Addig élünk, míg emlékeznek ránk. – 75 éve született dr. Antalics Mihály. Aki ismerte Őt, vagy aki elolvassa a több mint 20 éve vele készített riportomat, az tisztelettel és elismeréssel fog adózni emlékének
 

Mióta vagy Esztergomban?

-1985-ben jöttem Esztergomba, még Havasi főorvos invitálására. Ennek előzménye az volt, hogy itt töltöttem a cselédkönyves időmet, szüleim itt éltek.  1965-ben  amikor  végeztem még  megboldogult  Major  főorvos  úr biztatott, hogy jöjjek a szülészetre. Csinált is nekem helyet, de az akkori pályázati és elhelyezkedési körülmények alapján engem falura, Sárisápra irányítottak Sokáig szerettem volna a kórházba kerülni, de az ember több év körzeti orvosi munka után nehezen kezdhet a kórházban.  Azért amint lehetőségem volt idejöttem Esztergomba, és itt építettem fel az otthonomat, ahol most is dolgozom

Volt-e a pályakezdésed idején olyan terved, hogy politikával is fogsz foglalkozni?

-Akiben volt egy kis gondolkodási hajlam az ország sorsa iránt, az nehezen tudott beilleszkedni az akkori rendszerbe. Én legalábbis nem tudtam, és eszem ágában sem volt, hogy politizáljak. Olvasgattam az újságokat, de inkább csak bírálója voltam az akkori rendszernek. Valószínűleg ezt a mentalitást apámtól örököltem. Neki voltak baloldali érzelmei, de a nagy igazság keresésben örökké összetűzésbe került az aktuális politikusokkal. Szóval bennem születésemtől fogva egy örökös ellenzékiség volt, de politikai hajlam sosem.

Ha egyszer valaki megírja az  esztergomi rendszer váltás történetét, ott szereplő leszel te is. Hogyan indult ez az egész?

-Az előzményekről talán  csak annyit, hogy én 4 évet éltem Líbiában és 1 évet Nicaraguában. Már onnan látszott, hogy a mi rendszerünk haldoklik,  verseny  és  fejlődésképtelen.  Ott kezdtünk  néhányan  álmodozni,  hogy lehetne ezt az egészet megváltoztatni. Amikor hazajöttem 1987-ben jó néhány rendezvényre elmentem, kezdetben kíváncsiságból. Tüntetéseken vettem részt, és amikor láttam, hogy nem vernek a rendőrök, úgy éreztem, hogy itt lehet szerveződni.  Rátaláltam a  Demokrata Fórumra, ami akkor még csak egy mozgalom volt. 1988. szeptember15-én a Tökházban egy nagy környezetvédelmi fórum volt, ahová az országból nagyon sokan eljöttek, és akik ott megjelentek igen  lelkesek  voltak.  A színpadon ott  ült  Csoóri  Sándor, Kodolányi Gyula mellett Szontagh Csaba is. A lelkes hangulatú gyűlésen Komáromi Szilveszter bejelentette, hogy Esztergomban is megalakult a Demokrata Fórum. Én sokakkal a csendesebbek közzé tartoztam. A gyűlés után vártuk,  hogy  valami  visszajelzés  lesz,  de nem történt semmi. 1 hónap után néhányan ellátogattunk  Lakitelekre,  és ott az újra felállított sátorban beszéltük meg a teendőket. Amikor visszajöttünk a Belvárosi Teaházban 13-án mostmár formailag  is  megalakítottuk  az  MDF helyi  szervezetét.  Bennem sohasem volt olyan  vágy,  hogy  ennek  vezetője legyek. Egyszerű tagként, lelkesen próbáltam  mindent  csinálni.  Azt hiszem Marton Kálmán bácsi találta ki, hogy én legyek  az  elnök.  Nem  akartam,  hisz most is úgy érzem, nem vagyok az a típus, aki vezetésre termett. Szívesebben végzem  az  apró,  kitartó,  szorgalmat igénylő munkát.

Annak ellenére, hogy véletlen lettél vezető,  országos  tanácskozásokon  is  fel-feltűnsz,  tehát  bizonyos  értelemben  politikai karriert is befutottál.

-Amikor Esztergomban megalakult az MDF elmentünk Érdtől Veszprémig sok alakuló gyűlésre. Megismertem az összes megyei szervezetet. Így lettem hisz közeledtek a remélt szabad választások , a megyei választmány tagja, és 2 évig az országos választmányba is eljártam. Sok hasonló gondolkodású lelkes hazafit ismerhettem meg.

