90 ÉVES LENNE DR. KISS GYULA (1927-2001)

1927. július 14-én született Pécsett az esztergomi bőrgyógyászat legendás alakja dr. Kiss Gyula. A múlt század 2. felében kiemelkedően jó főorvosi kar volt a kórházban. Dr. Kiss Gyula kórházunk „örökös” igazgató helyettese, ennek a csapatnak volt a tagja. Mindenki csak tanár úrnak szólította.
 

Dr. Pfeiffer István, aki tanítványa, majd útóda lett a Bőrgyógyászati Osztály élén, így emlékezett rá
Elődöd Kiss Gyula tanár úr volt!
-Ő még egy ideig bejárt dolgozni. A lehető leghálátlanabb feladatot választotta, délelőttönként a bőrgondozóba járt be, amikor a legnagyobb tömeg volt ott. Már betegen, idősen eljárt Budapestre, egy hajléktalan rendelést tartott heti 2 alkalommal. Ez az ő jelleméhez egy kis adalék.
Egyre kevesebben ismerik már a nevét, ami pedig annak idején fogalom volt.  Nem kifele forduló ember volt, soha nem lett igazgató, mindig csak a 2. ember maradt.  Ugyanakkor nem emlékszem, hogy bárkivel konfliktusos helyzetbe került volna.
-Ha hibát keresnék benne, talán csak azt tudnám mondani kórosan szerény volt. Gyűlölte a hívságos dolgokat. Aszkétikus, szerzetes típusú bőrgyógyász volt. Nagyon szerette a hívatását és rendkívüli módon értette is. Nagy empátiával fordult a betegek felé. Türelmes volt végtelenségig. Szerencsésnek érzem magam, hogy köztünk egy mester-tanítvány kapcsolat alakult ki. Az évek során olyan dolgokat adott át nekem, amit tankönyvekből soha nem lehet elsajátítani. Mindez rendkívül sokat jelentett számomra a pályám során.

Kovács Gizella így nyilatkozott Kiss Gyuláról:
Kiss tanár urat milyen főnöknek látta?

-A Tanár úr hagyott minket dolgozni, nem szólt bele a munkánkba, de mindent meg lehetett beszélni vele. Emberileg és szakmailag is példakép volt. Tudós típusú ember volt, de bármilyen problémával fel lehetett keresni Nem zárkózott el az újításoktól sem.

Egy régi-régi beszélgetésben az orvos-beteg kapcsolatról faggattam a Tanár urat. Többek között a következőket mondta:
- A nevelésnek óriási szerepe van. És nemcsak a családi nevelésre gondolok. Főnökömtől Meltzer professzortól azt tanultam, hogy mindig a betegnek van igaza. Hozzá nem lehetett úgy bemenni, hogy a betegre panaszkodtunk. Ebben, ha belegondolunk, alapvető igazság van. Én igyekeztem a betegekkel a leghumánusabb kapcsolatot fenntartani, bár sosem hangoztattam a humánus betegellátást, mert nem tudom elképzelni, hogy egy orvos ne humánus legyen. Mindig az volt a véleményem, hogyha valaki nem tud beteg emberekkel bánni, az akármilyen nagy tudású orvos, inkább állatorvos legyen. Meg kell érteni a betegeket. A betegséget el kell magyarázni. Nem lehet odalökni egy receptet, ma már a betegek többsége intelligens. Az orvoslás legnagyobb hibája napjainkban, hogy nem foglalkozunk a betegekkel. Számtalanszor tapasztalom, hogyha a beteget meghallgatjuk, az olyan adatokat képes elmondani, melyet a legbonyolultabb laborvizs-gálatokkal sem tudhatunk meg. Nincs két egyforma ember, és óriási élmény, ha megismer¬kedhetünk egy embertársunkkal. Ha egy kartonra ráírjuk a diagnozist, pl. psoriasis, ez sokat nem jelent. Olyan psoriasis, ami például Kovács Jánosnak van, nincs még egy.

Emlékét tisztelettel őrizzük!