VOLT EGYSZER EGY BŐRGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY

Egyre kevesebben emlékeznek már arra, hogy valamikor az esztergomi kórházban volt Gyermekosztály, Fertőző, Urológiai és Bőrgyógyászati Osztály is. Ezúttal a Bőrgyógyászati Osztály utolsó vezetőjével dr. Pfeiffer István főorvos úrral ültem le beszélgetni.
 

 Kedves főorvos úr, hol dolgozol most?

-Magán bőrgyógyászként Budapesten és Dorogon. Dorogon gyakorlatilag folyamatosan rendelek 1978 óta és nem is szívesen hagynám abba. Érzelmileg kötődöm ehhez a környékhez és ezért tartottam meg ezt a rendelésemet.

Te voltál az esztergomi Bőrgyógyászati Osztály utolsó vezetője!

-1999. november közepén szűnt meg Esztergomban a Bőrgyógyászati Osztály. Utána még néhány hónapig vállaltam konziliáriusi tevékenységet mellékállásban és néhány hónapig még a gondozó főorvosa voltam, de fokozatosan kiestem a kórház életéből. 21 évig dolgoztam az intézményben. Budapestre kerültem és ott kezdtem újra a pályámat.

Erről a 21 évről beszélgessünk! Mikor lettél osztályvezető?

-1993-ban. Miután korábbi főnököm nyugdíjba ment, beadtam a pályázatomat. Örültem, hogy megnyertem. Amikor a kórházba kerültem a bőrgyógyászati osztály még 40 ággyal működött, amikor átvettem az osztály vezetését már csak 16 ágyunk volt, ami 12-re csökkent 1999-re.

Szólj néhány szót az osztályról!

-Az orvos létszám a vezetésem alatt nem változott, sőt nőtt. Sikerült egy patológus kolleganőt idecsábítani, aki érdeklődött a bőrgyógyászat iránt és több éves gyakorlata is volt. Kecskeméten az akkori egyik legjobb bőrgyógyászaton, Török professzor úrnál dolgozott. Mivel Szentendrén lakott néhány évet eltöltött velünk is. Dr. Kovács Gizella és dr. Esztári Piroska és dr. Mrázik Krisztina alkotta még a stabil orvosgárdát akkoriban.

Elődöd Kiss Gyula tanár úr volt!

-Ő még egy ideig bejárt dolgozni. A lehető leghálátlanabb feladatot választotta, délelőttönként a bőrgondozóba járt be, amikor a legnagyobb tömeg volt ott. Már betegen, idősen eljárt Budapestre, egy hajléktalan rendelést tartott heti 2 alkalommal. Ez az ő jelleméhez egy kis adalék.

Egyre kevesebben ismerik már a nevét, ami pedig annak idején fogalom volt.  Nem kifele forduló ember volt, soha nem lett igazgató, mindig csak a 2. ember maradt.  Ugyanakkor nem emlékszem, hogy bárkivel konfliktusos helyzetbe került volna.

-Ha hibát keresnék benne, talán csak azt tudnám mondani kórosan szerény volt. Gyűlölte a hívságos dolgokat. Aszkétikus, szerzetes típusú bőrgyógyász volt. Nagyon szerette a hívatását és rendkívüli módon értette is. Nagy empátiával fordult a betegek felé. Türelmes volt végtelenségig. Szerencsésnek érzem magam, hogy köztünk egy mester-tanítvány kapcsolat alakult ki. Az évek során olyan dolgokat adott át nekem, amit tankönyvekből soha nem lehet elsajátítani. Mindez rendkívül sokat jelentett számomra a pályám során.

Amikor először jöttél Esztergomba, ő lett a főnököd?

-Egy szép nyári napon ismerkedtem meg Kiss Tanár úrral. Anyám, aki orvos volt, tudni szerette volna, hogy hová megyek dolgozni és együtt jöttünk el Esztergomba. Beléptünk a kórházba és a portásfülke mellett véletlenül találkoztunk vele. Az első benyomásom az volt morc, mogorva ember, de anyám úgy érezte jó helyre kerül a fia.

Ez volt az első munkahelyed az egyetem után?