Említetted,  hogy  az  indulásnál  mindenkiben egyöntetű lelkesedés volt. Ma pedig ennek nyoma sincs.  Hová tűnt szerinted?
-Nemcsak  hogy  eltűnt  a  lelkesedés,  de  közönybe  csapott  át.  Ha  jól emlékszem  1989-ben  volt  a  4  igenes, szavazás, amit az SZDSZ provokált ki. Már  akkor  látszott  a  megosztottság. Esztergomban 89-ig nem volt más szervezet csak a viszonylag egységes MDF. Az SZDSZ-t a mi tagjaink egy csoportja alakította, akik nagyobb kommunista-ellenességre hivatkoztak és hangosabbak  voltak.  A  mai  kereszténydemokraták  és  kisgazdák,  MIÉP-esek néhány  tagja  is  a  Demokrata  Fórumból indult. Én az egészhez azért csatlakoztam, mert látszott, hogy a rendszert meg kell változtatni és olyan érzésem volt, hogy én addig veszek részt a politikai életben, míg ezek a változások békésen történnek. Azt akartam és akarom, hogy a szükségszerű változás a legkisebb kárral, felfordulással járjon.

Emlékszem egy utadra, amely a romániai forradalom napjaiban történt Erdélybe.  Akkor  összejött  nagyon  sok  segítőkész ember, minden széthúzás nélkül és közösen aggódtunk  érted.  Mesélnél  erről  az  utadról?

-1989  karácsonyának  hetében  történt. Nálunk már szabad volt az utazás és  a  demokrácia  jelei  mutatkoztak. Egyre  riasztóbb  híreket  kaptunk  Romániából,  ahol  falukat  romboltak  és magyarellenesség  volt  a  jellemző.  A médiák  közvetítették,  hogy  Tőkés László  egyszemélyes  küzdelme  meghozta az eredményét. Mi itt Esztergomban  szerveztünk  egy  szentmisét  az Öregtemplomban. A mise után bejelentettem, hogy aki adakozna a romániaiak javára kötszert, gyógyszert, élelmiszert az hozza el hozzánk. A kórház rengeteg gyógyszert  adott,  az  emberek élelmiszereket hoztak és az akkor még állami cégek és a vállalkozók is nagyon sokat adtak. Hajnalban már megtelt 2 autó. Nekem volt a legnagyobb a kocsim és úgy döntöttünk, hogy elindulunk. A fiam, ifj. Lick László és Dobó Attila  voltak  a  társaim.  Eredetileg  a határig terveztük elvinni a segítségünket, végül Kolozsvárig mentünk. A fiam azért jött velem, hogy visszatartson, de ő is belelkesedett. Még folytak harcok, de én ezt már Nicaraguában megszoktam. Az elsők között értünk oda. Még vértócsákat  lehetett  látni  az  utcákon. Bementünk a  kórházba,  lepakoltunk, de az ottaniak arra kértek minket, gyorsan  távozzunk.  Szerencsésen haza  is értünk. Később tudtuk meg, hogy minket azért küldtek el olyan gyorsan, mert nem sokkal előttünk a szeku mészárlást rendezett ott a kórházban. Az itthoni emberek lelkesedését látva ezt az utat biztosan bárki megtette volna, akinek  olyan  lehetőségei  lettek  volna, mint nekem.

A  rendszer váltás  a  szakmában  is  jelentős változásokat hozott. Gondolok itt a családorvosi  átalakulásra.  Ekkor  te  felvállaltál egy új közéleti funkciót és már 2. periódusban  a  helyi  Képviselő-testületnek vagy tagja.

-30 éve vagyok körzeti orvos. Véleményem szerint, ha az orvos nem csak azzal  törődik,  hogy  a  bejött  beteget megvizsgálja,  gyógyszert  ír  fel  neki, akkor  fel  kell  hogy  tűnjön,  hogy  az embereknek, a családoknak a közösségeknek nem csak testi és lelki, hanem szociális , társadalmi, társadalomba beilleszkedési problémáik is vannak. Ha egy  kicsit  is  családorvosok  vagyunk, akkor  akaratlanul  is  éreznünk  kell  e gondokat A falvakban régen sem vonhatta  ki  magát  a  közösségi  életből  az orvos.  A  Vöröskeresztben,  a  Hazafias Népfrontban dolgozni kellett. Vidéken az orvosra hallgatnak, véleményére kíváncsiak.  Azt  mondják  a  mi  társadalmunk nagyon beteg, a mi embereink  nagyon betegek. Orvosként a testi, lelki kínokra próbálok gyógyírt  találni, képviselőként pedig az említett szociális és társadalmi, életviteli nehézségeiken próbálok és tudok némiképp segíteni. Egyébként én a képviselőséget nem kívántam, pártom kért fel és bízott meg vele.

