DR. JÓNÁS LÁSZLÓ 60 ÉVES!

60 év valahol egy mérföldkő. Dr. Jónás László a kórházunk egykori szülész-nőgyógyász szakorvosa elérte ezt az évfordulót. Egy sok évvel ezelőtti hosszabb interjú kis részletével köszöntjük őt.
 

 

 

…….
Hogyan lettél orvos?
Szüleim pedagógusok voltak. Az általános iskolában édesanyám a középiskolában édesapám tanította nekem a biológiát. Az elkötelezettségem innen gyökeredzik. Jó tanuló voltam. Egyenes út vezetett az orvosegyetemre, bár a komolyzene hivatásos művelése, az oktatás és a tanítás feladata is mindig izgatott, később szívesen gyakoroltam is.
Hogyan lettél nőgyógyász?
Mindig gyűlöltem a halált és mindig izgatott a szülés, a születés. Gyermekkorom óta misztériumot, csodát jelentett számomra. Ősi esztergomi családból származom. A végzés után, bár mind a két budapesti szülészeti klinikára volt állásajánlatom, meg sem fordult a fejemben, hogy ne jöjjek haza. Erdős Zsigmond pedig, az akkori kórházigazgató azt mondta: kinek a gyermekét vennénk fel a nőgyógyászatra, ha nem egy esztergomi, értelmiségi családét?
Kikkel dolgoztál, vagy dolgozol együtt a Vaszary Kolos Kórházban?
Kárpáthy főorvos lett az első főnököm. Az ő, munkára nevelő egyénisége meghatározó volt a pályám kezdetén. Mostani főnököm Berbik főorvos úr demokratikusabb alkatú vezető, aki tudományos irányba is elindított. A családközpontú szülészetet vele indítottuk be Esztergomban. Magyarországon ma már általánosak az apás szülések. Első között voltunk ennek bevezetésében. A mai napig az UNICEF Bababarát Kórház mozgalomért felelős magyarországi biztosa vagyok. Meg kell említenem , a számomra etalon Zámbori János főorvost, és a mindig jókedvű, oly sok bajban segítő Karcsú Józsefet. Ők is igazi tanítómestereim voltak és lesznek. Ők négyen meghatározóak voltak szülész életemben. Köszönöm nekik most is! Más osztályokon dolgozó kollégákat azért nem említek, mert a sok kiváló ember közül senkit sem akarok megsérteni azzal, hogy kimarad a felsorolásból.
Jelenleg Nyergesújfaluban dolgozol.
Nyergesújfalura véletlenül kerültem. Terhesgondozási körzetként kaptam meg annak idején. 1983-93-ig a kórházból kijárva végeztem ezt a feladatot. 1993-ban Nyergesújfalu, Lábatlan és térségük pályázatot hirdetett, le akartak válni a kórházról. 4 pályázó közül én nyertem el ezt az állást. Ekkortól rendelésvezető főorvosként én látom el a térség szülészet–nőgyógyászati betegeit. 2001-től privatizáltuk a rendelőt. Ritka kivételként, a társadalombiztosítással szerződött magánorvosként látom el feladatomat. A Vaszary Kolos Kórházban továbbra is dolgozom, szinte úgy, mintha nem történt volna semmi. Ügyelek, szuperezem, operálok, szüléseket vezetek, de ha kell, képviselőként lobbizok a kórház javára, jótékonysági rendezvényeket szervezek, szűkös beruházási kereteink támogatására.
……..
2015-től már nincs munkakapcsolatban a Vaszary Kolos Kórházzal. Sok évig volt kollegánk, mint városi képviselő mindent elkövetett, hogy ez az intézmény fejlődjön és mind jobb színvonalon gyógyítsa a környék betegeit.

60. születésnapján jó egészséget kívánok! Isten éltesse sokáig!

Osvai László dr.