-A SOTE-re jártam és 1978-ban végeztem. Eleinte nem bőrgyógyász szerettem volna lenni, a belgyógyászat izgatott. Papp Jánosnál TDK-tam, aki akkor még fiatal tanársegéd volt. Be is vett egy cikkbe, ami megjelent az Akadémia belgyógyászati újságjában, sokadik szerzőként, de ez hatalmas dolog volt egy 2. éves medikus számára.

Hogyan lettél mégis bőrgyógyász?

-Életemben a szerencse illetve a véletlenek sokszor szerepet játszottak. Az egyetemen a bőrgyógyászat ½ éves tantárgy volt. A csoportunkba járt Knoll Juli, aki a gyógyszerész professzor lánya volt. Ő jóba volt professzor társával, Király Kálmánnal, és megkérte, hogy foglalkozzon velünk. Király Kálmán félelmetes egyéniség volt. Sokan féltek tőle, de kiválóan értette, ismerte a bőrgyógyászatot. Király Kálmán elvállalta a csoportunk egy részének a gyakorlatvezetését. Ebbe a csoportba véletlenül én is bekerültem. Annyira hatott rám a professzor úr tudása, olyan mélységekbe láthattam bele általa, hogy otthagytam a gastroenterológiát és a bőrgyógyászattal kezdtem el foglalkozni. Elhatároztam, hogy bőrgyógyász leszek.

Esztergomot miért választottad első munkahelyednek?

-Az egyetem végén megkérdeztem Király professzort, hogy bekerülhetnék-e a klinikájára? Igent mondott, bíztatott, hogy adjam be a papírjaimat. Azonban röviddel ezután meghalt.  Így nem kaptam meg a klinikai állást. Olyan helyre szerettem volna menni, ahol osztály van, és a napi rutinon túl valamiféle tudományos munkával is tudok foglalkozni. Véletlenül épp akkor hirdették meg az esztergomi állást. 17 éven keresztül jártam naponta Budapestről dolgozni,  nem bántam meg.

2 embert is említettél, akik meghatározták pályád indulását. Hol vannak ma az ilyen meghatározó személyiségek? A mi generációnkból miért nem nőttek ki hasonló egyéniségek?

-Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Sokat töprengtem már rajta. A világ más irányba halad. A számítógépek, az okos telefonok világában személyes beszélgetések egyre kevésbé vannak… A másik ok valószínűleg az erőteljes orvos elvándorlás. Nekem is több olyan évfolyamtársam van, akik itt hagyták az országot – nem fiatalon, hanem tapasztalt szakemberként. Egy kórházi osztály valahol egy műhely is. Amikor Esztergomban is bezárták, ezzel a képzés, továbbképzés lehetőségét helyi szinten megszüntették. Amikor főorvos lettem, akkor jött be a teljesítményfinanszírozás. Az energiám nagy részét ez elvitte. Kalózprogramok készítése, játék a súlyszámokkal, ki termel többet a kórháznak – ezek voltak a fő szempontok. Torkig voltam ezekkel. A betegek érdekeit elsikkadni láttam. Ráadásul elkezdtem foglalkozni a minőségbiztosítással. Ez tiszta helyzetben akár hasznos dolog is lehet, de ez akkoriban nem volt jellemző. Auditor lettem. Elkezdtem más kórházakba is járni. Sok tapasztalatot szereztem a kórházak működéséről. A Bőrgyógyászati osztály megszüntetése után otthagytam a kórházat, egy magánklinika orvosvezetője lettem Budapesten, emlellett még évekig végeztem auditori munkát is, de látnom kellett, hogy a minőségbiztosítás sem jelent megoldást a bajokra. Tanulságos volt, de ez a világ már idegen volt számomra.

Kalandos úton lettél bőrgyógyász, de magát az orvoslást miért választottad?

-Egykeként nőttem fel. Anyám labororvos volt. Gyerekkoromban gyakran voltam bent a munkahelyén. Érdekes volt számomra. Nem is merült fel bennem más a pályaválasztáskor, mint az orvoslás. Az sajnos nem sikerült, hogy a diplomát Szegeden szerezzem meg, pedig szerettem volna, mert anyám is oda járt.. Ő még Szentgyörgyit is hallgatta, és Banga Ilonát, akinek a fiával később baráti és munkakapcsolatba kerültem.