A Képviselő-testületben, te, mint orvos, vagy mint pártpolitikus veszel részt?

-Ebben a testületben példamutatóan nem zajlik pártpolitika, inkább a város  érdeke  foglalkoztat  mindenkit. Előzőekben volt 1-2 laza csatározás, de inkább csak a pozícióharc idején.

Hogyan tudod a napi munkádat a közéleti tevékenységeddel összeegyeztetni. Örök dilemma,  hogy  az  or voslás  teljes  embert igényel és a politika is inkább szakembereket követel.

-Pártpolitikus  nem  akarok  lenni. Számomra első a szakma. A politizálás soha  a  szakma  rovására  nem  mehet. Még 1 órát sem maradtam el a rendelőből, azért mert politikával is foglalkozom. Mindig csak annyit vállalok, ami belefér a szabadidőmbe. Ez szervezés kérdése. Heti munkáimat úgy szervezem, hogy ügyelek is, a rendelési időm úgy van, hogy a testületi és bizottsági ülésekre el tudjak menni. Még focizni is eljárok és állítom, hogy a továbbképzéseken is talán én veszek részt a legtöbbször.

Szóval elégedett ember vagy?

-Elégedett az ember sohasem lehet,  mert  akkor  nem  jut  előre.  Nem vagyok  elégedett  a  szakmában,  mert kevesebbet tudok felszívni azokból a lehetőségekből, amik már adottak. Kevesebbet  tudok  megvalósítani,  mint amit lehetne. Ez eszközigény, és pénz kérdése is. Mint politikus meg abszolút nem vagyok elégedett. Az emberek elszakadtak a közösségektől, nem akarnak semmiben részt venni. Azt hitték a rendszerváltás kapcsán más kormány lesz, és akkor minden jobb lesz egy csapásra. Nem jöttek rá, hogy jó nem lesz. Nem másban kell bízni, hanem önmagunkban. Hogy jó legyen, ahhoz az kell, hogy többet és jobbat is tegyünk. Most is mindenki azt várja, azt tanulták 40 éven át, hogy más csináljon helyettük valamit. Horn Gyula, Pető Iván, vagy Torgyán  József  nem  fog  megoldani semmit. Az embereknek másként kellene  gondolkozniuk  és  cselekedniük. Csalódott vagyok, hogy ezt nem sikerült az emberekkel megértetni. Hihetetlenül  közömbösek  vagyunk.  Meggyőződésem, hogy az értelmiség egyik feladata, amellett, hogy kitalálja az új dolgokat az emberek felé azokat realizálja, hogy egyéb területeken is az élen járjon, tanítson , példát mutasson.

Ha 3 kívánságod teljesülhetne, melyek lennének azok?

-Ezen még nem gondolkoztam. A magam sorsával, munkámmal viszonylag elégedett vagyok, többet nem tudok tenni. Örülök, hogy ez a nagy társadalmi változás békésen zajlott le és kívánom, ha lehetne még kevesebb feszültségekkel haladjunk előre. Európába akarunk menni. Mi csak akkor jutunk el oda, ha megváltozik a gondolkodásunk és az életszemléletünk. Minél tovább szeretném  csinálni  eddigi munkámat egészségesen és egészséges unokákat is remélek, hisz a fiam és a lányom családot alapított. Ezeket tudnám kívánni, mert a gazdagság, a sok pénz akkor jön, majd ha az ország gazdag lesz.  Nicaraguában ismertem  egy embert,  aki  nagyon  gazdag  és  ugyanakkor  boldogtalan  volt.  Azt  mondta nekem; hiába vagyok gazdag és van sok pénzem és marhám, ha az áruimat nem tudom eladni. Hiába van 5 autóm, ha nincs benzin a kutaknál és ugyanazokon a rossz utakon kell mennem, mint azoknak, akik lóháton járnak. Ha a népem szegény, akkor én is szegény vagyok. Én nem vágyok gazdagságra, akkor érezném magam gazdagnak,  ha körülöttem sok kis gazdag ember lenne, nem csak anyagiakban, hanem gondolatokban, érzésekben, tettekben is.

Köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.