Középiskolád?

-Budapesten születtem. Angol tagozatra jártam a fővárosi József Attila Gimnáziumba. Az osztályom igazi közösséget alkotott. 22-23 ember ebből a társaságból ma is minden évben összejön egy hétvégén. A jelenlegi barátaim is zömmel iskolatársaimból kerültek ki.

Van-e valaki, aki a családodból tovább viszi a hivatásodat?

-3 fiam van. A legidősebbnek az ikerlányai már 17 évesek. A legfiatalabb fiamnak 2 ikerfia van, ők még csak 3 évesek. Az egyik kislány unokám több éve mutat érdeklődést a medicina iránt. Biológia tagozatra jelentkezett a Városmajori Gimnáziumba. OKTV- indult. El tudom képzelni, hogy ő az orvoslást fogja választani. Én sokat ügyeltem Esztergomban annak idején, mindig is érdekelt a sürgősségi betegellátás. Pár éve megtaláltam a pincében az ügyeleti táskámat és odaadtam Pannikámnak. Meghatódva láttam, milyen szépen rendbe rakta.

Kiss tanár úron kívül kikre emlékszel vissza még l a kórházból?

-Nagyon jó szívvel emlékszem vissza az esztergomi éveimre. Nem jut eszembe olyan ember vagy szituáció, melyet szeretnék inkább elfelejteni. Mindig büszke voltam arra, hogy Esztergomban dolgozhattam. Nagyon szerettem Mátyus főorvost. Sokszor vendégeskedtem a lakásán is számítástechnikai ügyek kapcsán. Többször segített a pályám során is. Kerekes Karcsi bácsira is jó szívvel emlékszem vissza. Sokszor beszélgettünk szakmai és nem szakmai dolgokról. Ő mindenki számára nyitott, kellemes ember volt. Rendkívüli intelligenciával rendelkezett és sokat lehetett tanulni Mohos Zoltántól. Fiatal koromban Szontagh főorvostól erősen tartottam. Hallgatag, időnként nyers volt. Alapvetően konok autokratának tartottam, de amikor a minőségbiztosítás kapcsán közelebb kerültem hozzá egy egészen más arcát is megismerhettem. Neki maradnia kellett volna kiváló, jónevű kardiológusnak és nem kellett volna az igazgatást elvállalnia.

Sikerült-e Esztergomban tudományos munkát végezned?

-Régen, ha egy kórházban nem tudták elkölteni az adott évre szánt pénzösszeget, akkor mivel ezt a következő évi költségvetéséből levonták, azért az év vége felé mindenki próbált minden forintot elkölteni. Így került a bőrgyógyászatra egy Zeiss mikroszkóp. Nagy ládában volt, senki nem bontotta ki. Rá szoktam ülni, mikor Kiss tanár úrral beszélgettünk. Egyszer megkérdeztem, hogy min ülök. Elmondta, ez egy speciális mikroszkóp. És mit hoz az élet: Akkortájt – ez a 80-as évek elejét jelenti – épp továbbképzésen voltam a SOTE Bőrklinikán. Kiderült, hogy a Klinikán Baló Banga József Mátyás gyógyszerallergiák kérdését kutatta. Kidolgozott egy érdekes módszert a korai immunológiai történések sejtszintű vizsgálatára. Az értékelés azonban rendkívül nehézkes volt. Ugyanolyan mikroszkóppal dolgozott, mint amin üldögéltem, azaz, ami nekünk is rendelkezésünkre állt, csak még nem volt használatban. Megtanultam Mátyás módszerét, rájöttem, hogy az értékelés számítógéppel lényegesen gyorsabb és pontosabb. Sikerült szereznem egy – ma már kevesen emlékeznek rá – Commodore számítógépet és összekötöttem a mikroszkóppal. Egy fizikus barátommal pedig írtunk egy programot, így az értékelés 5 munkaóra helyett 10 percre csökkent. Ez nagyon tetszett Mátyásnak is és közel 20 éven keresztül együtt dolgoztunk. Különböző kongresszusokon mutattuk be a módszerünket. Bőrgyógyászati osztályokon és ambulanter is rutinszerűvé vált a gyógyszerallargiák vizsgálata. Eljutottam a PhD küszöbéig, de ekkor lettem osztályvezető és így már nem maradt időm a módszer további fejlesztésére.

Az, hogy Esztergomban megszűnt a bőrgyógyászat az nem egyedi jelenség volt, hanem országos tendencia. Ambuláns szakmává vált a modern bőrbeteg ellátás.

-Az, hogy itt Esztergomban megszűnt a Bőrgyógyászati Osztály az adott helyzetben racionális döntés volt, ha nem is örültem neki. Azt látom, hogy világszerte átalakult a szakmám. Erősen elment az esztétikai medicina felé. Ez főleg a fejlett országokra jellemző. 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy tekintélyes professzor egy szponzorált kerekasztal beszélgetésen ráncfeltöltő anyagokról beszéljen. Ma ez természetes. A klinikák specifikuma maradt néhány ritkább immunológiai kórkép és a tumorok kezelése:

Hogyan látod a jövőt?

A bőrgyógyászat világszerte egy kurrens szakma lett. Amerikában a bőrgyógyász a 4.-5- helyen áll a szakmák sorában. Magyarországon sem kihaló hivatás.

Érdekelne a véleményed a magyar egészségügy jelenlegi válságáról. Ez pusztán csak a finanszírozási anomáliákra vezethető vissza, vagy valami más is közrejátszhat?

-Alapvetően egy morális válságról van szó. Amikor elhagytam az állami egészségügyet úgy éreztem ez össze fog roskadni. Nem gondoltam, hogy 16 év után is tart a vergődés. Nem tudom megmondani, mit kéne tenni, hogy minden megváltozzon. Nagyon nagy a baj. Kezdve, amit az előbb érintettünk, a tapasztalat átadásával kapcsolatban. Nem csak a fiatalok, hanem a középkorosztályú, tapasztalt szakorvosok közül is sokan elmennek. Változott a kommunikáció, a szemlélet. A mi időnkben kevesebb gazdasági összefüggést ismertünk. Nem hiszem, hogy Magyar Imre 16 órákor letette volna a fonendoszkópját azzal, hogy nézze meg majd az ügyeletes az infarktus gyanús beteget, mert neki mozijegye van.

Magyar Imre professzor úr is olyan emblematikus személyisége volt a medicinának, mind, amelyekről már ejtettél egy-két szót.

-Emlékszem egy előadására, amikor betegbemutatás volt és az előadó hátsó soraiban a medikusok beszélgettek. Ő felnézett és azt kérdezte: talán nem csak kollegák vannak itt jelen? Síri csend lett. Mélyen megmarad bennem ez a mondat. Múltkor véletlenül bementem egykori lakásába, ahol ma valamilyen akupunktúrás rendelés van. Meg vannak még a polcok és rajtuk a könyveinek egy része. Megdöbbentem, Egy kicsit megcsapott egy elmúlt világ szele.

Ha jól emlékszem az orvosi kamarában is szerepet vállaltál itt Esztergomban?

-Karcsú Jóska elnök helyettese voltam. Mindketten abban a tévhitben ringattuk magunkat, hogy a Kamara az orvosok számára egy olyan zsinórmérték lehet, mely nem csak az érdekképviseletet tudja biztosítani, hanem a jogosítványaival az atomizált orvostársadalmat egységbe szervezését is el tudja végezni. Csalódtunk.

Elérted a nyugdíjkorhatárt Változik-e ezzel az életed?

-Nem foglalkoztat a kérdés. Magánorvos vagyok, az életemben semmi nem változik.

Van-e még valami kapcsolatod a kórházunkkal?

-Azt tudom mondani, hogy nincs. Időnként Dorogon felbukkannak régi kollegák, nővérkék. Viszonylag gyakran megyek el a kórház előtt, de az intézménybe már évek óta nem léptem be. Mind a mai napig nem tudok
érzelmek nélkül elmenni a kórház mellett, mindig megrohannak az emlékek.
Remélem, hogy a jövőben lesz még több lehetőség, hogy személyesen üdvözölhessünk kórházunkban!
Köszönöm a beszélgetést!

Osvai László dr.